DR. SCHIFFER ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy akkor én válaszolhatok Szatmáry képviselőtársamnak. Az álláspontunk világos, világos volt a törvényjavaslat tárgyalásánál is: az LMP támogat minden olyan javaslatot, ami egyébként a fogyasztók védelméről, a hazai termelők, a beszállítók, kisvállalkozások megerősítéséről szól, arról, hogy a helyben termelt egészséges élelmiszerek könnyebben jussanak piacra. Jegyzem meg: erre vonatkozott az áfacsökkentési javaslatunk is. De ha már hozzányúlnak az évi 2000 milliárd forgalmat bonyolító kiskereskedelemhez, az ne pusztán a legnagyobb szereplők kinyírásáról szóljon!
Annak idején, a zárószavazásnál, képviselőtársam, mi nem véletlenül tartózkodtunk, pontosan azért, mert a javaslatnak az irányával mi alapvetően egyetértünk, a probléma a megválasztott eszközzel van. A törvényjavaslat egész egyszerűen nem tesz különbséget aközött, hogy a célzott körben egy vállalkozás azért veszteséges, mert a megelőző két évben például befektetett, hálózatot fejlesztett, munkahelyeket teremtett, vagy valóban azért veszteséges, mert kipumpálja az országból a pénzt. Ha valóban erre korlátozódna a javaslat, mi erre igennel szavaznánk.
Ráadásul, ha már arról van szó, hogy a pénzszivattyút zárjuk el, akkor mi akadálya van annak, hogy mondjuk, megvizsgáljuk a láncolatos áfacsalásról szóló történetet egy vizsgálóbizottsággal? Azt kérdezem, képviselőtársam, hogy ha valóban az a szent cél, hogy a jövedelemszivattyút zárjuk el, akkor mi akadályozza önöket abban, hogy az offshore lovagok kiseprűzésére vonatkozó különböző javaslatainkat megtárgyalja a Ház.
Az a helyzet, tisztelt Országgyűlés, hogy önmagában az a javaslat, amely pusztán arról szól, hogy abban a feltevésben él, hogy ha megregulázza a különböző külföldi láncokat, a helyüket elfoglaló cégek automatikusan jobban bánnak majd a munkavállalókkal, és a jövedelmüket a hazai termelőkre, a hazai termékekre költik, illúzió. Tehát a kívánt célnak nem tesz eleget ez a törvényjavaslat. Az a helyzet, tisztelt Országgyűlés, hogy semmiféle garancia nincs ebben a javaslatban arra, hogy - a fogyasztókat védendő - a szolgáltatások színvonala emelkedni fog, és a helyi kiskereskedők és beszállítók könnyebben helyzetbe kerülnének.
Mi azzal sem vitatkozunk, Szatmáry képviselő úr, hogy adott esetben, igen, a tőkének bizony van nemzetisége, és hogy a helyi gazdasághoz kötődő vállalkozások, ha a kereskedelmi szektorban jobb helyzetben vannak, az jót tesz a helyi gazdaság fejlődésének. Csak éppen nincs garancia arra, hogy az a hazai - idézőjelbe tett - multi, amely felvált, mondjuk, egy nagy külföldi kereskedelmi láncot, valóban a helyi gazdaságot fogja fejleszteni. Arról nem is beszélve, hogy miközben ez a törvényjavaslat egyfelől megregulázza a Tescót, semmiféle garancia nincs arra, hogy az Aldi, a Penny vagy más hálózatok úgymond radar alatt nem ugyanazt fogják művelni. Tehát a probléma újra fog termelődni, főként úgy, hogy a franchise-ban működő haverokra a kiterjesztett tilalom se fog vonatkozni.
Tehát önmagában azzal a jogalkotói céllal, hogy a törvényhozás regulázza meg azokat a nagykereskedelmi láncokat, amelyek mesterséges veszteség termelésével próbálnak kiszivattyúzni jövedelmet a nemzetgazdaságból, természetesen egyetértünk. Viszont azzal nem értünk egyet, hogy egy kalap alá veszik velük azokat, akik azért veszteségesek, mert ténylegesen beruháztak a megelőző években, és a törvényjavaslat semmiféle garanciát nem ad sem a kereskedelmi dolgozóknak, a kereskedelmi munkavállalóknak, sem a beszállítóknak, helyi termelőknek, hogy a piacon a jövedelemszivattyúra alapozott nagykereskedelmi láncok helyére lépő hazai nagyvállalkozók valóban a kívánt törvényi céloknak megfelelően fognak vállalkozni. Nincs garancia arra, hogy azok a - nyilván Fidesz közeli - cégek, amelyeknek adott esetben ez a törvény kedvezni fog, majd másként bánnak a kereskedelmi alkalmazottakkal, illetve a megtermelődő jövedelmet, amit nem tudnak úgymond kiszivattyúzni az országból, valóban a helyi termékek piacra juttatására, a helyi termékek értékesítésére fordítanák.
(14.50)
És még valami: egyik oldalon elzárják azt a jövedelemszivattyút, hogy mesterséges veszteség előállításával ki lehessen lopni a jövedelmet Magyarországról, a másik oldalon senki nem akadályozza meg azokat az új kereskedelmi láncokat, amelyek viszont abban mesterkednek, hogy offshore szálakon keresztül szivattyúzzák ki a jövedelmet.
Éppen ezért ez a javaslat nem old meg semmit. Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem