WARVASOVSZKY TIHAMÉR,

Teljes szövegű keresés

WARVASOVSZKY TIHAMÉR,
WARVASOVSZKY TIHAMÉR, az Állami Számvevőszék alelnöke: (Mikrofon nélkül.) Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Először is szeretném megköszönni az Állami Számvevőszék valamennyi dolgozója nevében az értékes hozzászólásokat, véleményeket, idézéseket, megállapításokat, amelyek az ÁSZ munkáját, tapasztalatait elemezték. (Kézi mikrofont állítanak elé.) Külön szeretném megköszönni a nemzetiségi szószóló úrnak is a nemzetiségi bizottság álláspontját és véleményét. Annyit szeretnék mondani önöknek, hogy természetesen ezen észrevételeket, felvetéseket hasznosítani fogjuk.
Egy-két dologra hadd reagáljak a teljesség igénye nélkül. Először is szeretném elmondani, hogy az állami vagyon feletti tulajdonosijog-gyakorlást a törvény szerint évente ellenőrzi az Állami Számvevőszék, és 2014 decemberében ezzel kapcsolatban is megjelentettük a jelentésünket, ahol egyértelműen fogalmaztunk, és foglalkoztunk az országleltár kérdésével is. Természetesen az idei évben is ellenőrizni fogjuk az állami vagyon feletti tulajdonosijog-gyakorlást, a 2014. évet, és ismét értékelni fogjuk az országleltár jelenlegi helyzetét, hogy mennyire haladtak előre a kormányhatározat szerinti munkálatok.
Az utóellenőrzésekkel kapcsolatban, általánosságban. Ahogy a tájékoztatóban is szerepel, és én is elmondtam a bevezetőmben, nagyon fontosnak tartjuk az utóellenőrzéseket. A 62 város ellenőrzését annak idején reprezentatív mintavétellel választottuk ki. Ez azt jelenti, hogy az egész önkormányzati városi szektorról, alrendszerről kaptunk egy megfelelő képet. Ezért tartottuk fontosnak az utóellenőrzést. Az utóellenőrzés alapján megállapítottuk, hogy a javasolt intézkedésekre, illetve az ellenőrzöttek által beküldött intézkedési tervekben megfogalmazottakra szinte 100 százalékosan intézkedtek az ellenőrzöttek. Ez köszönhető annak is, hogy az új számvevőszéki törvény megszüntette a következmények nélküli ellenőrzés lehetőségét.
Az Állami Számvevőszék, ahogy mondtam, folyamatosan arra törekszik, hogy az Országgyűlésnek az évenkénti beszámolójában ne csak a törvényi kötelezettségeiről számoljon be, hanem ellenőrzési tapasztalataival támogassa az Országgyűlés és minden képviselő munkáját.
Igazodtunk a felhasználói igényekhez, az elmúlt évek képviselői észrevételeihez, és ezért az idei évben először ajánlásokat is megfogalmaztunk az Országgyűlésnek a képviselők számára, amely ajánlásokat nyilván mérlegelik a képviselő hölgyek és urak, a parlament, a kormány, és ez alapján születhetnek meg olyan jogszabályi módosítások, amelyek tovább erősítik a közpénzfelhasználás átláthatóságát, ellenőrizhetőségét és a számonkérés lehetőségeit, nem utolsósorban a szabályozottságot.
Több képviselő felvetette, hogy hol vannak ebből a tájékoztatóból az ellenőrzés céljai és megállapításai. Szeretném elmondani önöknek, hogy nyilván ez a tájékoztató nem arról szól, hogy részletesen elmondjuk, hogy melyik ellenőrzésnél mit állapítottunk meg, hiszen 233 jelentést hoztunk nyilvánosságra. De ha figyelmesen olvassák a tájékoztatónkat, az 1. számú mellékletben egyértelműen fel vannak sorolva a már nyilvánosságra hozott jelentéseink, fel van írva, hogy milyen elérési úton tudják önök megnézni ezeket. És ha elolvasnak egy jelentést, a bevezetőjében természetesen szerepel az, hogy miért is ellenőriztük, mi az ellenőrzés célja, milyen ellenőrzési módszertannal ellenőriztük, milyen főbb megállapításokat tettünk és ez alapján milyen fő javaslatokat tettünk az ellenőrzötteknek.
Annyit szeretnék még elmondani önöknek, hogy az Állami Számvevőszék folyamatosan figyelemmel kíséri az Országgyűlés munkáját, és természetesen igyekszünk ehhez igazítani az Állami Számvevőszék tevékenységét is. A mai vitával kapcsolatban is az elhangzott felszólalásokra, kérdésekre, felvetésekre, kritikákra az évek óta bevált módon mindenkinek személy szerint fogunk válaszolni. Az Állami Számvevőszék részéről egyébként minden észrevételt - így lesz ez a képviselő hölgyek, urak által ma tett észrevételekkel is - a kockázatkezelési rendszerünkbe beépítünk és az ellenőrzések tervezésénél hasznosítani fogjuk.
Én kérem önöket, hogy a jövőben is támogassák és támaszkodjanak az Országgyűlés legfőbb pénzügyi, gazdasági ellenőrző szervére. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem