NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN
NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN
NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ha már így sikerült összenőnie az MSZP-nek, az Együttnek meg a Jobbiknak (Ikotity István: Meg az LMP-nek.), akkor legalább egyeztethettek volna ebben a témában - meg még az LMP-nek is, természetesen -, mert Szabó Szabolcs képviselő úr arról beszélt, hogy soha nem történt meg semmiféle egyeztetés az elmúlt időszakban, amíg én polgármester voltam - bár addig ő még Békéscsabán, vagy nem tudom, valahol Dél-Magyarországon lakott, nem sok köze volt Csepelhez (Szabó Szabolcs: Nem igaz. Te is nagyon jól tudod, hogy Csepelen…) -, a jobbikos képviselő-kollégánk pedig azt mondja, hogy folyamatos tárgyalások voltak, zajlottak az elmúlt négy évben.
Tehát egyeztessenek, hogy milyen igaztalan állításokat kellene megfogalmazni itt a parlament falai között!
A félelmekre, amik itt elhangzottak - meg-kaparintás, személyes bosszú, lenyúlás, szégyellik magukat, és így tovább -: ez ilyen üldözési mániás történet, az én véleményem szerint, úgyhogy ezzel én nem tudok foglalkozni itt a parlamentben; azt gondolom, hogy erre nagyon jó gyógyszerkészítmények vannak, úgyhogy forduljanak az orvosokhoz az ilyen félelmeikkel.
A civil tüntetőkről meg talán még annyit szeretnék mondani, hogy annyira „civil” volt a történet - mi is összeírtunk egy listát -, hogy gyakorlatilag a teljes ellenzéki szegmens megjelent: volt politikusok, mostani politikusok, mindenki, aki a csapathoz tartozik, akikben ez a félelem él, hogy most aztán mi lesz a Munkásotthonnal. Ezek nem civil emberek. Akkor hozzák elő ezt a civil dolgot, amikor önök szeretnék; amikor valamilyen formában nem mernek a napra jönni a közösség elé, hogy bemondják, hogy pártpolitikusként mit képviselnek, akkor rögtön civilekké válnak, meg rögtön civil lesz a Csepeli Munkásotthon.
Én már ajánlottam önöknek ezt a ’64-ben megjelent könyvet, a volt igazgató, Drucker Tibor írta ezt a könyvet, és itt önmagát leplezi le a civilséggel a 10. oldalon. A múltkor felolvastam a parlamentben ezt a hihetetlen civilséget, hogy az összes civil egyesület, az illegalitásba szorított osztályharcos küzdelmek terepe volt a Munkásotthon. De ha továbbolvassák, a 82. oldalon jól látható, hogy kik azok, akik ezt az egész rendszert összerakták, kik azok, akik összedobták az alapítványba valót, kik azok, akik bekerültek az alapítvány kuratóriumába, és hagyták így leromlani egyébként a csepeliek tulajdonát, hiszen a csepeli emberek gyakorlatilag téglajegyekkel járultak hozzá ennek a felépítéséhez, illetve a hatvanas években valószínűleg az alacsony keresetek mellett lehetett erre pénzt fordítani, hogy ezt fel lehessen akkor újítani. Azóta, leszámítva a színházterem első Orbán-kormány alatti felújítását, ebben az épületben semmi nem történt. Körülbelül ennyit a civilségről. Gyakorlatilag egy MSZMP alapszervezeti gyűlést lehetett volna összehozni, vagy egy jó kis munkásőralegység-gyűlést ott a civilek környékén. Tehát nem érdemes folyamatosan hazudozni, nem érdemes folyamatosan kábítani az embereket a parlamenti patkóban, mert a magyar mondás szerint is a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát.
És az igazság? Hát nem magamnak akarom ezt a Munkásotthont, emberek! Én vagyok az előterjesztője. Igaz, hogy én voltam a polgármester négy évig, amíg szerettem volna, hogy köztulajdonba kerüljön, az önkormányzat tulajdonába kerüljön, az önkormányzat olyan jellegű tulajdonába, mint amilyen egyébként a Királyerdei Művelődési Ház vagy a Radnóti Miklós Művelési Ház, és az önkormányzat ezt művelődési házként a csepeliek hasznára tudja üzemeltetni. Most nem ez történik, önök ezt pontosan tudják, és pontosan ugyanúgy tudják, mint én.
Úgyhogy nagy tisztelettel arra kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy ezt a határozati javaslatot, illetve a Törvényalkotási bizottság módosítóját támogatni szíveskedjenek. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(10.20)
