DR. LEGÉNY ZSOLT

Teljes szövegű keresés

DR. LEGÉNY ZSOLT
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Vas Imre kormánypárti képviselő úr már említette, hogy gyakorlatilag egy idei törvénynek a módosítását kellett itt nagyon gyorsan behozni. Kritikát kell hogy megfogalmazzunk ezzel kapcsolatosan, hiszen úgy látszik, rájött a kormány is vagy az előterjesztő, hogy bizony a beígért illetményfejlesztésnek nincs meg a későbbi lába, hiszen a 30 százalék áltagosan megvan, de úgy látszik, a költségvetésben nem különítettek el forrásokat a következő évekre történő illetményfejlesztésre, éppen ezért nem fogjuk támogatni így ezt a törvényjavaslatot. Jóllehet, azt üdvözöljük, és azt gondoljuk, nagyon is kellett, hogy a kormány végre rendezze a rendvédelmi dolgozók illetményét, és támogattuk is az új átfogó szolgálati törvény megalkotását, azonban van néhány kritika, amit itt ezzel kapcsolatosan el kell hogy mondjak.
A törvényjavaslat ahelyett, hogy az állományt önálló gondolkodásra és feladatmegoldásra ösztönözné, sokkal inkább a kormányzati utasítások végrehajtásának feltételeit igyekszik megteremteni, ennek szellemében pedig tovább korlátozza az állomány alapvető jogait, fokozza és parttalanná teszi az állomány ellenőrzését, még a vezetők is ki vannak szolgáltatva elöljáróiknak.
(Az elnöki széket Sneider Tamás, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Mindezek következménye megítélésünk szerint hosszú távon a feladatellátás szakmai színvonalának csökkenése lesz, ezért nem fogjuk tudni támogatni a törvényjavaslatot. Köszönöm. (Dr. Vas Imre: Nagy tapsot!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem