MAGYAR ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

MAGYAR ZOLTÁN
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársam! Ahogy már az általános vita meg a bizottsági ülésen is elmondtuk, támogatjuk ezt a javaslatot, hiszen azokat a problémákat valóban megoldja, amelyekkel most már több mint egy éve találkozunk folyamatosan. Rengeteg gazdálkodó keresett meg minket ezzel a problémahalmazzal, ahogy, gondolom, a kormányoldalt is. Egyedül azt sajnálom, amit ma újra el kell mondanom, hogy csak ma, ilyen későn kerül ez elfogadásra, illetve, ha jól tudom, a holnapi napon, ami az idei benyújtási időszakot már nehezen érinti, és ez bizony rengeteg pénzzel járhat az érintett gazdálkodók részére.
Szó volt arról is, hogy az agrárkamara, illetve a szaktárca is minden eszközzel igyekszik majd tájékoztatni az érintett gazdálkodókat arról, hogy bizony van ilyen törvényi változás, és érdemes lesz az olyan területek után is benyújtani a kérelmet, amelyek ezen bizonytalan időszakban vagy bizonytalan területek kapcsán... Ugyanakkor mindenképp fontos elmondani most is, hogy ezt az egy év késlekedést semmiképp nem lehet másnak a számlájára írni, mint arra, hogy a kormány nagyon későn reagált ezekre a különböző felvetésekre és problémákra, hiszen a megkeresések nem most indultak meg az érintettek részéről, a tavalyi időszakban is fennálltak már ugyanezek a bizonytalanságok. Érdemes lenne egyébként azt megtudnunk vagy megtudni az államtitkár úr részéről, hogy vajon mekkora lehet az a gazdálkodói kör, és mekkora az a hektárszám, ahol ez a probléma jelentkezett, mert gyanítom, hogy több száz millió forintról is szó lehet. Értem én, hogy a nemzeti kalap ezáltal nem lett kisebb, de bizony az érintett gazdálkodói körnek ez súlyos veszteségeket okozhat.
Úgyhogy csak hangsúlyozni tudom, hogy a jövőben legyünk figyelmesebbek, a kormány legyen érzékenyebb ezekre a hangokra, és időben reagáljon, mert ez bizony tényleg sokaknak súlyos veszteséget jelent.
Összességében tehát a Jobbik támogatja ezt a javaslatot, és reméljük, hogy a jövőben sokkal gyorsabb reagálás lesz a kormányzat részéről. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem