GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Boldog Képviselőtársam! Nyugodt lelkülettel mondom, becsülöm azt a kitartást, azt a munkásságot, amit e tekintetben végez. És az őszinteségét is becsülöm. Az, amikor egy kormánypárti politikus hajlandó és képes beismerni az elkövetett hibákat, akkor az nyilván az ellenzéki politikust is további gondolkodásra készteti. Igen. Merthogy alapfeltétel az, hogy ha valami rosszat tettek, ami az embereknek, a polgármestereknek nem a javát szolgálta, akkor legyen képes az ember arra, hogy be tudja ismerni (Dr. Vitányi István: Nyolc éven keresztül korrigálni kellett volna.), és tudjon rajta változatni. Vitányi képviselőtáram nyomjon gombot, aztán lehet beszélni. Na tehát, akkor, amikor pont képviselőtársát, polgármestertársát azért dicsérem, merthogy képes felülemelkedni és képes azokat az elkövetett hibákat az asztalra tenni, amiket önök elkövettek, és az ő jó szándékú indítványait meg nem voltak képesek elfogadni, hogy azért kitérjek egy kicsit a tágabb frakcióra is, akkor engedtessék meg, hogy talán a higgadtság színpadára szólítsam vissza képviselőtársamat.
Az elmondottakhoz hozzáillesztetten azért nem tudok más bázispontot kijelölni a magam számára, csak azt, hogy elvették. Csökkentették, rosszabb helyzetbe hozták. De nem akarom ragozni, mert ön ezt elmondta korrekten, tisztességesen.
(18.40)
De induljunk el innen! Azt mondja, 100 százalék, finanszíroz a kormány, 30 százalék, finanszírozzák az önkormányzatok. Képviselőtársam! Ez a 100 százalék nem 100 százalék. Ez a 100 százalék a valamikori 100 százaléknak egy csökkentett hányada. Itt nem 100 százalékot finanszíroz a kormány. Nem. Finanszírozza azt a 100 százalékot, ahonnan elvett. Nem ezt, a bázishelyzetet. Azt, ami volt. Azt, ahonnan lecsökkentette. Tudja, azt finanszírozza. És akkor nem kell beszélni itt különösebb módon semmiről, merthogy akkor, ha még van 30 százalék, és aki ki tudja termelni, az termelje ki. De az a 100 százalék nem ugyanaz a 100 százalék!
Kétfajta 100 százalékról beszélünk. Mi arról a 100 százalékról beszélünk, ami annak előtte volt a polgármestereknek a javadalmazása. Ön arról a 100 százalékról beszél, ami most a javadalmazásuk mértéke, ahhoz képesti 30 százalékot pedig termeljen ki az önkormányzat. Nem! Nem! Polgármester Úr! Alapállapotba vissza kell, képviselőtársam, alapállapotba vissza kell tudni menni. Vissza kell tudni adni a polgármestereknek azt a pénzt, ami annak idején a kezükben landolt. Amit önök elvettek tőlük, azt vissza kell adni.
Az eredeti, nem tudom másképp megfogalmazni, az eredeti Boldog István-javaslat, az abba az irányba mutató volt. Az eredeti Boldog István-javaslat. A mostani az nem erről szól. Szól, menet közben szólt arról, hogy a 4 ezer fős - használta a 4 ezer fős számot -, a 4 ezer fős települések tekintetében milyenfajta gond van. Szeretném jelezni: igen, én is látom, tudnék konkrét példát is mondani még 4 ezer fős nagyságrendű településre vonatkozóan is. De, képviselőtársam: az ön valamikori módosító javaslatában pont ez volt az a kategória, 1501 és 5000 fő között, ahol 60 százalékban ragadt be a történet. Csak az 5001 és 10 000 fő közöttinél alakította 65 százalékra abban a javaslatában a mértékeket, az 1501 és az 5000 fő közöttinél 60 százalék volt még abban a javaslatban is. Tehát ott még ahhoz képest vagy most itt ahhoz képest ellentmondásos volt az, amit mondott, mert most mondta, hogy de hát ott is a 4 ezer fős településeknél is, és még az eredeti Boldog István-féle javaslatban is pont ez a kategória volt az, ahol nem volt pozitív eltérítés e tekintetben.
Két aprónak tűnő kérdés, de azt mondta: ki fogja aláírni majd a szerződéseket? Pintér Sándor? Nem gondolom - de válaszoljon rá: ön szerint ki fogja aláírni? Ugye, nem a jegyző fogja aláírni? Ugye, nem az önkormányzati tisztségviselő fogja aláírni? Mégis, akkor ki fogja aláírni? A kormányhivatal vezetője? Mégis, akkor ki fogja aláírni? Pogácsás államtitkár úr? Vagy ki fogja aláírni? Tehát valahol a hierarchiában vélhetően a polgármesterek felé… A járási hivatal vezetője? Vagy ki fogja aláírni?
Ha megnézzük, most említett példákat, a járási hivatal vezetői között azért én látok számos olyan arcot, aki itt ült a parlament falai között az önök padsorai között. A kormányhivatalok vezetői között látok számos olyan arcot, aki szintén itt ült a parlament falai között, nem megkérdőjelezhetetlen módon elkötelezett politikai identitástudattal.
Ne meséljen nekem arról senki, hogy nincs politikai indíttatás a mögött, amit önök csinálnak e tekintetben! Nem. Egy galád cselekedettel elvették a jövedelmük, illetményük egy részét a polgármestereknek, most meg úgy akarják ezt visszafordítani, hogy politikai hasznot, tőkét akarnak kovácsolni mindabból, hogy valamilyen értelemben visszaadnak forrásokat, vagy a források visszaadásának a lehetőségét teremtik meg úgy, hogy majd mások meg a forrást teremtsék meg hozzá. Ez elfogadhatatlan.
Vagy a kormány finanszírozza meg azt, amiről beszélünk, vagy nincs értelme miről beszélni. Ezek az önkormányzatok messze-messze döntő többségében képtelenek arra, képtelenek arra, hogy azt a finanszírozási többlethátteret megteremtsék, ami ahhoz kellene, amiről önök beszélnek. Elvi döntést lehet akkor hozni egy ilyen típusú kérdésben, csak abból pénz a polgármesterek zsebében, kezében nem lesz, mert nem fogják tudni megfinanszírozni ezek a polgármesteri hivatalok vagy épp az önkormányzatok, amelyek egyébként is feladatfinanszírozási gondokkal és problémákkal küzdenek.
És akkor még egy kérdés, amit ön említett a közfoglalkoztatáshoz hozzáillesztetten. Nézze, versenyezhetünk abban, hogy akkor és amikor a mi kormányzásunk időszakában közfoglalkoztatás volt, és most melyik a jobb vagy melyik a kevésbé jó. Egyet biztos tudok mondani önnek: akkor is voltak valószínű hibák meg most is.
Most sem tökéletes, szerintem messze nem tökéletes, gondoljon csak Gyöngyfa esetére. Tudja, ott is egy kistelepülési polgármester mondott le, egyszerűen azért, mert elfogadhatatlan volt számára az a közfoglalkoztatás-megjelenítési forma, ahogyan az történt. Biztosan emlékszik a dologra. Nagyjából arról szólt a történet, hogy egy fél éven keresztül tizenhat ember, ha jól emlékszem, háromszáz folyóméter ároktisztítást végzett el, hat centiméteres napi haladási sebességgel, értékteremtő közfoglalkoztatást végezve.
Szóval, azt akarom mondani, hogy ilyen példát biztos most is meg biztos az előző kormányzások időszakában is lehet mutatni. Tehát nem jó pálya az, amikor magát a közfoglalkoztatást próbáljuk meg bizonyos értelmű támadási eszközként használni.
Jelzem önnek, én egy olyan térségnek voltam az egyéni országgyűlési képviselője, amely alapvetően kistelepülések sokaságából tevődött össze, és az ország egyik leghátrányosabb térsége, Edelény térsége. Az önök számára ez Molnár Oszkár névvel párosítva vagy Daher Pierre névvel párosítva ismeretes. Tehát ebben a körzetben, ahol számtalan kis lélekszámú település van, ebben a körzetben mi olyan közfoglalkoztatásokat csináltunk akkor, annak idején, csak példákat mondok, amelyek kisebb, régebbi kúriák felújításával párosultak, amelyek óvodák felújításához kapcsolódó munkavégzéssel párosultak, amelyek idősek otthonának az építését hívták életre, amelyek az erdőterületeken a száradékok kitermelésével párosultak, és még ezernyi példát tudok önnek mondani, amely kézzelfogható, értékteremtő munkatevékenységgel párosult.
Azt akarom ezzel mondani, hogy nyilván az kell hogy legyen a cél, ha már közfoglalkoztatás, az kell hogy legyen a cél, hogy azok az emberek, akik az elsődleges munkaerőpiacon nem találják meg a munkalehetőséget, sajnos, ezt nem tudom önöknek megbocsátani olyan egyszerűen, mert egymillió új munkahelyet ígértek a gazdaságban, és ugye abból… (Boldog István közbeszólása.) De hol? Miről beszél, képviselőtársam? Arról beszéljen, hogy abból… (Boldog István: …háromszázezer!) az ön által vélt több százezer munkahellyel (Az elnök megkocogtatja a csengőt.) hogyan nézünk ki.
Semmi baj, képviselőtársam mondja a számokat, én meg majd elmondom neki, hogy 2009 és 2014 teljes évében a 2098. év (sic!) legrosszabb foglalkoztatási adatait hordozza magában, a 2014 a mostani öt év legjobb foglalkoztatási adatait. 353 ezer a különbség, ebből 160 ezer a közfoglalkoztatási növekedésből származik, és ebből 110 ezer a külföldön dolgozó, magyar statisztikákban nyilvántartott foglalkoztatottakból származik. Azokból, tudja, képviselőtársam, azokból, akiket önök elüldöztek innen, akik gazdasági menekültté váltak Európa színpadán, mert itt, Magyarországon a gazdaságban munkahelyeket nem találtak.
Szóval, azt akarom mondani, hogy nem hazug statisztikákkal kell hülyíteni egymást, merthogy annak semmi értelme, hanem ha már közfoglalkoztatás, és ha már 200 ezer fős nagyságrendű közfoglalkoztatás, akkor arra kell törekedni, hogy minél nagyobb hányadban értékteremtéssel párosuló feladatokat láthassanak el az emberek, és ne l’art pour l’art alapú történetek sokaságával találkozzanak az emberek.
És tudja, miért? Nemcsak azért, mert annak sem jó, aki ezt a tevékenységet folytatja, hanem azért is, mert egymással szembefordítja az embereket. Mert az az ember, aki a futószalag mellett minimálbérért, tudja, azért a minimálbérért, ami ötezer forinttal kevesebbet ér, mint öt évvel ezelőtt, tudja, azért a minimálbérért dolgozik, és közben a közfoglalkoztatott ember, aki meg adott esetben nem értékteremtő munkatevékenységet folytat, 51 800 forinthoz jut hozzá, az ellentétet szül az emberek között.
Azt kell garantálni és az kell hogy legyen a feladat, a felelősség, akik a közfoglalkoztatással foglalkoznak, hogy minél nagyobb százalékban, minél nagyobb mértékben olyan típusú közfoglalkoztatási feladatot adjanak az emberek számára, ami a mások szemszögéből nézve is kivívja úgymond a megbecsülést, hogy ne egymással forduljanak szembe az emberek.
(18.50)
Van, ebben van tennivalójuk, mert az elmúlt időszakban, az elmúlt években csak az volt a cél, hogy a közfoglalkoztatás keretei között - statisztikai alanyként tekintve az embereket - statisztikai kimutatásokat eszközöljenek. Emlékezzen csak vissza a napocskára, a felhőcskére! Tudja, miről beszélek, ugye? Amikor több tízezer embert a téli foglalkoztatás keretei között bevontak kvázi oktatásba, olyan, mintha oktatás címszava alapján, és ezek az emberek ilyen típusú feladatok ellátására kényszerültek.
Na, nem ezt kell csinálni, mert ez tényleg nemcsak az én, a másikunk becsapását, hanem a társadalom becsapását jelenti, és hogyha ezt végiggondoljuk, és hogyha ehhez illesztetten gondolkodunk úgy, hogy a közfoglalkoztatás tekintetében a Belügyminisztérium, az önkormányzatok egymáshoz való kapcsolódása révén hogyan lehet javítani a közfoglalkoztatás mikéntjén, akkor annak van értelme, azon lehet gondolkodni.
De még egyszer, visszatérve az eredeti történetre, azt gondolom, hogy nem jó az a pálya, amikor a politikai vezérlő irányából befolyás gyakorlása zajlik, és a befolyás gyakorlását ilyen plusz 30 százalékos megfizetéseken keresztül akarják érvényesíteni. Nem jó az, amikor úgymond az összeférhetetlenség feloldását, kilúgozását próbálják megtenni, amikor nem hagyják meg a polgármestereknek a saját mozgásszabadságukat a településük érdekében, hanem mint mondtam, a kezüket gúzsba kötve akarják befolyásolni a folyamatok alakulását. Nem tudok mást mondani.
Jobb lenne, hogyha az eredeti Boldog István-javaslathoz térne vissza, tudja, ahhoz, amelyik nem tudom pontosan, fél évvel, akármennyi idővel ezelőtt történt, vagy lehet, hogy egy évvel ezelőtt történt, mert abban több pozitív hozadék volt, mint amit most ennek az előterjesztésnek a kapcsán kényszeredett módon megpróbál elkezdeni támogatni. Sokkal eredményesebb lenne a dolog és mindenki számára, a polgármesterek számára is nagyobb haszonnal bírna, és az önkormányzatokat sem terhelné azzal a felelősséggel, hogy ők termeljék ki a forrásokat ahhoz, hogy ezeket a pluszforrásokat biztosítani lehessen.
Egy szó mint száz, nem lehet mást mondani, csak azt, nem lehet ráhárítani, nem lehet ráterhelni az önkormányzatokra a saját bevétel terhére ezeket a pluszköltségeket. Bármit mond, az a 100 százalék nem az a 100 százalék, még egyszer, mint amiről beszéltünk a korábbiakban. Elnök úr, köszönöm szépen.
