SZELÉNYI ZSUZSANNA

Teljes szövegű keresés

SZELÉNYI ZSUZSANNA
SZELÉNYI ZSUZSANNA (Független): Köszönöm szépen. Rövid összefoglalóképpen tudok beszélni erről a stratégiáról, aminek a vitája két héttel ezelőtt nagyon hosszan és kimerítően zajlott, mint egyfajta biztató kezdet ebben az ügyben, ebben a parlamentben.
Látható, hogy a kormány megértette azt a szót, amit a közvélemény, a civil szervezetek és politikusok is hangoztatnak, nevezetesen: a nők elleni erőszak elfogadhatatlan, a hatalomról szól, és ennek a kormánynak is minden erővel fel kell lépni annak érdekében, hogy Magyarországon is - amely európai szinten az egyik legrosszabb helyen áll a nők elleni erőszak tekintetében, a legtöbb nő és gyermek érintett - érdemi változás következzen be, hiszen az elmúlt tíz évben tulajdonképpen mindenféle törvényalkotások ellenére semmiféle pozitív változás Magyarországon nem történt, ugyanannyian halnak meg, mint tíz éve, és ugyanolyan sok az érintett nő és gyermek.
A stratégia tehát mindenképpen értelmezhető egy pozitív lépésnek, ugyanakkor ambícióhiányosnak találom ezt a tervezetet, ezt a javaslatot. Vannak benne pozitív dolgok, de a legfontosabb probléma az, hogy nem használja teljes mértékben azt a kiváló, nemzetközi konszenzus által létrejött eszközt, amely Magyarországnak is rendelkezésére áll, nem folytatja az isztambuli egyezmény logikáját, nem azon a menetrenden halad, amit ez az egyezmény az aláírók számára felkínál. Nevezetesen: vannak olyan javaslatok a stratégiában, amelyek kitekintenek az isztambuli egyezményből, és harmadikutas megoldásokat próbálnak megvalósítani, illetve az egész stratégia megfogalmazása nagyon puha, tulajdonképpen javaslatokat tesz a kormánynak, nem számon kérhető (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), nem vázol fel egy útitervet a tekintetben, hogy mit kell csinálni.
Szerencsére suttyomban létrejött egy albizottság, és azt gondolom, ebben az albizottságban majd gondosan és mindenre kiterjedően lehet nyomon követni, hogy a kormány ebben az ügyben mit fog tenni. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem