VARJU LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

VARJU LÁSZLÓ
VARJU LÁSZLÓ (Független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindabban, ami itt történik ennek a törvénynek a vitájával kapcsolatban, azt gondolom, két irányunk lehetséges: az egyik az, hogy jogi vitát folytatunk egy olyan kérdésről, amit beterjesztettek; a másik oldalról pedig érdemben feltesszük a kérdést, hogy morális, erkölcsi keretek között hogyan valósulhat az meg, hogy Magyarországon jogállaminak gondolt keretek között egy ilyen törvény benyújtásra kerül. Azt gondolom, ezen a szemüvegen keresztül kell vizsgálni, és teljesen komolyan kell ezt venni: az, ami megtörténhetett, lényegében csak maffiaállami keretek között történhet meg. Leosztott területek vannak, a kormány úgy hívja, hogy koncessziók, ahol bizonyos emberek felvásárolták a maguk területét, és abból sápot húzva fenntartják a politika tündöklését és szereplését. Ez ellen kell tiltakozni; teszik ezt akár a fideszes képviselők, hiszen 90 százalékuk nincs itt ma a teremben, ezzel a vitával nem akar foglalkozni.
Bár a képviselőtársaim több emlékezetes mondatot megemlítettek a Gazdasági bizottság alelnökétől, Bánki képviselő úrtól, ami akár a piac letisztításáról szól, de én akkor keresek egy harmadikat vagy találok egy harmadikat: a kontrollált pénzfelhasználásról szól mindaz, ami történik. Azzal egyidejűleg, hogy önök ilyen területeket létrehoznak, azt is el akarják érni, hogy a politika egyoldalúan kezelhesse és egyoldalúan figyeljen arra, hogy pénz, forrás senki olyanhoz ne juthasson, aki egyébként nem az önök holdudvarába tartozik.
Ebben a formában és ebben az értelemben egyáltalán nem támogatható ez a törvény. (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) Önmagában szégyellhetik magukat ezért. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem