DR. LEGÉNY ZSOLT

Teljes szövegű keresés

DR. LEGÉNY ZSOLT
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Szocialista Párt álláspontját már az általános vitában is ismertettem, ismertettük, és akkor is elmondtuk, hogy nem értjük, hogy miért egyéni képviselői indítvány formájában került a Ház elé ez a szerintünk egyébként fontos javaslat, hiszen jó megoldást nyújt életszerű problémákra, és amit akkor is kiemeltem, és szerintem is nagyon-nagyon lényeges ebben, az az a pont, amely alapján a törvényjavaslat lehetővé tenné a jogszerű földhasználat igazolását a haszonbérleti, feles haszonbérleti, részes művelési, szívességi földhasználati vagy alhaszonbérleti szerződés alapján. Ahogyan említettem tehát, ez egy nagyon jó és nagyon fontos része a törvényjavaslatnak, azonban azt a problémát nem kezeli, vagy csak részben kezeli, hogy mit fogunk kezdeni a nagyon problémás osztatlan közös tulajdonú földek helyzetével.
Van nekünk ez a, mondjuk így, speciális magyar hungarikumunk, az osztatlan közös tulajdon fogalma, és az látszik, hogy az idei évben valamit még kezel ezzel kapcsolatosan ez a törvényjavaslat, de a következő években ez a probléma nem fog megoldódni, jóllehet költségvetési kereteket is próbál mellérendelni a kormány, de így összességében ez nem fog megoldódni. Az MSZP-frakció tartózkodó szavazata pontosan arra vezethető vissza, hogy ugyan - még egyszer mondom - tartalmilag ez ebből a szempontból jó törvényjavaslat, amely a jogszerű földhasználati igazolásokat behozza, de az osztatlan közös földterületekkel kapcsolatos problematikát sajnos ez nem kezeli.
Erre a hiányosságra szeretnénk felhívni a figyelmet, és ezért fogunk tartózkodni a holnapi szavazások folyamán. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem