NYITRAI ZSOLT

Teljes szövegű keresés

NYITRAI ZSOLT
NYITRAI ZSOLT (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm szépen a szót. Kétperces felszólalásomban az MSZP vezérszónokának kijelentéseire kívánok reagálni.
A hulladékról szóló törvény módosítása valójában az állami holding felállításáról szól, amelynek fő célja a rezsicsökkentés vívmányainak megőrzése, az ellátás biztonsága - ez sosem volt meg teljesen ebben a szektorban -, a veszteség kivezetése az önkormányzati rendszerből, hosszú távú cél az egységes színvonalú és fenntartható működésű hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszer kialakítása; itt természetesen a közszolgáltatáson van a hangsúly. Mi azt gondoljuk, hogy ez egy jó és helyes irány, sőt, hamarabb meg kellett volna már tenni ezeket a lépéseket.
Képviselő asszony azt mondta, hogy nem volt egyeztetés e jogszabálytervezet parlament elé kerülését megelőzően. Én ezt egyértelműen cáfolom, hiszen az önkormányzati vezetőkkel több olyan egyeztetés is történt, amelyeken én magam személyesen is részt vettem. Tehát azok a kijelentések, amiket a képviselő asszony mondott, nem fedik a valóságot.
Mi azt mondjuk, hogy ez a rendszer akkor működik, ha egységes az irányítás, egységes a koordináció és a vagyonkezelés. Mindez természetesen úgy történne meg a jövőben, hogy az önkormányzatok megtartanák a feladataikat, elsősorban a rendeletalkotás és a közszolgáltató kiválasztása területén. A koordinációt a nemzeti fejlesztési miniszter látja el, és e jogszabály elfogadása következtében szükséges lesz megalkotni az országos hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tervet is. Természetesen ez egy első lépés, egy állomás, hiszen ahhoz, hogy az általunk elérni kívánt cél bekövetkezzen, még további jogszabályok megalkotására lesz szükség. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem