ANDER BALÁZS
ANDER BALÁZS
ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az a szociális krízishelyzet, aminek a kérdésköre leginkább vidéken csúcsosodik ki, nyugodtan mondhatjuk azt, hogy nem pusztán önmagában szemlélendő, hanem ez egy nemzetstratégiai kérdés is. Úgyhogy engedjék meg, hogy e mentén is néhány szegmensét ennek a kérdéskörnek itt megpróbáljam megvilágítani.
Csoóri Sándor valamikor még azt mondta, hogy ezt a nemzetet, ezt az országot ezer éven keresztül a magyar vidék tartotta meg. Tegyék a szívükre a kezüket, és mondják meg őszintén, hogy ez a törvénymódosítás még egy ilyen gondolat szellemében született-e. Hozzájárul-e ahhoz, hogy a magyar vidék még ezer évig megmaradjon, és a magyar nemzetről még ezer évig lehessen beszélni? Az a véleményem egyébként, hogy nem. Nem! (Kósa Lajos: De!) Nagyon nem. Mondanék még valamit akkor, csak hogy íróóriásokat idézzek. Veres Péter, a balmazújvárosi szegényparaszti sorból nem álbaloldali, hanem valódi népnemzeti íróóriássá váló írófejedelem gondolatát mondanám. Ő azt mondta, hogy föld, kenyér, szabadság, kultúra, ennyi az egész tulajdonképpen, amire a vidék lakosságának szüksége lenne, amire a vidék lakossága, a magyar parasztság vágyik. Nézzük meg, hogy ebből mennyi van most biztosítva számukra!
Dúró Dóra képviselőtársam nem oly rég felvázolta, sajnos tökéletes precizitással azt a szomorú helyzetet, hogy a kultúra mennyire nem jut el ezekhez a szegény rétegekhez, és mennyire ki vannak ebből rekesztve. Ha megnézzük azt, hogy a szabadság mint fogalom mennyire van őrájuk kiterjesztve, akkor megint csak azt tudjuk mondani, hogy ez nem létező fogalom vidéken, és ahogy itt képviselőtársaim is elmondták, mondjuk, egy-egy vidéki polgármester olyan túlhatalommal rendelkezhet ebben az esetben, ami ezt a talán még meglévő kicsiny szabadságot is eltapossa, és megölné. Önök talán nem találkoznak ilyesmivel, nem találkoznak olyan emberekkel, amikor napról napra megkeresik a képviselőket panaszkodó polgárok azzal, hogy egyszerű megnyilvánulások miatt is milyen pressziónak vannak kitéve, milyen egzisztenciális fenyegetettségben élnek. Akkor el lehet képzelni, hogy ez a törvénymódosítás, ez a javaslat, ami kvázi jobbággyá, cseléddé, napszámossá züllesztené a vidék lakosságát, ez milyen hatásokat gerjesztene. Aztán ott van a kenyér és a föld kérdése.
Hát, kedves képviselőtársaim, beszélhetünk számokról: a nettó közmunkásbér 52 ezer forint. A törvénymódosítás szerint, ha egyszerűsített foglalkoztatás keretében hajtanák őket valamelyik baráti oligarcha földjére dolgozni, 59 ezer forintot jelentene nettóban. A minimálbér 85 százalékáról beszélünk. Most lehet itt elsődleges munkaerőpiacról beszélni, csak ez a valósággal nem találkozik. Tehát mondjuk, egy olyan lepusztított és halmozottan hátrányos helyzetűvé züllesztett régióban, mint amilyen Dél-Somogy, arról ábrándozni, hogy majd ezek az emberek ilyesféle presszióval is talán akkor visszaterelhetők lesznek az elsődleges munkaerőpiacra, ez nem több, mint hiú ábránd. Nincsen igazi munkaerőpiac. Őtőlük azt a lehetőséget veszik el, hogy mondjuk, akkor a valódi napszám helyett, ami jelen állás szerint mifelénk olyan napi 5 ezer forintot jelent, ne havi 100 vagy 110 ezer forintot keressenek, hanem odahajtva valamelyik exkommunista vagy éppen Fidesz közeli oligarcha földjeire, ennek a feléből legyenek kénytelenek megélni. Erről van szó, nem másról.
De fel lehet vetni még néhány kérdést. Az, hogy milyen is, mondjuk az az ideális vidéki kép, amit önök is felvázoltak, szeretnék valakitől idézni, kíváncsi vagyok, hogy rájönnek-e, hogy ki mondta ezt. „Az erős Magyarország - a vidéki hivatás, az élet természetes rendjéhez való ragaszkodás a falu jövőképe, a portáit, határát szeretettel gondozó falu, a családi gazdaság jövőképe pedig a megélhetést biztosító, emberléptékű vállalkozás.” Ezt Orbán Viktor mondta. Családi gazdaság? És odaterelt jobbágytömegek? Hogyan tudjuk ezt összekapcsolni?
De még anno, amikor a Somogy megyei közgyűlés tagja lettem, nagyon örültem annak, amikor a fideszes elnök, Gelencsér Attila a beiktatási beszédében a mezőgazdaságnak viszonylag nagy részt szentelt, és elmondta, hogy a földek felét a nagybirtokosok tartják a kezükben, akik 70 ezer embernek adnak munkát, a másik felén viszont ott vannak a valódi kis- és közepes családi gazdálkodók, akik négyszer ennyi embert tudnak foglalkoztatni. És azt mondja, hogy aki a nagyokat preferálja támogatási rendszerekkel, törvényekkel, szabályozókkal, ami eddig ment, az a munkahelyek számának csökkentését támogatja. Aki viszont a kicsiket, az önfoglalkoztató - figyelem! - az önfoglalkoztató kis gazdaságokat, háztáji gazdaságokat, aki újraéleszti a vidéket ilyen értelemben, aki megpróbál feldolgozóipart idehozni, élelmiszer-feldolgozást, belső piaci szabályozást, sok-sok feladatot, az nem csinál mást, mint az agráriumban egyébként potenciálisan ma bent lévő több százezer munkahelyet hoz létre. No, erről lenne szó, ez lenne az igazi munkahelyteremtés. De akkor itt fel lehetne vetni néhány kérdést, kedves képviselőtársaim: hogy állunk ezekkel? Ez lenne az igazi munka.
Mi van a Hangya Szövetkezettel? Mi van a termékpályás szövetkezeti módozatoknak a segítségével? Erre kellene válaszolni. Miért van az, hogy a termelő, aki valóban megdolgozik azért, az össz-haszonnak mondjuk, 10 százalékát teheti zsebre? Az összes többi eltűnik a közvetítők és a lánckereskedők kezén. És lehet itt mutogatni, mondjuk, elmúlt nyolc évre, de önök már öt éve kormányon vannak. Ezt kellene elsődlegesen rendezni, és nem pedig ilyen látszattörvényekkel megoldani azt a helyzetet, azt a súlyos válsághelyzetet, ami a vidéken kialakult. Ebben kellene gondolkodni. Ugyanis, amit vidéken tapasztaltunk, az nem más, mint hogy a magyar nemzet etnikai jelenléte adott esetben kérdésessé vált. Elmenekülnek, eltűnnek a fiatalok, amilyen jövőképet önök, mondjuk, ezáltal felvázolnak a vidéken maradt lakosság számára, az nem vonzó. Ebből senki nem fog kérni. Ahogy, mondjuk, egy környékbeli egykori református tanító, lelkész, Arany Bálint fogalmazott egy évszázaddal ezelőtt, ő azt mondta, hogy pusztulunk, veszünk. És pusztulunk, veszünk, lehet ezen mosolyogni, kedves Révész képviselőtársam, de meg kell nézni azokat a demográfiai adatokat, amelyek mondjuk, az olyan vidéki régiókat jellemzik, mint amilyen Dél-Somogy vagy éppen Belső-Somogy.
(22.20)
Igen, pusztulunk, veszünk, mert nincs perspektíva, és ez a cselédlét, a napszámossá való züllesztés, a nettó 59 ezer forinton való bérrabtartás nem jelent valós alternatívát a magyar fiatalok számára. S akkor nem kell csodálkozni, hogy Londonba mennek inkább mosogatni! Ez a mai magyar vidék képe. Olyan káros társadalmi folyamatok indultak el, és nem az elmúlt öt, de még csak nem is az elmúlt nyolc év alatt, hanem még a rendszerváltás előtt, amiket bizony-bizony ilyen törvényekkel, ilyen szabályozókkal csak még jobban megnehezítenek, és még fájóbbá tesznek az ott élő emberek számára.
Nemzetben gondolkodó felelős politikum ilyesféle agráriummal kapcsolatos szociálpolitikai intézkedéseket nem támogathat. Nem támogathatjuk! Hol van a háztáji rendszert összefogó… (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Elnézést kérek, elnök úr. Hol van az, amit ígértek, hogy a háztáji gazdaságokat felfuttatják, összefogják, és ezáltal a vidéket próbálják majd helyzetbe hozni? Erre válaszoljanak! Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban. - Révész Máriusz: Az is egy törvény, de az egy másik törvény.) És az hol van?
