TÁLLAI ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

TÁLLAI ANDRÁS
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Néhány kérdésre természetesen szeretnék reagálni.
Először is, a nemzetközi példák tekintetében azt szeretném bizonyítani, hogy az Európai Unió több országában működik az a rendszer, amelyet most itt Magyarországon ezzel a törvényjavaslattal létre szeretnénk hozni. Ezért engedjék meg nekem, hogy néhány országot meg is említsek.
A dán adóhivatal például a dán adóügyi minisztérium irányításába tartozik, adóügyi intézménycsoport részeként. A költségvetés az adóügyi minisztérium fejezetébe tartozik, tehát nem különül el egyértelműen, a költségvetés a minisztérium költségvetésének a része. Az adózási jogszabályokat, ugyanúgy, mint ahogy Magyarországon is, a kormányzati rendszerben egy helyettes államtitkárság irányítja.
Hollandiában az adóhivatal a holland pénzügyminisztérium irányításába tartozik, az adó- és vámügyi adminisztrációért felelős általános főigazgatóság részeként. Tehát Hollandiában az adóhivatal része a holland pénzügyminisztériumnak, és nyilván a miniszternek tartozik felelősséggel és elszámolással. Az adózásért felelős főigazgatóság irányítja. A szabályozási és adóigazgatási funkció a hivatal szervezeti vezetőinek szintjén kerül közös irányítás alá, mint lényegében Magyarországon, a miniszter irányítása alatt lesz az adóhivatal, illetve az adószabályozási kérdések is.
A szlovák adó- és vámhivatal szintén a szlovák pénzügyminisztérium irányításába tartozik. A minisztériumon belül adó- és vámszekció foglalkozik külön az adózási jogszabályokkal. A pénzügyminiszter irányítja, mint ahogy most, a jelenlegi törvény is kimondja a Nemzetgazdasági Minisztérium irányítási jogát, és nemcsak felügyeli az adóhivatalt.
A belga adóhivatal a szövetségi pénzügyminisztérium szervezetébe tagozódott igazgatóság, a minisztérium részeként a minisztérium irányítása alá tartozik. A minisztérium a csoportba tartozó hat igazgatóság vonatkozásában irányítási funkciót lát el, illetve egyes személyügyi menedzsmentfunkciók összehangolását végzi. Tehát teljesen része a minisztériumnak.
A portugál adóhivatal a pénzügyminisztérium irányítása alá tartozik, az adóügyi államtitkárság részét képezi. A portugál adóhivatal lényegében teljes egészében megfelel a most tervezett magyarországinak, a szabályozási és adóigazgatási funkciók az államtitkár szintjén kerülnek közös irányítás alá. Tehát Portugáliában teljes egészében ez a felállás van, ami most kialakul Magyarországon.
Szlovéniában a szlovén pénzügyi hivatal látja el az adóhatóság szerepét. A hivatal a pénzügyminisztérium része; a pénzügyminisztériumon belül önálló szervezetként működik. Magyarországon nem a pénzügyminisztérium része lesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, csak az irányítás történik a minisztériumból. És talán még egy példát szeretnék elmondani, az osztrákot. Itt különféle szekciók vannak. A négyes szekció foglalkozik Ausztriában az adóügyekkel, ami szintén a pénzügyminisztérium része, és jogilag nem alkot önálló szervezetet, így a pénzügyminisztérium része. Tehát teljes egészében a pénzügyminisztériumból kerül irányításra.
A másik kérdés az adótitok kérdése. Szeretném elmondani önöknek, hogy jelenleg is közvetlen adótitkokhoz juthat, mégpedig törvény általi felhatalmazás szerint, a nemzetgazdasági, kvázi a pénzügyminiszter. Egyrészt a NAV-törvény, másrészt az adózás rendjéről szóló törvény határozza meg, hogy mely esetekben juthat ma is a miniszter közvetlen adótitokhoz. Egyébként az adótitkokra komoly törvényi szabályozás és előírás van. Annak a jogtalan felhasználása nyilvánvalóan bűncselekménynek minősül. Én az utóbbi években nem hallottam ilyen problémát Magyarországon. Egyébként a szocialisták kormányzása alatt is pontosan ugyanígy volt, akkor is a pénzügyminiszter, akár Veres János is, juthatott és jutott is adótitkokhoz, mégsem volt vele gond és probléma (Dr. Bárándy Gergely: Nem korlátlanul!), és más kormányzás alatt sem.
Az adótitkokkal való játszadozás és politikai célokra való felhasználása, azt gondolom, bűncselekmény. Ezzel minden vezetőnek, állami vezetőnek tisztában kell lennie. Ezért tartoznak felelősséggel, és ezért tesznek esküt, hogy ezzel tisztában legyenek.
A nyomozó hatóságot politikus fogja irányítani: nyilvánvalóan az mond ilyet, akinek nem volt ideje elolvasni a törvényjavaslatot. Ez nem bűn. Erre nyilván az elfogadást követően is lesz majd lehetőség és idő. Azért szeretném belőle idézni garanciális szabályként, hogy a NAV-ot irányító miniszter és az állami adóhatóság vezetője bűnüldözési és nyomozó hatósági feladatainak ellátása során sem a szakmai helyettest, tehát a helyettes államtitkárt, sem pedig a főigazgatót nem utasíthatja; és miután ilyen jogosítványa nincsen, ezért a NAV bűnüldözési célú adatkezelési rendszerébe való betekintés és felvilágosítás sem érinti őt, tehát nyomozati adatokhoz sem juthat a jelen rendszerben politikus.
Én tudom, hogy ez szokatlan megoldás, de mégis így van, hogy az irányító államtitkár lényegében nem jut nyomozati adatokhoz, törvény szerint nem jut, nem juthat adatokhoz, mert egyébként a felettes szerve a helyettes államtitkár, akit viszont szakmailag az ügyészség felügyel a büntetőeljárásról szóló 1999. évi XIX. törvény értelmében. Tehát nem igazak azok a vádak, hogy politikus irányíthatja a bűnügyi főigazgatóságot és az adóhatóság nyomozati főigazgatóját, és az sem igaz, hogy bármilyen adathoz hozzájuthat. Tudom, hogy ez szokatlan, de a törvény ezt teljesen egyértelműen szabályozza és kimondja.
Szeretném még elmondani, hogy igen, van politikai szándéka és akarata a kormánynak, mégpedig az, hogy egyrészt egy költségtakarékosabb, hatékonyabb, jogértelmezésben és joggyakorlatban egységesebb adóhatóság jöjjön létre. Mindamellett persze az ügyfélszolgálatok szolgáltató tevékenységét kell erősítenie az adóhatóságnak.
Nem titok, az is cél, hogy a szakmai átalakítása is megtörténjen a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, és bizonyos szemléletváltozást is végig kell vinnünk az adóhivatalon, de az az átalakításnak a második üteme lesz, amit egy megjelenő kormányhatározat szerint június 30-áig kell majd befejezni. Tehát az adóhatóság teljes szakmai átvilágítása csak a jövő évben kezdődik, miután az új törvény szerinti új vezetése és irányítása felállt az adóhatóságnak.
A létszámleépítésről vett számokat nem tudom, honnan veszik az ellenzéki képviselőtársak, hiszen épp most folyik az átvilágítás. Tehát itt számokat mondani, úgy gondolom, teljesen értelmetlen és felesleges. Ez riogatásnak minősül, de különösen az, hogy a NAV-nak több vezetője lesz - ez teljes képtelenség -; megszűnnek a főigazgatóságok; a megyei igazgatóságokon az adó- és vámigazgatóságok integrálódnak; vezetői állások szűnnek meg. Tehát pontosan az a cél, hogy egyértelmű irányítás legyen, két szint legyen, központi irányítás és végrehajtás; és a megyei igazgatósági szinten a végrehajtás se különüljön el adó- és vámágra, hanem egységesen végezzék a feladatukat. Az a cél, hogy a 2011-es integráció teljes egészében megtörténjen és befejeződjön.
Ez a változás, még hogyha most nehéz is elfogadni esetleg az ellenzéki pártoknak és képviselőknek, meg fogják látni, hogy teljes egészében a magyar társadalmat, a magyar embereket, a magyar adózó emberek érdekét szolgálja. Ezt a jövő év során egész Magyarország érezni fogja. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
(11.30)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem