DR. JÓZSA ISTVÁN,
DR. JÓZSA ISTVÁN,
DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az Állami Számvevőszék 2013. évi tevékenységéről szóló, B/125. számú beszámoló megvitatását szeretném én is azzal a ténymegállapítással kezdeni, hogy 2013 volt a második olyan teljes év, amelyben az Állami Számvevőszék az új törvényi szabályozás alapján kibővített jogkörrel, anyagiakban is kifejezhetően szélesebb lehetőségekkel működött.
(19.40)
A Fidesz többségű Országgyűlés ugyanis a korábbi aktív fideszes politikus által vezetett ÁSZ-nak adott pénzt, paripát, fegyvert, így elméletileg még magasabb színvonalú, még hatékonyabb munkavégzés lett volna elvárható az Országgyűlés legfőbb pénzügyi és gazdasági ellenőrző szervétől.
Az ÁSZ-ra vonatkozó, 2011-ben elfogadott törvénnyel egy erősen centralizált szervezet jött létre, aminek nem mond ellent a most bejelentett mátrixszerveződés sem, mert a tetején ott az elnök. Az elnök számára biztosított széles körű jogkörök és nagyfokú pénzügyi függetlenség jelentős mozgásteret teremtett az ellenőrzések meghatározásához és elvégzéséhez. Mint ahogy mi korábban is jeleztük, mindez azonban nem feltétlenül jelenti az államháztartás gazdálkodásának és a nemzeti vagyon kezelésének magasabb szintű, magasabb színvonalú és alaposabb ellenőrzését.
Az előttünk fekvő, első ránézésre kifejezetten tetszetős, fényképekkel, betétekkel, magyarázó szövegekkel ellátott beszámoló sajnos a korábbi a
ggodalmainkat, félelmeinket támasztja alá. Az Országgyűlés elláthat szinte bármilyen jogosítványokkal és eszköztárral egy ellenőrző szervezetet, de nagyon sok múlik a munka eredményessége szempontjából a működést meghatározó vezetőn.
A korábbi szabályozás alapján az akkor működő Állami Számvevőszéknek kisebb költségvetése, a tisztségviselőknek alacsonyabb bérezése, a szervezetnek kevesebb jogosítványa volt az ellenőrzések megállapításainak következményeivel kapcsolatban. Ezzel együtt az a szervezet olyan munkát végzett, amely során valóban megpróbálták betölteni a számvevőszéki intézmény valódi funkcióját. Vizsgálataik során valóban súlyos, nagy jelentőségű ügyeket vizsgáltak, nem törődtek azzal, hogy a vizsgált terület vagy téma kényelmetlenséget okozhat az aktuális állami vagy önkormányzati vezetésnek, hiszen javaslataik létező problémákra mutattak rá, megjelölve sokszor a helyes megoldást is. Minderről az Országgyűlés pedig évente részletes beszámolót kapott.
Kovács Árpád elnöksége alatt az Országgyűlés valóban alapos jelentéseket kapott. Elég, ha összehasonlítjuk az ő elnöklése idején készített éves jelentéseket az előttünk fekvő jelentéssel. Az akkor 220-240 oldalas jelentéssel szemben a jelenlegi 74 oldal terjedelmet tartalmaz. (Cseresnyés Péter közbeszól.)
A probléma alapvetően nem azzal van, hogy kevesebbet kell olvasnunk, ez még nem lenne baj. A probléma az, hogy a közpénzekkel való gazdálkodás helyzete az utóbbi két évben jelentősen romlott. Az ÁSZ ugyanakkor elsiklik a problémák felett, és nem a valós, nagy jelentőségű ügyekkel foglalkozik, ezeket néha figyelmen kívül hagyja. Ezért volt érdekes elnök úr beszámolójában, hogy „nem hagyunk fehér ellenőrzési foltokat”. Majd szeretnék néhányra rámutatni, ahol mi úgy érezzük, hogy hagytak. Az Állami Számvevőszék működésében ennyit jelenthet, ha egy, korábban a pártoktól és a kormánytól független szervezet élére nem független szakember, hanem korábbi pártpolitikus kerül, nagyobb döntési szabadsággal felvértezve.
Az MSZP képviselőcsoportjának az Állami Számvevőszék 2013. évi beszámolójával tehát az a legnagyobb problémája, hogy nem ad valódi, értékelhető áttekintést a közpénzekkel való gazdálkodás ellenőrzéséről, a megállapításokról és azok következményeiről, nem foglalkozott az ÁSZ az igazán jelentős ügyek ellenőrzésével. Az ÁSZ-nak tehát a rendelkezésére bocsátott pénz, paripa, fegyver ellenére nem sikerült lefednie minden olyan jelentős területet, ahol valóban jelentős közpénzekkel történő gazdálkodás folyik.
Szeretnék három konkrét példát kiemelni ezek közül, elsőként a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap gazdálkodásának ellenőrzési hiányát.
A kormány 2010-ben döntött arról, hogy elvonja közel hárommillió ember időskorra félretett megtakarításait, és azt államadósságcsökkentésre, illetve folyó költségvetési kiadásokra fordítja. Ennek érdekében jött létre 2010 decemberében a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap, amely átvette a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe visszalépett magánnyugdíjpénztári tagok mint természetes személyek portfólióját képező eszközöket, a teljes vagyont. Az alap a részére átadott eszközök felett az átadással tulajdonjogot szerzett, azok kizárólag a 2010. évi CLIV. törvényben meghatározott célokra használhatók fel. Az alap kezelője az Államadósság Kezelő Központ, legfőbb döntéshozó szerve az alap irányító testülete. Az irányító testületet illeti meg az alap vagyona feletti rendelkezési jogosultság; az alap működését és gazdálkodását az Állami Számvevőszék ellenőrzi, a törvény szerint.
A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap működését és gazdálkodását ugyanakkor az ÁSZ valójában nem ellenőrzi, mivel sem a 2011. évi jelentésében, sem a 2012. éviben, sem a 2013. éviben, az előttünk fekvő beszámolóban nincs megemlítve, hogy az ÁSZ foglalkozott volna a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alappal. Véleményünk szerint ez nagyon súlyos mulasztás, mert ez az alap rendkívül jelentős mennyiségű közpénzzel gazdálkodott, illetve gazdálkodik, működéséről, annak szabályszerűségéről, valamint gazdálkodásáról csak korlátozott információi vannak ennek ellenére az Országgyűlésnek.
Úgy gondoljuk, hogy a számvevőknek nemcsak az egy-két milliárdos ügyekre, hanem az ennél ezerszeresen nagyobb ügyekre is kellene időt és energiát fordítania, hiszen a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap az éves GDP több mint 10 százalékának megfelelő közel 3000 milliárd forintot vette át a pénztáraktól, és mára ebből a vagyonból csak 100 millió forint van meg. Eközben bevallottan történt egy 18,4 milliárd forintos vagyonvesztés, és a meglévő csomagban lévő értékpapírokat sem sikerült legalább az átvételkori értéken eladni, így akár több száz milliárd forintos veszteség is érhette az államot, amiről az ÁSZ nem adott számot.
Mindez számos kérdést vet fel, amelyre az adhatna megnyugtató választ, ha az Állami Számvevőszék munkatársai alaposan górcső alá vennék ennek a szervezetnek is a működését.
Úgy gondoljuk, hogy az alap működésének szabályozottságával kapcsolatban meg lehetne vizsgálni, hogy mennyire volt előkészített és szabályszerű a működés. Így például a következő kérdésekre kellene választ adni.
Hogyan lehet az, hogy a 2010. december 22-én felállított alap megkezdte úgy a működését, hogy a működésének részletes szabályairól szóló rendelet csak lényegesen később, 2011. május 31-én jelent meg a Magyar Közlönyben?
Hogyan fordulhatott elő, hogy az alap kezelőjeként kijelölt Államadósság Kezelő Központ Zrt. a végrehajtási rendelet és az alap irányító testületének döntése nélkül döntött egy piaci szereplőnél történő 400-500 milliárd forintos letétkezelői szolgáltatás igénybevételéről?
Hogyan fordulhatott elő, hogy megkezdődött 2011 júniusában a vagyonelemek piaci értékesítése úgy, hogy az alap értékesítési stratégiáját csak 2011 októberében fogadta el az irányító testület?
Hogyan fordulhatott elő, hogy a kockázatkezelési szolgáltatást végző szereplővel csak az értékesítések megkezdése után szerződött az alap?
Hogyan fordulhatott elő, hogy az alap kezelője csak 2011 októberének végén fogadta el az alapra vonatkozó ügyviteli szabályzatát?
Terhel-e valakit felelősség a vagyonvesztésért, illetve a nem megfelelő szabályozásból eredő veszteségekért?
Hogyan fordulhatott az elő, hogy az alap irányító testületi elnöki tisztségét - öt hónapon át szinte észrevétlenül - összeférhetetlenül töltötte be egy bizonyos kiváló szakember, aki azóta már az Eximbankot vezeti?
Ezek csak példálózó kérdések, de jól mutatják, hogy míg a korábbi aktív fideszes politikusból lett ÁSZ-elnök vezetésével működő számvevők néhánymilliós ügyekkel vannak leterhelve, az igazán jelentős közpénzfelhasználás ellenőrzésére nem jut energia vagy figyelem.
(19.50)
Úgy gondoljuk tehát, hogy az Állami Számvevőszéknek lett volna feladata a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap működésének ellenőrzésével kapcsolatban is. Erre azonban számunkra ismeretlen okból nem tudtak időt szakítani. Mindezt rendkívül sajnálatosnak, sőt pótolandónak tartjuk.
A másik ilyen nagyjelentőségű ügy az E.ON-vásárlás. Az ÁSZ nem foglalkozott ezzel a jelentős, nemzeti vagyont érintő ügylettel, mint például az E.ON egyes gázipari érdekeltségeinek megvásárlása. Márpedig 2013-ban ez volt az egyik legnagyobb horderejű állami intézkedés, ami közpénzek felhasználásával, sőt költségvetési pénzek felhasználásával is járt. Ahogyan az a sokáig titkolt, de az idén augusztusban kiperelt anyagok alapján megismert előkészítő dokumentumokból is látszik, tényleg sokkal drágábban vette meg a magyar állam ezeket a cégeket, mint amennyit reálisan értek. A Nemzeti Vagyonkezelő szerint szabálytalan volt már az előkészítés is, és felvetődik a tiltott állami támogatás kérdése, a tárolókat pedig, úgy tűnik, azért vette meg a kormány, hogy egy részüket nem is használja, azt bezárja, vagy legalábbis műszakilag rossz állapotban tartja. Összességében tehát az Orbán-kormány nagyon rossz, míg az E.ON nagyon remek üzletet kötött.
Mi az oka annak, hogy az ÁSZ nem foglalkozott ennek a tranzakciónak a megvizsgálásával? Az elnök úr által vezetett ÁSZ nem akart kellemetlenséget okozni a korábbi pártelnöke által vezetett kormánynak? Mi lehet az oka, hogy egy ilyen nagyon jelentős - a későbbiekben szakmailag is szeretném kifejteni -, összetett üggyel nem hajlandó foglalkozni az ÁSZ? Van sok furcsaság ebben a megvásárlási történetben.
Az eddig rejtegetett vagyonértékelések, kockázatelemzések, összefoglaló anyagok alapján úgy tűnik, ha Orbán Viktor kormánya hallgatott volna azokra a megállapított tényekre, számításokra, amelyek most világossá váltak, nem vásárol ennyiért ilyen üzletet. Sőt, inkább pénzt kér azért, hogy a nyakába vegye ezt a gigantikus költségelemet. A teljes üzlet 460 milliárdot vitt el, ebből 260 milliárd volt a tényleges vételár, míg mindössze 110 milliárd a részvények értéke. Pedig a most nyilvánosságra került kalkulációkból világosan kiderül, 111 milliárdot az E.ON Földgáz Trade és az E.ON Földgáz Storage együttesen legfeljebb az E.ON álmaiban érhetett: abban az esetben, ha semmilyen kockázat nem lengi körül ezt a vásárlást. Márpedig valójában más sem lengte körül a vásárlást, mint kockázat és kockázat. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő szó szerint leírta a következőt: „A két társaságra megállapított értéktartományba a jelenleg ismert vételár csak a legkedvezőbb feltételek feltételezése esetén esik, nem tükrözi az ügyletben rejlő kockázatokat. Ezért a cégek értéke valahol a mínusz 355 milliárd és a plusz 111 milliárd forint közé esik.”
A nyilvánosságra hozott papírokból kiderül, az Orbán Viktor és Johannes Teyssen között 2012 novemberében kormányfelhatalmazás nélkül megkötött szándéknyilatkozatban az E.ON rögzítette, hogy egyedül akkor adja el a cégeit, ha az összesített vételár 875 millió euró. Vagyis 260 milliárd forint, pontosan annyi, amennyit végül a kormány ki is fizetett a németeknek. Ehhez képest a kormány képviselői még hónapokkal később is arról beszéltek, ez csak egy lehetséges maximumár, valójában folyik a cégek átvilágítása, és mivel hatalmas tranzakcióról van szó, alaposan mérlegelik, hogy mennyibe kerülnek valójában. Csak a teljesen jogos és piaci értéket hajlandó az állam kifizetni, mondták akkor. Megismerve most a dokumentumokat, nem találni bizonyítékokat Orbán Viktor állításának megtámogatására, miszerint a nemzetközi könyvvizsgálók által megállapított ár alatt sikerült volna megvenni ezeket a cégeket.
Egy másik furcsaság, hogy az E.ON úgy írta alá a szándéknyilatkozatot Orbán Viktor miniszterelnökkel, benne a 875 millió eurós vételárral, vagyis 260 milliárd forintnak megfelelő árral, hogy a legfontosabb dokumentumokba nem is kapott betekintést. Vagyis Orbán Viktor úgy ígérte meg a vásárlást és az árat, hogy nem álltak rendelkezésére a cégek értékét alapvetően befolyásoló legfontosabb információk. Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős államtitkár a Költségvetési bizottság 2013. februári ülésén ugyan még azt mondta, komoly szakértői vizsgálat folyik, az anyagok az utolsó percig üzleti titkot képeznek, azokat csak a beavatottak láthatják a titokszobában. Ott viszont természetesen az állam minden részletes anyag hozzáféréséhez garanciákat kért. Csakhogy a szándéknyilatkozatból kiderült, a magyar állam mint vevő, valójában nem ismerhetett meg a titokszobában ténylegesen minden anyagot. A szándéknyilatkozatban az E.ON kikötötte, bizonyos szerződések csak a részvény-adásvételi szerződés aláírása után ismerhetők meg. Ami után viszont már nem módosíthatók az adásvételi szerződés már kitárgyalt feltételei. Ezeket az E.ON tehát már csak azután adta oda, hogy Orbán Viktorral aláírták a szándéknyilatkozatot, benne a rögzített 875 millió eurós vételárral. A rendelkezésre bocsátott új információk alapján viszont kiderült, az E.ON gázkereskedő cége jelentősebb veszteségeket szenved el az úgynevezett take-or-pay vállalások miatt, mint az korábban ismert volt. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő feljegyzésében megjegyzi, az átvilágítás első szakaszában nem is álltak rendelkezésre a releváns beszerzési szerződések, csak anonimizált összefoglalók, amelyek a leglényegesebb feltételeket nem tartalmazták.
A nyilvánosságra került, korábban titkos dokumentumokból az derül ki, ezekkel az adatokkal korrigálva a cég 2013. szeptember 30-ai vállalatértéke, vagyis a saját tőke és a nettó hitelállomány együttes értéke a már említett mínusz 355 milliárd és a plusz 111 milliárd forint között van, tehát köszönő viszonyban sincs a kifizetett vételárral, azaz mínusz 1245 millió euró és 389 millió euró között helyezkedik el. Ennél értékesebbnek legfeljebb a bizalmas szerződések megismerése előtt tűnhetett ez a cég, azt követően semmiképpen.
A harmadik ilyen terület az úgynevezett trafikmutyik ügye. Kizárólag jobbító szándékkal szükséges felhívni az Állami Számvevőszék figyelmét erre az ügyre, amelynek körülményeit, folyamatát a jövőben mindenképpen hasznos lenne vizsgálni. Ez pedig nem más, mint a dohánykoncessziók kiosztásának a folyamata. A törvény létrehoz egy koncessziós jogot, ami a nemzeti vagyon része. Ennek a hasznosulását, értékesülési folyamatát nagyon sok olyan elem lengi körül, ami a közpénzekkel, a közvagyonnal történő felelős gazdálkodás feltételeinek nem tesz eleget. Úgy gondoljuk, hogy a nemzeti vagyonnal történő gazdálkodás keretében az ÁSZ-nak is vizsgálatot kellene folytatnia a vagyonhasznosítás körülményeinek, eredményének ellenőrzése érdekében.
Tisztelt Elnök Úr! A vagyongazdálkodással az önök beszámolója kevesebb, mint másfél oldalon foglalkozik, azon belül is a Nemzeti Vagyonkezelőnek a része, ha A4-es sorokban nézzük, tíz sor. Úgy gondoljuk, hogy ez nem elegendő. Amit ön mondott a közpénzügyi tervezésről: ezen a területen is szeretném figyelmébe ajánlani, az elmúlt négy évben én minden félévben megkérdeztem a minisztériumok költéseit, ugyanis 2010-ben volt egy olyan nyilatkozat, sőt kormányhatározat is volt rá, hogy a takarékosság jegyében tilos minden minisztériumi beszerzés. Nos, a négy év alatt összesítetten több mint 100 milliárdot költöttek el a minisztériumok, majdnem azt mondhatjuk, hogy stikában, mert ha én nem kérdezem meg, akkor ez sehol másutt nem kap nyilvánosságot.
Nagyon érdekes, amit mondott a tanácsadó-tevékenységről. Ezt mindenképpen folytatni kell, a best practice, vagy a legjobb gyakorlat elve valóban követendő, de ha ezt hirdetik, akkor nagyon ajánlom figyelmükbe ezt a három fajsúlyos ügyet, ami talán veszteségre - nem akarom azt mondani, hogy korrupciógyanúra, de ahol ekkora pénzek mozognak, az is felmerülhet - utal, és legalábbis a szakmai tisztánlátás és a törvényesség nyomon követése érdekében az önök feladata lesz. S mindehhez nagy örömmel hallottam, hogy fontosnak tartják a társadalmi szintű tájékoztatást. Kérem, ezekre vonatkozóan is tegyenek ennek eleget.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
(20.00)
