DR. TÓTH BERTALAN

Teljes szövegű keresés

DR. TÓTH BERTALAN
DR. TÓTH BERTALAN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A délelőtt folyamán a napirend előtti felszólalások során elindult egy vita az M0-s autópályáról, annak díjfizetéséről és az elkerülő utak díjfizetésével kapcsolatban. De sajnos a fideszes képviselők nem voltak itt, így nem tudtuk kifejtetni és ütköztetni az álláspontokat. Azonban azért az tanulságos volt, hogy a napirend előtti felszólalás során hallottuk Fónagy államtitkár urat, ahogy levezette, hogy az ötezer forint miért kevesebb, mint a nulla forint. Most Tállai államtitkár úrtól is hallottuk, hogy itt kompromisszum született, bár nem tudjuk, hogy kivel köttetett ez a kompromisszum - a környező polgármesterekkel és a szakma képviselőivel valószínűleg nem.
Most kifejezetten arra lennék kíváncsi, hogy az útdíjhasználatból az a 20 milliárd forint hogyan jön össze, amit a sajtóban lehetett olvasni, hogyan számít rá a költségvetés. Hiszen azt olvashattuk, hogy nagyrészt a teherautók hozzák össze, ebből a 20 milliárdból körülbelül 13 milliárd forintot. De sehogy sem jön ki a maradék 7 milliárd forint, amelyre önök számítanak ebből a bevételből. Pláne, ha azokat az okfejtéseket vizsgáljuk, amelyeket hallottunk, hogy most mindenki sokkal jobban fog járni, kevesebbet kell fizetniük, mint eddig. Így tehát nem értjük, hogy ez a 20 milliárd forint miből tevődik össze. Készült-e erre valamilyen hatástanulmány?
Erről a hatástanulmányról szeretném kérdezni az államtitkár urat. Milyen számítások, belső egyeztetések vezettek oda, hogy egyrészt ezek az elkerülő utak és az M0-s is fizetőssé váljon, miért pont 20 milliárd forintos a bevétel? Nagyon gyanús, hogy a kiesett internetadóbevételt kellett most valamivel pótolni. Azt szeretném megkérdezni, hogy amennyiben nem következik be, nem jön be ez a 20 milliárd forint, akkor miből kívánják majd pótolni ezt a bevételt a költségvetésben. Várom válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem