Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Teljes szövegű keresés

Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! El kell mondanunk még egyszer, hogy a Jobbiktól nem áll távol az, hogy Magyarországra érkező külföldi hálózatokat, láncolatokat legalábbis bevonjon a közteherviselésbe, vagy olyan terhelésben részesítsen, ami efelé közelít. A helyzet az, hogy ez a javaslat viszont, ami előttünk fekszik, sem akkor az alapvita esetében, sem most, a megalázó módon pár nap alatt átgondoltnak mondott javaslat ismeretében nem erről szól. Egyáltalán nem arról szól, hogy a Magyarországot kifosztó és a magyar munkavállalókat, beszállítókat, vállalkozókat kifosztó céghálózatok magasabb fokon vegyenek részt a közteherviselésben. A módosítást követően pedig pláne nem. Mert például hatálya alá esik már egyes piaci számítások szerint olyan hazai vagy hazainak mondott hálózat is, ahol például van lehetőség egyéni belistázásra, tehát arra, hogy egy kisebb termelő vagy egy kisebb mennyiségben gyártó is megtalálja a számítását a nagy áruházak vagy nagyobb üzletek polcain. A helyzet tehát az, hogy támogathatnánk ezt a javaslatcsomagot, ha mondjuk, arról szólna, hogy magyar kisboltok könnyebben érvényesüljenek.
Viszont azt kell hogy elmondjuk, hogy egyáltalán nem támogathatunk egy olyan javaslatcsomagot, amelyből az is következhet, hogy egyes tőkeerős multinacionális hálózatok nekiállnak még nagyobb ütemben a magyar kisboltok felvásárlásának. Nem támogathatunk egy olyan javaslatot, amelynek a felvetői, az előterjesztő is elismeri, hogy mintegy 50 ezer kereskedelmi munkahely szűnt meg abban a tízéves időszakban, amelynek a vizsgálata arra vitte önöket, hogy hasonló javaslatokkal álljanak elő. Azt sem tagadják az előterjesztők sem, valóban, 500-600 kiskereskedelmi egység szűnt meg, amelyet nem tudtak megvédeni ettől a nemzetközi multi-hálózattól. És most letesznek egy olyan javaslatot, amitől deklaráltan is csak azt várják, hogy ezek a multicégek, amelyek egyébként valóban kifosztják Magyarországot, hiszen nem vallják be a nyereségüket, hazaküldik adózatlanul a profitjuk jó részét, önök csak annyit várnak, hogy majd most 20-30 milliárdot éves szinten bevallanak, majd ezután becsepegtetnek egy kis adót a költségvetésbe - a járulékos hatásokkal megint nem számolnak.
Megint nem számolnak azzal, hogy nem állítják meg a gyártási technológia, az informatikai rendszer bérlésére hazacsorgatott százmilliárdokat; egyébként 4000-4500 milliárdos nagyságrendről beszélünk a teljes multiszektor keretében, ennek egy kisebb szeletéről beszélünk akkor, hogyha az említett élelmiszeripari hálózatokat nézzük. Nem foglalkoznak azzal, hogy a fogyasztóvédelmi panaszok tekintetében most már egyáltalán nem olyan egyszerű a helyzet, mint tíz évvel ezelőtt, amikor láttuk, hogy a külföldi beruházóval vagy a külföldi hálózattal kapcsolatban adódik a legtöbb probléma. Sajnálatos módon most már a magyarnak mondott láncolatokkal kapcsolatos fogyasztóvédelmi panaszok is elképesztő mértéket öltenek. Önök ugyanakkor továbbra is kerülgetnek egy olyan fogyasztóvédelmi razziát, amelynek keretein belül le lehetne számolni a hasonló visszaélésekkel.
Összefoglalva tehát, akkor lehetne támogatni egy ilyen javaslatot, hogyha az magyar munkahelyeket védene meg, de erre garancia nincsen. Hogyha az hozzájárulna magyar kisboltok, kisebb üzemegységek fennmaradásához, akár újranyitásához; erre nemhogy garancia nincsen, ellenkező előjelű veszélyt látunk annak tekintetében, hogy egyes tőkeerős multicégek valóban felvásárlásokba kezdhetnek. Támogathatnánk egy ilyen javaslatot, hogyha hozzájárulna kereskedelmi munkahelyek megőrzéséhez, létesítéséhez; de ez, amit önök letettek az asztalra, vélhetően az 50 ezer, már elvesztett kereskedelmi munkahelyhez fog hozzátenni még jó pár elvesztettet, amit semmi szín alatt nem támogathatunk. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiból.)
(14.40)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem