SZÁVAY ISTVÁN,
SZÁVAY ISTVÁN,
SZÁVAY ISTVÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is engedjék meg, hogy nagy tisztelettel üdvözöljem a jelen lévő nemzetiségi szószólókat és azokat a nemzetiségi önkormányzati vezetőket, akik figyelemmel kísérik munkánkat. Nekünk, jobbikosoknak, akik már a 2010-es választási programunkban egyértelműen síkraszálltunk a magyarországi nemzetiségek parlamenti képviseletének biztosítása mellett, nagy öröm az, hogy önök most itt lehetnek, még akkor is, ha csak korlátozott jogokkal, szószólóként, de mégis komoly hatással lehetnek az itt folyó törvényalkotásra, és ezáltal hatékonyabban képviselhetik nemzeti közösségeik érdekét, hozzájárulva ahhoz, hogy azok otthonuknak érezzék Magyarországot.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom mindig is államalkotó tényezőként tekintett a Magyarország határain belül élő nemzeti közösségekre, és őszintén elkötelezett egyéni és - szeretném hangsúlyozni - kollektív jogaik legmesszebb menő biztosítása mellett. Mi nemcsak azért valljuk, hogy Magyarországnak példaértékű nemzetiségpolitikát kell folytatnia, mert ez az egyik leghatékonyabb módja a külhoni magyarság érdekképviseletének is, hanem azért, mert hisszük, hogy az évszázadok óta velünk élő nemzeti közösségek alapvetően járulnak hozzá országunk gyarapításához, hazánk gazdagabbá, élhetőbbé és szerethetőbbé tételéhez.
És itt feltétlenül kell tennünk egy közbevetést is. Súlyos felelőtlenségre, a magyar, valamint az európai történelem teljes félreértésére és nem ismerésére vall, amikor egyes baloldali politikusok és médiamunkások, illetve korábbi befolyásuk elvesztésébe belenyugodni nem tudó liberális véleménydiktátorok párhuzamot vonnak a korábban hazánkba betelepült, többségében fehér, európai és keresztény kultúrkörből érkezett nemzetiségek, valamint a Magyarországot és az egész Európát fenyegető ázsiai és afrikai, döntően fekete és muszlim bevándorlók között. A muzulmán tömegek nyugat-európai integrációs csődje mellett éppen a hazai cigányok többi nemzetiségi közösséggel szemben 600 év alatt sem teljesen megvalósult beilleszkedése mutat rá erre a lényegi különbségre a legszemléletesebben. A migrációs válság kapcsán pedig szeretném felhívni a figyelmet egy olyan aspektusra is, amelyről nem igazán esett eddig szó, méghozzá arra, hogy a Magyarországra történő nagyszámú idegen bevándorlása esetén bizony könnyen a hazai nemzetiségek, köztük kiemelten a hazai cigányság ellen fordulhat a hazai közhangulat, ez pedig senkinek nem lehet érdeke vagy célja.
A 2010-es választási programunkban is - megjegyzem egyébként, egyedüli pártként - külön fejezetet szenteltünk a velünk élő nemzetiségi közösségeknek. A tavalyi, 2014-es programunkban pedig szintén egyedüliként foglalkoztunk az őshonos nemzetiségekkel, hitet téve többek között amellett, hogy kormányra kerülve mindenben támogatni fogjuk őket egyéni és hangsúlyozom ismét, kollektív jogaik gyakorlásában. Segítjük anyanyelvi oktatásukat, hagyományaik, kultúrájuk ápolását, kedvezőbb műsorsávba tesszük a közszolgálati médiumok nemzetiségi műsorait, és határozottan fellépünk a számukra oly sok kárt okozó etnobiznisszel szemben. Ezért a most előttünk fekvő, a kormány 2013 februárja és 2015 februárja közötti nemzetiségi ügyekben végzett tevékenységét is elsősorban a saját korábbi választási programunkban kifejtett hitvallásunk és vállalásaink tükrében fogom vizsgálni.
Fontosnak tartom üdvözölni a puszta tényt is, hogy a parlament egyáltalán tárgyalhatja ezt a beszámolót, és ezúton is szeretném kifejezni felháborodásunkat, amiért e beszámolóval ellentétben a külhoni magyaroknak szánt kormányzati források elosztását kezelő Bethlen Gábor Alap beszámolóját a Fidesz már nem engedte a Ház elé, és félve a sorjázó kritikáktól, inkább a nyilvánosság korlátozása mellett döntött, amikor bizottsági szintre száműzte a jelentés tárgyalását.
Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány által az elmúlt években végzett munkának kétségkívül számos pozitív, a jövőben tovább erősítendő eleme van, mint ahogyan problémás részek is akadnak. Az ellenzék kormányra készülő vezető erejének vezérszónokaként azonban, bár ez sokak számára talán meglepő, a pozitívumokat sem fogom mellőzni, mint ahogyan megemlítettem őket 2013-ban is.
Ugyanakkor kritikáimmal kapcsolatban azért tartom már most fontosnak előrebocsátani, hogy ha a környező országban élő őshonos magyar közösségek számára ugyanolyan jogszabályok és joggyakorlat, valamint hasonló támogatási összegek vagy oktatási lehetőségek állnának rendelkezésre, mint a náluknál sokkal kisebb létszámú magyarországi nemzetiségeknek, akkor bizonyára kevesebb problémáról lehetne beszélni külhonban.
Mint ahogy azt már kifejtettem, helyesnek és hasznosnak tartjuk a nemzetiségi szószólók jelenlétét, igaz, mi diplomáciai és nemzetpolitikai megfontolásból a kedvezményes nemzetiségi mandátumok valamilyen formában történő biztosítása mellett álltunk ki annak idején. Ezzel is alátámasztani kívántuk a horvátországi vagy a szlovéniai magyarság számára biztosított kedvezményes parlamenti képviselői hely létjogosultságát, illetve támogatni kívántuk egy jövőbeni, esetleges kijevi kedvezményes magyar mandátum létrehozását egy önálló kárpátaljai magyar választókörzet segítségével.
A szószólói intézmény azonban kétségtelenül több, mint amennyit a korábbi törvények lehetővé tettek. Fontos fórummá vált az Országgyűlés nemzetiségi bizottsága is, amelynek üléseit magam is rendszeresen figyelemmel kísérem. Kormányváltásra készülő pártként meggyőződésünk, hogy érdemes az ott elhangzottakra figyelni, és másokat is ugyanerre biztatnánk. Ennél jobb fórumot ugyanis nehezen találtunk a velünk élő nemzetiségi közösségek mindennapi tevékenységének, problémáinak jobb megismerésére. A testület a kezdeti bizonytalankodások után mára minden szempontból az Országgyűlésben folyó munka szerves részévé vált. A bizottság és a szószólók munkájának méltatása mellett azonban kénytelen vagyok sajnálatomat is kifejezni amiatt, hogy a 13 szószóló közül csak 7-en vannak jelen az általuk is képviselt nemzetiségi közösségekről szóló vita parlamenti tárgyalásakor.
Ugyanakkor azt is fontosnak tartom megjegyezni, hogy az elmúlt másfél év tanulságai alapján érdemes lenne át is tekinteni a szószólói intézmény jogköreit és megfontolni azok bővítését, elsősorban bizonyos plusz felszólalási lehetőségek biztosítása érdekében.
Ugyanilyen, a szószólók által is felvetett probléma, itt is hallhattuk, hogy minden egyes esetben külön kell kérvényezniük az egyes napirendi pontokhoz való hozzászólást, azaz az egyes javaslatok nemzetiségi napirendi ponttá nyilvánítását. Ez az eljárás sokszor munkájukban is akadályozhatja őket, hiszen eredetileg egy őket akár nem is érintő javaslat egyetlen képviselői módosító indítvány hatására is nemzetiségeket érintő ponttá válhat, a szószólók azonban utólag már nem tudják egy adott napirendi pont nemzetiségivé tételét kérvényezni. Úgy gondolom, hogy valamilyen formában erre a problémára megoldást lehetne keresni. A korábbiakhoz képest tehát jelentős előrelépésnek tartjuk, és tartják maguk a nemzetiségiek is, hogy jelen lehetnek, hallathatják hangjukat az Országgyűlésben, ugyanakkor a rendszer kétségtelenül változtatásokra szorul. Bár a beszámolóban azt írják, folyamatosak az egyeztetések a kormány és a nemzetiségi bizottság között, azért elég sokszor tapasztaljuk, hogy egyeztetések ide vagy oda, a problémafelvetések nem mindig találnak nyitott fülekre. Úgy gondolom, hogy erre is érdemes lenne jobban odafigyelni.
Tisztelt Országgyűlés! Már a 2013-as beszámoló tárgyalása kapcsán is kitértem arra, hogy elvitathatatlan pozitívumnak tartjuk a 2011-es népszámlálás azon eredményét, miszerint egyre többen vállalják fel Magyarországon nemzetiségi identitásukat. Ez ugyanis azt jelenti, hogy egyre többen élik meg aktívan akár kettős vagy többes identitásukat, ami feltétlenül kedvező képet fest hazánkról, és plasztikusan cáfolja a minket más ügyekben ért igaztalan vádakat.
Ugyanakkor az adatfelvétellel kapcsolatban továbbra sem értjük, hogy a 13 hazai kisebbség mellé, nem tudjuk, milyen módszertan alapján, félő, hogy inkább csak találomra, még négy, nem is őshonos kisebbséget, az oroszt, a kínait, a vietnamit és az arabot választották ki és mérték fel. Eközben pedig nem tudjuk, hogy hányan vallják magukat Magyarországon például bunyevácnak vagy éppen töröknek. Ezért mi annak idején azt javasoltuk, és javaslatunkat továbbra is fenntartjuk, államtitkár úr, hogy mindenki szabadon vallhassa meg nemzetiségi hovatartozását, és azt összesíteni is kötelező legyen. Javaslatunkat akkor a kormánytöbbség nem fogadta meg, pedig úgy gondolom, hogy általa sokkal reálisabb képünk lenne ma Magyarország nemzetiségi viszonyairól.
Azonban, ha már ezeket az adatokat felvették, akkor jó szívvel olvastam volna néhány sort a Magyarországon élő kínaiakról, vietnamiakról is a beszámolóban. Ennek hiányát egyébként a 2013-as beszámoló tárgyalásakor is említettem, kár, hogy ez ismét kimaradt. Mint ahogyan arról is olvastam volna egy keveset, hogy mégis mi az oka annak, hogyha ilyen sokan nem válaszoltak a nemzetiségre vonatkozó kérdésre, hiszen a 2001-es adat másfélszeresére, tehát kicsivel több mint félmillióról nem egészen 1,4 millió főre emelkedett a nemzetiségi hovatartozást firtató kérdésre egyáltalán nem válaszolók száma.
Végezetül, úgy gondolom, hogy egy ilyen komplex és hosszú anyagnak arról is szólnia kellett volna néhány mondat erejéig, hogy az elmúlt években felerősödött határ menti, döntően román és szlovák áttelepedésnek milyen jellemzői vannak, milyen feladatok elé állítja ez a helyi közigazgatást, az önkormányzatokat, az oktatást és esetleg a kulturális intézményeinket.
(12.20)
Tisztelt Ház! A hazai nemzetiségpolitika másik elvitathatatlan pozitívuma a nemzetiségi támogatások egyértelmű növekedése, hisz a 2016-os pályázatok esetében a keretösszegek néhány esetben a háromszorosukra is nőttek. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy érdemes e támogatások konkrét felhasználására is jobban odafigyelni, hiszen például a Pécsi Horvát Színház esetében a beszámoló sikerként könyveli el a körülbelül 500 millió forintos támogatást, ami siker is, ugyanakkor az már kimaradt a beszámolóból, hogy a színház építése és felújítása visszaélések miatt mennyire lassan haladt. Ha bárki elmegy Pécsre az Anna utcába, akkor láthatja, hogy a teátrumnak szánt épület messze van attól, hogy ott a közeljövőben színdarabokat tekinthessenek meg az érdeklődők. Pécsi jobbikos önkormányzati képviselőink figyelemmel kísérik az eseményeket, és természetesen minden erejükkel azon lesznek, hogy a jövőben ne fordulhassanak elő olyan visszaélések, amelyekről mostanában városszerte beszélnek. Reméljük, hogy a következő cég el fogja végezni a munkákat, és ha megkésve is, de elkészül a színház.
A nemzetiségi támogatások kiosztásával kapcsolatban nem értem, hogy az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, az EMET irányába javaslattételi joggal rendelkező kilencfős Nemzetiségi Támogatási Bizottságban miért foglal helyet az EMET három képviselője. Én azt gondolom, hogy semmi szükség nincs a testületben kormányzati kontrollra. Véleményem szerint a javaslattétel jogát - főleg, hogy javaslattételről és nem döntési jogról van szó - meg kellene hagyni a nemzetiségi önkormányzatok és a Nemzetiségi bizottság delegáltjai számára.
Tisztelt Országgyűlés! Mindenképpen dicséretes a beszámoló által is említett Hagyományok Házának tevékenysége és programjai. Ezzel kapcsolatban nem is tudok mást mondani, csak hogy így tovább.
Mi, jobbikosok sikerként éljük meg, hogy a 2011-ben elfogadott nemzetiségek jogairól szóló törvénybe számos jogkiterjesztést célzó javaslatunk beépült. E törvény tárgyalása során ugyanis a Jobbik javasolta bizonyos nemzetiségi jogok megengedőbb biztosítását, így a nemzetiségi küszöb 10 százalékra történő leszállítását, bizonyos nyelvi jogok, például a kétnyelvű helység- és utcanévtáblák biztosítása esetében, és 20 százalékon történő megállapítását két- vagy többnyelvű jegyzőkönyvkészítés vagy az adott nemzetiség nyelvét beszélő közalkalmazott kinevezése ügyében. Örülünk, hogy ezeket a javaslatainkat a kormánytöbbség megfogadta, még akkor is, ha ehhez az kellett, hogy az e jogkiterjesztésekre vonatkozó előterjesztéseinket először leszavazzák, majd pedig sajátjukként később szinte szó szerint újra benyújtsák.
Saját sikerünkként is megéljük, hogy a 2010-es programunkkal összhangban legalább részben feladatalapúvá tette a kormány a nemzetiségi önkormányzatok finanszírozását, ezzel ugyanis remélhetőleg nagyot léptünk előre a pénzért látszattevékenységet folytató kamu nemzetiségi önkormányzatok visszaszorításában, bár az ez ügyben elért eredményekről a beszámoló számomra szintén érthetetlen módon egyetlen sort sem ír. Ez pedig már csak azért is furcsa, mert az elsőként a Jobbik által felvetett és e Ház falai közé hozott etnobiznisz rendkívül rossz fényt vet a hazai nemzetiségekre, illetve Magyarország külföldi megítélésére is. Csak remélni tudom, hogy a nemzetiségi hovatartozással való trükközés jelenségének jelen állapotával, azaz az etnobiznisszel legalább valamilyen szinten foglalkozni fognak a 2016-os mikrocenzus során.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az etnobiznisz egyszer és mindenkorra történő felszámolása mindnyájunk közös érdeke. Ezért javasoltuk annak idején a nemzetiségi önkormányzati választásokon induló jelöltek nemzetiséghez való tartozásáról szóló nyilatkozatainak közokirattá minősítését, hiszen ezáltal bezárulna az a kiskapu, amely törvényi szankció híján lehetővé teszi egyes jól szervezett, döntően egyébként cigány csoportok számára, hogy az egyik választáson még ruszin színekben induljanak, miközben négy év múlva már lengyelekként, aztán meg mint horvátok alakítsanak tevékenységet nem folytató, csak a támogatásokat lenyúló kamu nemzetiségi önkormányzatokat. Lásd ezzel kapcsolatban az elhíresült, egyébként általunk feltárt szalonnai esetet Borsod megyéből, ahol egy népes cigány család szervezett négyévente más önkormányzatot, egyszerre akár többet is. Máig nem értjük, hogy vonatkozó javaslatunkat annak idején miért szavazták le.
A 2013-as, illetve az idei beszámolóban is megjelent a kisebbségi vegyes bizottságok működése és tevékenysége. Azt viszont nem értjük, hogy miért nem hívják ezeket a vegyes bizottságokat gyakrabban össze, hisz mind a magyarországi, mind pedig a külhoni relációban lenne miről beszélni. Példának okáért itt vannak többek között a Románia viszonylatában teljesen leállt, magyarországi román szakos hallgatókat fogadó nyári egyetemek és tanulmányutak, vagy a bukaresti Ady Endre Líceum máig el nem készült kollégiumának ügye, pedig ezzel kapcsolatban még 2008-ban született kétoldalú megállapodás. Ennek értelmében a magyar állam a battonyai román általános iskola és óvoda épületét kibővítette és felújította, amit az odajárók 2008 szeptemberében ünnepélyes külsőségek között és a két állam küldöttségének jelenlétében vettek birtokba. A román fél azonban, legalábbis részben, adós maradt a cserébe vállalt bukaresti Ady Kollégium felépítésével, ez ügyben pedig már a román korrupcióellenes hivatal is vizsgálódik egyébként.
Ráadásul az egyedi támogatások keretében tavaly kiosztott több mint 1 milliárd forint is az e vegyes bizottságok üléseinek jegyzőkönyveiben megfogalmazott iránymutatások alapján került kiosztásra, így végképp nem értem, miért nem üléseznek ezek nagyobb rendszerességgel. Persze múlik ez a másik félen is, jól tudom, de akkor is. Hozzáteszem, akkor is fontosnak tartanám, hogy a magyar fél teljesítései mellett a jövőben e beszámolókban jelenjen meg a másik fél kötelességvállalása is, hogy ezek az adatok összehasonlíthatóvá válhassanak.
Tisztelt Országgyűlés! Térjünk át a nemzetiségi politika még talán ennél is problémásabb területeire! Mint ahogyan 2013-ban, úgy az idén is alaposan megkésett ez a beszámoló, hisz jelenleg 2015 novemberét, sőt már decemberét írjuk, az előttünk fekvő anyag pedig már 2015 februárjában készen volt. Nem értem, miért kellett ennyit várni a benyújtással. Olyan ez egy kicsit, mint a külhoni magyarságnak szánt támogatásokat kezelő Bethlen Gábor Alap beszámolója, amit szintén mindig későn tárgyalunk, így legalább részben, de elavulttá válnak annak bizonyos elemei. Így van ez a beszámolóval kapcsolatban is, hiszen bőven írnak a különféle roma felzárkóztatási programokról, miközben az elmúlt hónapok egyik slágertémája volt az, hogy az Országos Roma Önkormányzat hogyan élt vissza ezekkel és más pénzekkel, hogyan folytatott átláthatatlan, pazarló és erősen korrupciógyanús gazdálkodást, amibe a Fidesz díszcigánya, Farkas Flórián lassan ugyan, de belebukni látszik. Ceterum censeo, képviselőtársaim, hol van Farkas Flórián? Miért nem ő a Fidesz vezérszónoka? Miért nincs most sem itt, mint ahogy az elmúlt évek során egyetlenegy alkalommal sem, amikor a cigányságot érintő ügyeket tárgyaltuk? Vagy miért nincs itt Varga József, a másik fideszes cigány képviselő? Miért nincsenek itt?
Visszatérve az ORÖ ügyeire, a mindenre kiterjedő felelősségre vonás még várat magára, és csak remélni tudom, hogy ezeket az ügyeket már nem fogják tudni elkenni az érintettek magas politikai összeköttetéseikre hivatkozva. Számunkra két dolog világos ebből az ügyből. Egyrészt Farkas vezetésével a roma önkormányzat súlyosan diszkreditált számos olyan uniós forrásokból is finanszírozott programot, amelyeknek elvben a hazai cigányság felemelkedésének támogatása lett volna a célja. Másrészt az is világossá vált, hogy a magyarországi cigányok legfőbb érdekvédelmi szervezetének, az Országos Roma Önkormányzatnak alaposan meg kell újulnia, ha vissza szeretné nyerni a bizalmat.
Tisztelt Ház! A Magyarországi nemzetiségek bizottságának szinte minden ülésén visszatérő probléma - erre tért ki a nemzetiségi szószóló is legnagyobb gondként - a közmédia, különösen az MTVA, amiről a beszámoló is hosszan ír. Nem is értem, miként írhatják bele ebbe az anyagba, hogy a Duna TV-n reggel 6 és 7 órára áttett műsorok több emberhez jutnak el, mint az előtte kora délután sugárzottak. A beszámoló ugyan csak februárig vizsgálja a helyzetet, azóta bár egy nagyon kicsit javult, azért a jótól még fényévekre vagyunk.
A nemzetiségi adások akkor még 7.20-kor kezdődtek a Dunán, és az ismétlésük 8 órakor volt a Duna Worldön. Jogosan merül fel a kérdés, hogy aki 7 óra 20-kor nem tudta megtekinteni az adást, az 40 perccel később hogyan tudta. Apró elmozdulás történt azóta, mint mondtam, de az érintettek szerint, mint ahogy azt itt hallhattuk, ennél lényegesen átfogóbb változásra lenne szükség.
A beszámoló kitér a kihelyezett szerkesztőségekre is, mint pozitív előrelépésre. Sajnos ennek kapcsán is csak negatív visszajelzések vannak a nemzetiségiek részéről a nemzetiségi sajtóban. A szószólók elsősorban a nemzetiségi műsorgyártásban dolgozók létszámának csökkentését fájlalják, de számos észrevétel érkezik rendszeresen a pécsi szerkesztőségben uralkodó állapotokkal kapcsolatban is, ahol az ottani érintettek elmondása szerint elfogadhatatlan körülmények között, ahogy fogalmaznak, egy spájzban kénytelenek végezni a munkájukat.
Rengeteg panasz érkezett a május 10-én szervezett nemzetiségi tematikus nappal kapcsolatban is, amelyről az MTVA elfelejtett egyeztetni a nemzetiségi önkormányzatokkal, az egyébként megkapott javaslatokat pedig szinte teljesen figyelmen kívül hagyta.
Megmosolyogtató volt olvasni a rádióadásokról szóló részt is. Ismételten arról van szó, hogy van egy pozitív kezdeményezés, egy jó lehetőség, de ez mégsem működik elég jól. Az „Egy hazában” című műsor sugárzása a következőképpen nézett ki, és ezt a beszámoló egy pillanatig sem kritizálja: a műsor vasárnap 13-tól 13.55-ig került adásba, amit kedden éjjel 1 és 1.55 között ismételtek meg, majd a Kossuth rádió hullámhosszán szombatonként hajnali 4-től 4 óra 55-ig volt hallható, amit vasárnap éjjel 23 és 24 óra között ismételtek.
(12.30)
Nehéz eldönteni, hogy melyik a rosszabb, az éjjel 1 órás vagy a hajnali 4-es sugárzás. Azt gondolom, a közmédiának nagyon sürgősen kellene lépnie mind a műsorrács mindennapi életnek megfelelő optimalizálása, mind a nemzetiségi műsorgyártás körülményeinek javítása, nem pedig leépítése, mind pedig a jövőben tervezett tematikus napok ügyében. Továbbá azt gondolom, hogy ha már működik királyi hírcsatorna, akkor feltétlenül meg kellene fogadni azon véleményeket, javaslatokat is, hogy az ott látható hírfolyamban a nemzetiségeket érintő hírek is megjelenhessenek, hiszen nemzetiségeink nemcsak táncolnak vagy főznek egész nap, hanem sokkal színesebb oktatási, kulturális tevékenységet folytatnak, miközben problémáik is vannak, amelyekről véleményem szerint kötelessége lenne a hazai közmédiának hírt adnia. Ígéretekkel tele van a padlás, tetteket várunk most már a közmédiától.
Tisztelt Országgyűlés! Szintén egy nemzetiségi bizottsági ülésen került elő az az ügy, hogy a Pro Cultura Minoritatum Hungarae díj odaítéléséről jelenleg kizárólag a Nemzeti Művelődési Intézet főigazgatója dönt, és hiányzik a nemzetiségi kuratórium. Apróságnak tűnik, azért mégis fontosnak tartanám ezt a kérdést az önök helyében megoldani.
Igen jellemző és szintén sűrűn előkerülő probléma az is, hogy hazánkban ma számos esetben nem a hatályos jogi szabályozás hiánya okozza a problémát a velünk élő különféle nemzeti közösségek tagjai számára, hanem az, hogy ezek a gyakorlatban egyszerűen nem működnek. Hiába jogosult ma például bármely magyar állampolgár arra, hogy gyermekét, unokáját nemzetiségi nyelven is anyakönyveztesse, ha ezt a jogszabályok hiányos ismeretéből vagy pusztán egyéni lustaságból kifolyólag a hivatalban megtagadják tőle. Többségük ugyanis nem tudja, nem akarja hercehurcával bebizonyítani, hogy neki mindez jogában áll. Véleményem szerint erre is oda kellene figyelni, meg kellene hallani az ilyen panaszokat, és továbbképzésekkel, minisztériumi körlevelekkel elejét venni ennek az egyébként könnyen megoldható problémának.
Tisztelt Képviselőtársaim! Talán mindnyájan egyetérthetünk abban, hogy a Magyarországon élő nemzetiségek megmaradása, mint ahogyan a külhoni magyarságé is, megfelelő anyanyelvi oktatás függvénye. Az elhibázott magyar oktatáspolitika súlyos problémáiról, rossz szervezettségéről, működésképtelenségéről órákat lehetne beszélni. Én most csak a nemzetiségi oldalához fűznék néhány gondolatot. Folyamatosan hallani arról, hogy feszült a viszony a nemzetiségi iskolák és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ között, mert a KLIK nem igazán hajlandó elfogadni, hogy ezen intézményeknek milyen többletfeladataik vannak. A tankönyvek ugyanúgy késnek, ugyanakkor ez ügyben is aggodalommal tölt el, hogy ha kifutnak a kis létszámú nemzetiségek tankönyvellátását segítő TÁMOP-pályázatok, akkor honnan lesz forrás erre a feladatra. Remélem, hogy megvan erre a helyzetre a kormány megoldása, csak jól titkolja, sokszor még az érintettek előtt is.
Ha pedig TÁMOP, a beszámoló elolvasása közben nem tudtam nem észrevenni, hogy bizonyos, elsősorban felzárkóztatási célú pályázatok esetében nem sikerült kitölteni az előirányzott keretek felét sem. Ez ügyben azonban a beszámoló semmilyen további információt nem tartalmaz. Engem pedig kifejezetten érdekelne, államtitkár úr, a sikertelenség oka. Hiszen ezzel uniós támogatás ragad benn a rendszerben, ami pedig végső soron mindnyájunk pénze.
Tisztelt Országgyűlés! Határozott meggyőződésem, határozott meggyőződésünk, hogy Magyarország több, gazdagabb a hazánkban élő őshonos nemzetiségek által, nekünk ezért megkerülhetetlen felelősségünk, hogy képviselőikkel szorosan együttműködve, a lehető legoptimálisabb módon támogassuk őket megmaradásukban, anyanyelvük és kultúrájuk hatékony ápolásában. A példaértékű nemzetiségpolitika ugyanis nemcsak a külhoni magyarság helyzetének javítása, hanem saját magunk erősítése szempontjából is alapvető jelentőségű.
A Jobbik ezért, 2018-as választási győzelmét követően, az eddigiekhez hasonlóan fog törekedni a hazánkban élő nemzetiségi közösségek jogainak további bővítésére, ezáltal hosszú távú megmaradásuk és boldogulásuk biztosítására. Köszönöm szépen. (Dr. Lukács László György, Apáti István, Farkas Gergely és dr. Csúcs Lászlóné tapsol.)
