DR. PINTÉR SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. PINTÉR SÁNDOR
DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Én úgy gondolom, hogy a tényleges változás már 2010-től tart. Én azt gondolom, hogy ezt önök is érzékelik, hogy ha nem is olyan kiemelkedően, mint mások, de az előbbiekben felolvasott különféle közvélemény-kutatók és tudományos szervezetek, zrt.-k kimutatása egyértelműen azt mondja, hogy a lakosság ezt érzékeli.
A baj az, hogy tévedésen alapul az ön által felépített kérdéskör, már csak azért is, mert nyilvánvaló az, hogy Miskolcot nem nyilvánította kiemelten veszélyeztetett területté a rendőrség.
(15.20)
Miskolcnak egy részét, Lyukóvölgyet, Lyukó-bányát azt igen, tehát ez egy szűk rész. Ennek oka viszont az, hogy ott létrehoztunk egy kiemelten ellenőrzött területet, és nem szeretnénk, ha a befektetett munkánk kárba veszne. Itt egy konténerirodát is felállított a rendőrség annak érdekében, hogy nagyobb legyen a biztonság. Tehát óriási erőfeszítéseket tettünk, és ennek az erőfeszítésnek az eredményét nem akarjuk elveszíteni.
Mi haladunk. A 2010-ben kijelölt úton megyünk, a törvény és a szakszerűség útján. Vannak eredmények. Elmondottam már, hogy 451 ezer bűncselekményből 358 ezerre csökkentettük a bűncselekmények számát 2013-ra, és Miskolcon is az idén, 2014-ben, az első öt hónapban 9 százalékkal csökkent a bűncselekményszám, a közterületen elkövetett bűncselekmények számát pedig 16 százalékkal csökkentették a készenléti rendőrök miskolci kollégáikkal közösen.
Azt gondolom, rend van, és egyre nagyobb rend lesz. A következő négy év végén arról fogok beszámolni, hogy kiemelkedően nagy közrend lesz és biztonság Miskolcon is.
Köszönöm a figyelmét. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem