SZILÁGYI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Érdekes, hogy amikor a baloldali pártoktól hallottunk ilyen felszólalásokat, mint Mesterházy Attilától, azoktól a baloldali pártoktól, amelyeknek nagymértékben köszönhető egyébként ez az egész helyzet, hiszen ők voltak azok, akik hosszú éveken keresztül elvtelenül támogatták például azokat a nagyhatalmakat, amelyek beavatkozása miatt vannak gócpontok, ahonnan menekülnek ezek az emberek. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Oroszország! Irán!)
Aztán ezek a baloldali pártok voltak azok, amelyek egészen pár héttel ezelőttig még bátorították ezeket a menekülteket, hogy csak gyertek minél többen, és majd mennyire jó lesz itt nektek, ugyanúgy, ahogy Angela Merkel, vele együtt. Aztán az ember úgy gondolná, hogy… (Közbeszólások az MSZP soraiból: Angela Merkel nem baloldali!) Tudja, mi a különbség közöttünk? Az, hogy mi nem megyünk bele abba az egyesült európai unióba, amit önök szeretnének. Hiszen benyújtanak egy módosító javaslatot, ami semmi másról nem szól, mint az egyesült európai unió felé való hatalomról, Frontex-bázis létrehozása közös szervezettel, közös európai haderő, hadsereg, közös hírszerzés, közös menekültügy, csak még azt nem írták bele, hogy közös európai kormány, és szűnjenek meg a nemzetállamokban a kormányok.
De úgy gondolná az ember, hogy önök csak ötletelnek, és esetleg csak szakmaiatlanok, mint Gőgös Zoltán, aki két héttel ezelőtt szavazati jogot követelt a török nőknek, akiknek 80 éve van szavazati joguk. De ezt most hagyjuk, körülbelül azt hinné az ember, hogy esetleg csak szakmaiatlanok. De nem, mert rájön az ember akkor, amikor ön felszólal, és örültem, hogy Mesterházy Attila felszólalt, hiszen a TAB-ülésen ez már szóba került, és akkor tagadták a szocialisták, hogy ilyen lenne, és most pont Mesterházy Attila támasztotta alá, hogy igazunk van, hiszen önök csúsztatnak és hazudnak. Mit mondanak? Hogy kétezer főről van szó. Azt mondják, hogy kétezer fő, csak ennyit kell letelepíteni.
Csak egy dolgot felejt el, kedves képviselő úr, hogy ha azt mondja, hogy a kötelezettségeket teljesíteni kell, és azt mondja most, hogy a Dublin III.-at nem kell teljesíteni, oké, akkor mást sem kell? A családegyesítés kötelezettségét, amit az Európai Unió előír, azt teljesíteni kell vagy nem? Akkor ne beszéljenek kétezer emberről, mert ha kétezer embert ide letelepítünk, akkor a családegyesítés folytán már rögtön 12-15 ezer emberről is beszélhetünk. Ön támasztotta éppen alá az előbb! Tehát akkor mit jelent? Hogy önök pontosan tudják azt, és nem szakmaiatlanul, hanem pontosan tudják azt, hogy a kétezer ember nem kétezer ember, tehát hazudnak és csúsztatnak, hanem 10-12 ezer emberről is beszélhetünk. Na, ez az MSZP jelen pillanatban! Az MSZP még mindig nem csinál semmi mást, mint a magyar emberek érdeke ellen dolgozik. Egyszer nem tudnak önök úgy gondolkozni, hogy mi jó ennek az országnak, mi jó Magyarországnak, és mi jó a magyar embereknek (Moraj és közbeszólások az MSZP soraiból.), hiszen önök maximum annyit csináltak, hogy különváltak Gyurcsány Ferenctől, de még mindig ugyanazon a platformon vannak, Gyurcsány Ferenccel együtt járják a világot, és kiírják magukra mindig éppen, hogy kicsodák. Önök már voltak minden, mint Gyurcsány Ferenc is, egy dolog nem voltak még soha: magyarok. Egyetlenegy dolog nem volt még kiírva soha a mellükre, hogy magyar vagyok, és a magyar érdekeket követem és a magyar érdekeket veszem figyelembe. (Novák Előd: Próbáljátok ki egyszer!) Sajnos ez a probléma. Ez a probléma! Ez ma az MSZP, és addig nem is fogunk változni, amíg önök így állnak hozzá ezekhez a dolgokhoz.
(21.30)
De ahogy mondták, persze vannak önöknek elképzeléseik meg minden, Staudt Gábor nagyon helyesen mondta, egy dolog kellene ehhez az elképzeléshez, szavazó, az meg már egyre kevesebb van önöknek. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Közbeszólások a Jobbik soraiból: Szép volt! - Heringes Anita: Szánalmas volt! - Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem