CZERVÁN GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

CZERVÁN GYÖRGY
CZERVÁN GYÖRGY földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szeretném megköszönni képviselőtársaimnak a mezőgazdasági termékpiacok szervezésének egyes kérdéseiről, a termelői és a szakmaközi szervezetekről szóló T/4854. számú törvényjavaslat vitája során tett észrevételeit, javaslatait. A képviselőtársaim előtt lévő összegző módosító javaslat néhány nyelvhelyességi, technikai jellegű pontosítást, valamint a 9., 16. és 17. pontokban érdemi javaslatokat tartalmaz.
Ez utóbbiak közül elöljáróban szeretném kiemelni a 9. pontot, amellyel kapcsolatban a Fidesz-frakció külön szavazást kért. Az érintett szervezetekkel történt kormányzati egyeztetés során azt az álláspontot alakítottuk ki, hogy ez az előírás nem illeszkedik megfelelően a törvény és a hazai jogrend rendszerébe, ezért ennek a pontnak az elfogadását nem támogatjuk.
(20.50)
A 16. és 17. pontokban található módosítás indoka a következő. A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló 2012. évi CXXVI. törvény módosításáról szóló 2014. évi CX. törvény alapján a mezőgazdasági szaktanácsadói engedély kiadásával, a szaktanácsadói névjegyzék vezetésével, a szaktanácsadók képzésének, továbbképzésének ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat 2015. január 1. óta a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara látja el.
A feladat ellátásához szükséges részletes szabályokat tartalmazó miniszteri rendelet megalkotására vonatkozó felhatalmazást jelenleg a szakmaközi szervezetekről és az agrárpiaci szabályozás egyes kérdéseiről szóló 2012. évi CXXVIII. törvény, az úgynevezett szakmaközi törvény tartalmazza. Az eredeti, T/4854. számú törvényjavaslat hatályon kívül helyezi a szakmaközi törvényt és ezzel együtt a szaktanácsadási rendszer működtetéséhez szükséges részletes szabályok megalkotására szóló felhatalmazást, de nem rendelkezik a szaktanácsadókról, figyelemmel a 2015. január 1-jétől hatályos feladatváltozásra.
Ezért indokolt a törvényi szintű szabályozást igénylő kérdéseket, valamint a szükséges miniszteri rendelet megalkotására vonatkozó felhatalmazó rendelkezést beépíteni a törvényjavaslatba a szakmaközi törvény tartalmi felépítéséhez hasonlóan, de önálló fejezetben.
Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a mezőgazdasági termékpiacok szervezésének egyes kérdéseiről, a termelői és a szakmaközi szervezetekről szóló T/4854. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatot - a 9. pont kivételével - támogassák.
Amit pedig Magyar Zoltán képviselő úr felvetett a LEADER-rel és az esetleges új szövetkezeti törvénnyel kapcsolatos dolgokról, úgy gondolom, azt nem most kell megbeszélni, de lesz rá alkalom, hogy ezeket meg tudjuk majd beszélni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem