DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A frakcióm nevében én is azt gondolom, hogy ez teljesítmény, amit a kormány elért, száz százalékát le tudtuk hívni ezeknek a forrásoknak, és ki is fizettük ezeket a forrásokat. Teljesítmény ez annak fényében is, hogy maga az Európai Bizottság még 2012-ben is arra gondolt, hogy Magyarország a források legalább 25, ha nem 30 százalékát el fogja veszíteni. Erre utalt a miniszter úr.
A keretrendszert, Gőgös képviselő úr, kétségtelen, önök alkották meg. Sajnos ezen változtatni nem tudtunk; ha tudtunk volna, akkor hatékonyabb lett volna a forrásfelhasználás, mert más célokra költöttünk volna, mint amit önök megterveztek. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, a kormány átalakította azt az intézményrendszert, amin keresztül ezeket a forrásokat lehívjuk. Fontos lépés volt, hogy 2013-ban megszüntettük a kormányon kívül, bár a kormány irányításával működő Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget, és magába a kormányba hoztuk be az irányító hatóságokat, és a Miniszterelnökség koordinálásával mindent megtettünk azért, hogy pörögjön az európai pénzek felhasználása.
2014-ben - lezárt költségvetési évben - 3,7 százalék volt a magyar gazdaság növekedése, ebben nagyon jelentős tényező volt az, amit európai uniós forráslehívások kapcsán tenni tudtunk, és amivel a gazdaság pörgését erősíteni tudtuk. Baranyában - mondjuk, nem a magyar gazdaság centruma, de egy példát mondok - csak az utolsó évben, 2015-ben 60 milliárd forint lehívására került sor. Ez egy beteg baranyai gazdaságban rendkívül jelentős tényező.
Én is azt gondolom, hogy minden dicséret megilleti azokat, akik munkát végeztek abban. Egyrészt, mert voltak képesek pályázni önkormányzatok, civil szervezetek és gazdasági szereplők, és dicséret illeti nyilvánvalóan azokat a munkásokat és köztisztviselőket, állami alkalmazottakat, akik mindent megtettek azért, hogy ez a forráslehívás sikeres legyen. Én azt gondolom, hogy a következő ciklusban is hasonlóan kell eljárni. (Taps a kormánypártok soraiból.)