GYŐRFFY BALÁZS

Teljes szövegű keresés

GYŐRFFY BALÁZS
GYŐRFFY BALÁZS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A TAB-módosító, úgy gondolom, azokat a helyesírási hibákat javította, amelyek méltán kerülnek ki a beterjesztett szövegből. Köszönöm szépen Font Sándor képviselőtársamnak a pontosítást. A jobbikos javaslattal nyilvánvalóan nem tudok egyetérteni, ezt a részletes vitában is kifejtettem.
De álljunk meg egy pillanatra, és nézzük már meg, hogy hol vagyunk. Érdemes egy pillanatra körbetekintetni és megnézni, hogy ennek a jogszabály-módosításnak milyen hatásai vannak. Ugye, amikor az első módosítót benyújtottuk, akkor még a licitek előtt voltunk. Akkor még nyilván egy elméleti vitát folytattunk arról, hogy jó, ha vesznek földet a helybeli gazdálkodók, vagy nem vesznek földet a helybeli gazdálkodók, jó, ha marad a föld állami tulajdonban, vagy jobb az, ha a gazdák kezében van. Ebben nem értettünk egyet, ez egy elméleti vita volt. De egyébként az Alkotmánybíróság is, ha jól értelmezem, ugyan még nem volt szerencsém, hogy elolvashassam ezt az anyagot, de az Alkotmánybíróság is kimondta, hogy a kormánynak joga van értékesíteni ezeket a területeket, ha ezt így gondolta és erről döntést is hozott.
De nézzük meg, hogy most hol tartunk, tisztelt képviselőtársaim! A licitek folynak. Több ezer hektár olyan terült került a magyar gazdálkodók tulajdonába, aminek most rettentően alacsony a bérleti díja. Képviselőtársaim, a képlet a mai pillanatban végtelenül egyszerű. El kell dönteni a magyar parlamentnek és különösen az ellenzéki képviselőtársaimnak, hogy kinek a pártján állnak. (Közbeszólások az MSZP és a Jobbik soraiból.) Simicska Lajos pártján állnak, vagy az új gazdák pártján állnak? (Az elnök csenget.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem