DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagy érdeklődéssel hallgattuk különösen azt a mondatot, hogy a 4-es metró az MSZP sztorija Budapesten. Szerintem Demszky Gábor és sokan fölkapták hirtelen a fejüket, de azt hiszem, hogy ha nem Tarlós Istvánnak hívnák a főpolgármestert, akkor mind a mai napig nem lehetne közlekedni a 4-es metrón. Bár annak a költségei az előző ciklusokban dőltek el, de hogy be lehessen végre fejezni, Demszky Gábor idejében mindig még két évre vagy még négy évre voltunk a befejezéstől. Itt végre ezt a 4-es metró beruházást is be tudtuk fejezni. (Novák Előd: Hol van Demszky?) Van azonban az MSZP-nek sztorija a Fővárosi Közgyűlésből vagy a fővárosi tevékenységéből, a nokiás dobozok sztoriját például pontosan a fővárosi szocialisták révén ismerhettük meg, úgyhogy ők is hozzátették a magukét ilyen téren.
Hogy miért fontos a pártpolitikának valamelyest kicsit háttérbe szorítása az állampolgárok érdekeit képviselő, közvetlenül megválasztott polgármesterek bejövetelével, hiszen ők sokkal inkább tudják majd ezt az érdeket előtérbe tolni a pártpolitikával szemben, azt pontosan az MSZP és az SZDSZ ciklusokon át tartó fővárosi marakodása mutatja meg. Hiszen nagyon sok területen láttuk, hogy az adott területért felelős egyik főpolgármester-helyettes, aki mondjuk, SZDSZ-es, aki a pénzügyekért felel, és egy másik, egy MSZP-s, aki meg mondjuk, a városüzemeltetés egyik vagy másik részéért felel főpolgármester-helyettes-ként, miképpen kerültek politikai csatározásokba, és tolták ki a főváros fejlődéséhez nagyon fontos beruházásokat évekkel vagy akár ciklusokkal. Tehát igenis, ez egy MSZP-SZDSZ-es adok-kapok területe volt nagyon sok ideig.
Az pedig az MSZP-nek a hihetetlen nagy vétke, hogy Demszky Gábort valóban húsz évig főpolgármesterként Budapest élén tartotta. Erre nagyon jó példa az, ha önök is elutaznak Budapesten kívülre, vidéki nagyvárosokba, és látták, hogy húsz év alatt mit hoztak ki egyes városok magukból Budapesten kívül, és Budapest pedig ehhez képest milyen szerényebb eredményeket tudott elérni. Márpedig a lehetőségei, mint fővárosnak, mint mégiscsak olyan helynek, ahol a legtöbb GDP termelődik, a legtöbb személyi jövedelemadó, a legtöbb helyi iparűzési adórész folyik be az önkormányzatokhoz, sokkal nagyobb lehetőségei lettek volna. Volt egy nagy presztízsberuházás, amire Demszky Gábor minden pénzt el akart költeni, nem befejezni akarta, pénzt akart rá költeni, ez a 4-es metró beruházás volt. És amikor például az Európai Unió azt mondta, hogy erre akkora forrást nem ad, mint amennyit Budapest főváros kért, akkor nem volt másik terve, amire ezt az összeget költeni lehetett volna megfelelő megalapozottsággal, hanem hirtelen kapkodtak össze ezt, azt vagy amazt.
Azért mondom ezt, hiszen húsz év Demszky-korszak után igenis szüksége volt a Fővárosi Közgyűlésnek és a fővárosi politikának egy vérfrissítésre, hiszen eléggé siralmas volt az az állapot, amit az MSZP és az SZDSZ adott Budapestnek húsz éven keresztül.
Mi négy évvel ezelőtt is egy olyan törvényjavaslattal indítottuk a ciklust, amelyik hozzányúlt valamelyest az önkormányzati rendszerhez, mégpedig a képviselők, politikusok számának felezésével. (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Pont az ellenkezője.) Akkor döntöttünk a parlament felezéséről is, de ha önök is visszagondolnak, 1994-ben Horn Gyula sokkal mélyrehatóbb változásokat hozott, hiszen az összes polgármester megválasztásának rendszerét megváltoztatta, minden összeférhetetlenségi szabályt is felpuhított. Az valóban egy nagyon nagy mértékű és átütő, az egész ország minden önkormányzatát érintő módosítás volt. (Közbekiáltás a Jobbik soraiból.) Ehhez képest sokkal kisebb mértékű és elsősorban csak a fővárost, a fővárosból is csak egy területet, tehát nem a kerületek területét, hanem a Fővárosi Közgyűlés területét érinti ez a módosítás.
Szintén szerintem akár a politika iránt csak kevésbé érdeklődők számára is van egy olyan kifejezés a fővárosi politikában, amit mindig hallottak a 4-es metró után, ez a fővárosi forráselosztási vita. Amikor a leginkább kicsúcsosodott az, hogy a kerületek érdekei és a főváros érdekei miképpen ütköznek egymással, mik azok a feladatok, amelyeket a fővárosban keletkezett adóbevételekből a főváros oldjon meg fővárosi pénzből, és mik azok, amelyek a kerületekhez kerülnének, ez a vita olykor nem csak hetekig, hónapokig is elhúzódott, ez az alapját is megrendítette a mindenkori költségvetési tervezésnek, hiszen nem mindegy, hogy a forrásokat miképpen osztották el fővárosi szinten.
És ez csak a jéghegynek a csúcsa volt, hiszen nyilván volt sok más olyan kérdés, amelyek kerületeken is átnyúlóak, de kerületi felelősség is van bennük. A helyi polgármesterek is kértek beleszólást, hiszen az ő sikerességüket is befolyásolta, hiszen az állampolgárok nem kérdezik meg, hogy az ottani parkolási, közbiztonsági vagy útkarbantartási feladat igazából fővárosi hatáskör vagy kerületi hatáskör; vagy lehet, hogy a járda még az önkormányzaté, a kerületi önkormányzaté, de az útpadka már a főváros feladatköre, és az egyiket felújítják, a másikat nem. Számtalan ilyen apró, pici, apró-cseprő probléma adódott a főváros tekintetében is, amelyekre pontosan azért nem sikerült választ találni gyorsan, a forráselosztástól az útpadkáig, tehát az abszolút nagy mértékűtől a teljesen hétköznapi, tyúklépés méretű problémáig, mert ilyesfajta szembenállása volt a Fővárosi Közgyűlésnek vagy a fővárosnak és a kerületi önkormányzatoknak, amit az sem tudott föloldani, hogy olykor-olykor egy-egy polgármester azért bekerült és a Fővárosi Közgyűlésnek is tagjává vált, de ez nem oldotta meg intézményesen problémát. Lehet, hogy annak a kerületnek ez egy segítség volt, hiszen jobban tudta a kerületi érdekeket fővárosi szinten is képviselni, és az út, a járda mellett a padka is felújításra került, mert tudták harmonizálni ezeket a lépéseket, de rendszerszinten nem oldotta meg azt a problémát, ami a kerületek jogosítványai és a főváros lehetőségeinek az összeütközéséből származik.
Valljuk meg, hogy ezeknek a vitáknak egy része már azért csökkent, hiszen a közigazgatás elmúlt négy évben való átalakításával ezeknek a hatósági hatásköröknek vagy akár anyagi lehetőségeknek egy része, például az intézményfenntartás átvételével átkerült állami fenntartásba. A kormányhivatalok, járási vagy kerületi kormányhivatalok ezeknek a problémáknak egy részét levették az önkormányzatoknak a válláról, éppen ezért ennyivel már kevesebb az összeütközési felület, de ettől függetlenül ez adódik a főváros és a kerületek között.
(16.30)
Ezt valahogy meg kell oldani. Mióta a fővárosi önkormányzati rendszer van, mióta ez a mostani struktúra fennáll, négy évről négy évre a választások előtt egy évvel, fél évvel, mindig felmerül az a kérdés, hogy miként lehet ezt megoldani. Előtte húsz évig azzal indokolták meg ennek a problémának a megoldhatatlanságát, hogy nem volt kétharmados többsége, vagy másra használta az MSZP-SZDSZ a kétharmados többségét. Itt a parlamentben nem volt lehetőség ennek az átgondolására és feloldására.
Az, hogy a kerületi polgármesterek így bekerülnek, egyrészről a legitimációját növeli az ott ülő képviselőknek, ahogy ezt Németh Szilárd képviselőtársam nagyon jól elmondta az expozéjában, hiszen itt közvetlen felelőssége van, közvetlenül választják, sokkal jobban ismerik az emberek a polgármesterüket, mint a Fővárosi Közgyűlés tagjait adott esetben. Tehát sokkal inkább direkt a viszony, sokkal inkább számon kérhetők az egyes képviselők, és a Fővárosi Közgyűlésben ülő polgármesternek is nagyobb a felelőssége abban, hogy amit most már vállal, nem tudja áthárítani, teszem azt, a Fővárosi Közgyűlésre, nem mondhatja, hogy a közgyűlés nem engedte, hiszen ő is ott tag lesz, ő is ott befolyásolni tudja a folyamatokat.
Mindez nem változtatja meg azt, hogy a főpolgármestert természetesen továbbra is az állampolgárok, a budapesti választók közvetlenül fogják megválasztani. Ezzel nyilvánvalóan a legnagyobb jogosítvánnyal rendelkező közgyűlési tagot közvetlenül fogják megválasztani az állampolgárok. Csak mellette nem egy listára, hanem a polgármesterükön keresztül szavaznak a Fővárosi Közgyűlés tagjaira.
Amit pedig Gulyás Gergely képviselőtársam a kompenzációs rendszer módosításával kapcsolatban az előbb elővezetett, abban nyilván felszorzásra kerül az egyes kerületek lakosságszáma, ezáltal az az arányossági követelmény, amelyet képviselőtársaim mondtak, megvalósul a kompenzációs lista tekintetében.
Az pedig, hogy az MSZP részéről ismételten az eljárási hibákat felrovó szónoklatokat hallunk, az, hogy ismételten magát a rendszert hibáztatják azért (Dr. Bárándy Gergely: Csalás! Más a kettő, a rendszer és a csalás más!), hogy vélhetően majd az őszi választásokon alulmaradnak és nem ők adják a főpolgármestert, nem ők adják a közgyűlés többségét, ez már a megismert, a győzteskompenzáció kapcsán oly sokszor elmondott vitára emlékeztet, amikor még a CNN tudósítója is azt mondta, hogy a baloldali pártok a vesztesek általános stratégiáját választják akkor, amikor a választási rendszerre mondják, hogy torzít. Nem a választási rendszer torzított, hanem a választók küldtek egyértelmű üzenetet mindenki számára. Számunkra korábban is küldtek, hogy igenis azokat a struktúrákat, amelyek nem működtek húsz évig, vagy inkább azt mondom, hogy rosszul működtek, és mindenkinek igénye volt arra, hogy valamelyest alakítsuk át, a tekintetben igenis fogjuk meg a nyelét a dolognak, fogjuk meg a munka végét, és alakítsuk át azokat a dolgokat, amelyek mind a korábbi főpolgármester, mind a mostani főpolgármester, mind a korábbi fővárosi politikával foglalkozó képviselők vagy akár politikát követő állampolgárok, szakértők szerint egy rossz, hibás rendszert alkottak, nem hozta ki a legtöbbet Budapestből. Mi bízunk benne, hogy a közvetlenül választott főpolgármester, a közvetlenül választott polgármesterek együtt a Fővárosi Közgyűlésben sokkal eredményesebb politikát tudnak vinni a következőkben, mint tették ezt eddig.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
