GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Akkor most már nem kitekintve ilyen értelemben és nem meghivatkozva Witzmann Mihály képviselőtársam szavait, magáról a hulladéktörvényről, a hulladékgazdálkodást érintő dolgokról.
Elhangzott a Házban ma már, hogy alapjaiban nem másról szól ez a történet, mint arról, hogy az állami és az önkormányzati hatáskörök elkülönítésére kerül sor. Én úgy gondolom, úgy érzem, azt hiszem, igazam is van, hogy ez a történet azt hordozza magában, hogy hogyan lehet egy olyan - idézőjel - bizniszt, amelyben még van fogható forráslehetőség, újra olyan kezekbe tenni, központosítani, ami megint valakik érdekét szolgálja. Láttunk már ilyet az elmúlt időszakban, nem kell hogy példák sokaságát mondjam, ma is elhangzott a Házban több.
Azt gondolom, hogy az a folyamat, ami gyakorlatilag a hulladékgazdálkodás célfelületén, fókuszán, az országos céljain kívül, a fejlesztési irányok megjelölése mellett, a regionális koordinációt és ezekkel együtt az erőforrások idézőjelbe tett optimalizálását hordozza magában, és annak az állami feladatok közé való sorolásaként vagy azt az állami feladatok közé sorolásaként jeleníti meg, az nem kérdőjeles, tehát hogy azt a célt szolgálja, hogy megint az a fajta központosítás induljon el, amely szűk berkek érdekeit fogja kielégíteni az elkövetkezendő időszakban.
Azt gondolom, hogy ez nem a valódi közszolgáltatás. A valódi közszolgáltatás az, amikor az emberek érdekeit szem előtt tartva, az ő érdekeik szerinti cselekvések jelenítődnek meg, nem pedig - mint ahogy az előbb mondtam - kevesek érdekei, de azok aztán nagyon.
Nem látom a létező gondoknak, a létező problémáknak a megoldására, feloldására való törekvéseket. Mindenki tudja, hogy óriási hiánnyal küzd a közszolgáltatás. Mindenki tudja, hogy a hulladékgazdálkodás tekintetében is 10 milliárd forintos nagyságrendű ez a tétel, amiről beszélek, a hiány tekintetében. Azt hiszem, 13 milliárd forintos.
Mindenki tudja azt is, hogy létező, meglévő haszon elvesztéséről van szó. Tudják azok, akik ezt teszik, s tudják azok is talán már, akik csak kívülről tekinthetők részeseinek a történetnek. Az, hogy nem feldolgozzák, válogatják a hulladékot olyan mértékben és mennyiségben, mint ahogy lehetne, hanem lerakókban helyezik el, ez nyilvánvaló veszteségtartalmat jelent, a haszon elvesztését. Nem becslések, hanem megalapozott számítások mutatják azt ki, hogy ez 40 milliárd forintos nagyságrendet ölel fel.
Államtitkár úrral már az előző hetekben egy másik törvény keretei között szót váltottunk, ami arról szólt, hogy a behajthatatlan követelések kérdéskörével hogy áll a történet. Azt mondják a kormánypárti politikusok, hogy csökkenés, csökkenés van, én meg azt mondom, hogy 4 és fél milliárd forintos nagyságrendű a behajthatatlan követelés 2014-es adatok szerint. A ’15-öst majd meglátjuk az év végére, hogyan néz ki.
Van egy másik nagy tétel a létező gondok, problémák szintjén, amiről már szó esett megint csak a korábbi tárgyalás kapcsán, ez a termékdíjakból történő bevétel és annak az újraosztása a szolgáltatóknak, a közszolgáltatóknak való juttatás tekintetében. Államtitkár úr megpróbált megnyugtatni minket a múltkor, hogy ez a durván inkább a 70 milliárd forinthoz közelítő nagyságrendű összeg mind-mind-mind a hulladékgazdálkodás érdekeit szolgálóan használódik fel, miközben úgy tudom, 3 és fél milliárd forint az a nagyságrend, ami a közszolgáltatóknak való direkt visszajuttatással párosul. Tudom, majd az lesz az összefoglaló válasza - nem menet közben, hanem majd amikor a végén reflektál -, hogy de hát fejlesztésekhez, sok minden egyéb máshoz illesztetten hazai forráskiegészítésként ezeket a pénzeket használják fel.
(12.20)
Azt gondolom, hogy ha a termékdíjból történő bevételek ilyen nagyságrendben születnek, akkor a közszolgáltatók felé a normális működés megteremtése, megerősítése érdekében nagyobb arányban kellene hogy visszafordítódjék. És azt gondolom, hogy a kormánynak meg a gazdaságpolitikájának a minőségbéli javítása elérésén keresztül kellene megteremteni azokat a forrásokat, amelyek egyébként az európai forrásokhoz lehívható pénzek kiegészítő hazai részeként állnának rendelkezésre.
És hát, mint ahogy mondtam, azt is gondnak és problémának látom, hogy a Németh Szilárd által említett valódi közszolgáltatás tekintetében a katasztrófavédelem az, amely gyakorlatilag a kijelöléseket elvégzi nagyon sok esetben. Az én emlékképeim szerint 108 eset volt az elmúlt esztendőben, nagyjából 200 ezer főt érintően. Azt hiszem, hogy ez sem egy igazából jó, valódi közszolgáltatási pálya életre hívása vagy működtetése, merthogy ezek a kényszerkijelölések adott esetben a szolgáltatás minőségének mikéntjére is befolyással vannak.
A másik része a dolognak, ami szerintem jelentőséggel bír, a szelektív gyűjtés kérdésköre. Úgy látom, a polgármesterekkel és sok mindenki mással való egyeztetés alapján azt merem mondani, hogy a háttérfeltételek nincsenek olyan megalapozottsággal megteremtve, mint ami ahhoz lenne szükséges, hogy ez jó színvonalon működjön. Nem véletlenszerű, hogy még mindig „hulladékhegyekkel” találjuk magunkat szembe akkor, amikor az elmúlt évtizedben rengeteg, rengeteg illegális hulladéklerakó hely felszámolására került sor.
Nem tudom megkerülni és nem is akarom megkerülni Bartos Mónika gondolatait, amelyek igazából arról szóltak, hogy az emberek buták, és hát ebből fakadóan gyakorlatilag a tudatlanságuk alapján tüzelnek adott esetben szeméttel, sok minden egyéb mással. Nem. Nem, sajnos azt kell mondjam, képviselőtársam, nyugodt lelkülettel, az élettapasztalatom mondatja velem a közvetlen ilyen helyzetek ismerete tekintetében, hogy sajnos ez az esetek messze-messze döntő többségében nem tudatlanság. Lehet, hogy van részben ilyen is, de messze-messze döntő többségében nem az. Egyszerűen az, hogy olyan szinten vannak kiszolgáltatott helyzetben ezek az emberek, hogy ha meleget akarnak érezni maguk körül, akkor akár a saját kárukra is cselekedve tesznek ilyen lépéseket. A fának meg a szénnek az ára számukra a megfizethetetlen kategóriát jelenti.
Ha pedig van, mint ahogy ön mondja, tudatlanságbéli gond és probléma, mondom, szerintem nem ez az elsődleges, még a prioritási sorban nem is a másodlagos, lehet, hogy valahol a 32., de ha van ilyen, akkor, tudja, az oktatás, a felvilágosítás rendszerében nem a futballtudományok oktatásának rej-telmeiben kellene elkezdeni gondolkodni, hanem pontosan olyan típusú dolgok vonatkozásában, amelyek társadalmilag hasznos hozamot tudnak termelni. Merthogy kezdeményezőleg léphetne fel a miniszterelnök irányába e tekintetben, hátha célba tudna érni, és a maga által vélt dolgok tekintetében megoldásokat tudna találni.
2010 kormányváltását követően figyeltem a közszolgáltatás tekintetében, a hulladékszolgáltatásra is igaz a dolog, a szolgáltatási díjak alakulását. Tudják, hogy mivel találtam magam szembe? És nemcsak én, nagyon sokan, akik ezt megtették. 2010 után a hulladékszolgáltatási díjak így (Mutatja.) meredeken, így meredeken, meredeken megemelkedtek 2011-ben, majd 2012-től ilyen apró pici lépésekkel, rezsicsökkentés, apró pici lépésekkel nyalókákat adtak az emberek szájába. Aztán próbálom összehasonlítani, mondjuk, 2015 magasságában 2010-hez viszonyítva ezeket a szolgáltatási díjakat, és nem azt látom, hogy húha, milyen jó a helyzet, mennyivel kevesebb ma, 2015-ben ez a szolgáltatási díj, mint 2010-ben volt.
Az a fajta rezsicsökkentés, ami a végén azt hozza ki, hogy több ma, mint ami volt, mondjuk, 2010-ben, az nekem nem rezsicsökkentés. Az az emberek becsapása. A közbenső, nagymértékű megemelése a szolgáltatási díjaknak, majd utána ebből fakadóan apró részletekben, folyamatosan valaminek a visszaadása az nem eredmény, az becsapás. Nem akarok megint más példákat használni, hogy mit csináltak a minimálbér tekintetében és sok minden egyéb más vonatkozásában. Még egyszer. Lehet, hogy időszakosan át lehet verni az embereket, de nem belehazudni kell a szemükbe. Nem! Hanem, ha van mód és lehetőség, akkor igen, az emberek érdekében cselekedve egy jobb, egy eredményesebb, egy számukra kedvezőbb világot kell tudni építeni. Ez minden aktuális kormány felelőssége. Most az önöké, aztán 2018 után majd másoké.
A dolog lényege, hogy ha rezsicsökkentésről vagy igazságosságról, vagy gáz-, olajárakról beszélünk, akkor hozzá kell tenni a dolgokhoz azt is, hogy ha beszélnek ezekről az ügyekről, akkor mondják el, vállalják, hogy ma az olajár, a gázár kevesebb mint fele, mint hat évvel ezelőtt volt. Ja, hogy ebből csak a töredékét juttatják el azok irányába, akiknek haszonélvezőknek kellene lenni, és még mindig lefölöznek, és közben azzal dicsekednek, hogy kisebbek a költségek? Hát a világpiaci árak határozzák meg ezeknek a folyamatoknak az alakulását! Mindemellett a fogyasztók több mint 70 százaléka nem haszonélvezője ezeknek a folyamatoknak. A haszonélvezők alapvetően a jobb módúak, nem ismétlem Mesterházy Attila és mások szavait a miként okán, de a jobb módúak, önök meg a haverok nyilván. Azt kell mondjam, hogy ha hulladékgazdálkodás, ha bármi más, ami közszolgáltatás, ott tényleg az igazságosság elvét követve azoknak kell segítséget nyújtani, akik mértékadó módon rászorultabbak. Önök nem ezt a pályát választják. Önöket a rászorultság kezelése, annak segítése nem érdekli. Önök a jobb módú emberek irányába fordultak. Mindenki, aki meg sanyarú sorsban éli az életét, azoktól meg elfordultak.
A fenntarthatóság tekintetében nem részletezem azt, amit Mesterházy Attila elmondott, nem részletezem. De azt mindenképpen el kell mondjam, hogy mindazok a folyamatok, amelyek akár a megújuló energiaforrások, akár bármi más, a szigetelések, kon-vek-torcserék és sok minden egyéb más kapcsán elvégzendők lennének, és mértékadó források felhasználását kellene telepíteni ehhez illesztetten, azok nemcsak a vállalkozások megerősödését szolgálják. És nem azzal kellene szembenézni, hogy tízezrével mennek tönkre a vállalkozások Magyarországon, és csökken a vállalkozások száma, hanem valós, adóforintokat termelő foglalkoztatási bővüléssel is párosulna.
Nem közfoglalkoztatásbővüléssel, nem statisztikai hazudozásokkal a külföldön munkatevékenységet végző magyar állampolgárok statisztikába történő beleszámításával, hanem valós, adóforintokat termelő foglalkoztatási bővülésekkel. Olyan irányba kellene elmozdulniuk, amelyek ezeket a folyamatokat erősítik. Akkor, akkor szolgálnák az emberek érdekeit.
Utolsó mondatként nekem egy kérésem van. Azon gondolkodjanak minden tekintetben, ha hulladékgazdálkodásról, bármi másról, közszolgáltatásról van szó, hogy úgy cselekedjenek, hogy az emberek messze döntő többségének, főleg a rászorultaknak az érdekét szolgálja, és az alapvető ígéreteik irányába próbáljanak elmozdulni, ami pedig arról szól, hogy 1 millió új munkahelyet a gazdaságban, az adóforintot termelők szintjén. Elnök úr, köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
(12.30)
