DR. JÓZSA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. JÓZSA ISTVÁN
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tukacs István képviselőtársam korrektül elmondta a véleményünket erről a konkrét előterjesztésről, hogy ez szükséges. Igazából az a véleményünk, hogy ez egy előremutató törvényi garancia lehet hasonló ottfelejtett, környezetre rendkívül káros esetek megelőzésére, hogy ilyen ne fordulhasson elő. Tehát ez számomra - mint fővárosi képviselő számára is - az Illatos út esetében rendkívül fontos.
Ezt mindenképpen el kívántam mondani, de azt is - és ezt az államtitkár úrnak mint a területért felelős minisztérium felelős vezetőjének mondom -, hogy véleményünk szerint az egész csődtörvény átdolgozást igényelne. Az elmúlt három-négy évben rendkívüli mód megnövekedett a megszűnő, csődbe ment vállalkozások száma, és ezek között nagyon sok olyan van, ha szabad ezt a közkeletű kifejezést használni, amely jobb sorsra lenne érdemes.
Tehát egy javaslatot is szeretnék tenni a szaktárcának, de Kara Ákos képviselő úrnak is mondanám, mert infokomunnikációs vetülete van és foglalkoztatási vetülete is van, az előző ciklusban pedig a foglalkoztatási bizottságot vezette. A csődtörvény generális átdolgozását tartom szükségesnek a reorganizáció előtérbe helyezésével. Tehát ne az legyen az elsőrendű szempont, hogy a csődeljárás végén a felszámoló megkapja az őt megillető százalékokat, hanem, ahogy a német csődtörvényben is szerepel, első helyen a további hasznosulás, a munkahelyek megmentése, az egyébként értelmes, értékes termelési tevékenység továbbfolytatásának menedzselése legyen a csődtörvény elsőrendű szempontja. Ehhez akár egy kormányzati reorganizációs alapot is elképzelhetőnek tartunk. Természetesen nem osztogatásra gondolunk, de mondjuk, pályázati lehetőségre, egy olyan reorganizációs alapra, amivel átmeneti problémák megoldhatók.
Tudom, hogy vannak erre példák, ilyen a gyulai húskombinát, vannak erre esetek, amikor a kormány külön foglalkozott ilyen, mondjuk úgy, megmentésekkel. De részben ezeknek a sikere vagy kudarca azt mutatja, hogy ha a csődvédelem bizonyos szakaszában valaki reorganizációt vállal és további jogi garanciákat vehet igénybe, akkor az ilyen törvényi szabályozás, ahogy említettem, a német tapasztalatok alapján elsősorban azt szolgálhatná, hogy ne szűnjenek meg munkahelyek, ne olyan mértékben szűnjenek meg, és a sajnálatos módon csődbe ment cégeknek bizonyos hányada, bizonyos része, a tevékenység bizonyos része rugalmasabban legyen kezelhető. Jelenleg a törvény tiltja, csődbűntettnek minősül, ha egyébként egy életképes részt a felszámoló ki akar venni a felszámolandó körből, vagyis a jelenlegi szabályozás éppen hogy ellene van annak, hogy valami életképes rész további működési lehetőséget kapjon.
Tehát minimálisan ezt a törvényi tiltást meg kellene oldani és olyan irányba formálni a jogszabályt, amelynek első helyén nem büntetendő, hanem támogatott a reorganizáció, támogatott az egyébként piacképes tevékenységi körök további működtetése anélkül, hogy romba döntenénk az egészet. Köszönöm szépen, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem