DR. HOFFMANN RÓZSA,
DR. HOFFMANN RÓZSA,
DR. HOFFMANN RÓZSA, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy nagyon alaposan végiggondolt, jól előkészített és komolyan összehangolt törvényjavaslat fekszik előttünk 7402. számmal. Köszönet és elismerés illeti az Emberi Erőforrások Minisztériumát, annak legalább kettő, ha nem három vagy négy államtitkárságát és természetesen a kormányt mindazért a nemcsak erőfeszítésért, hanem eredményért, amit a jelen magyarság egyik legsúlyosabb gondjának orvoslására tett és tesz. És az a legsúlyosabb gond nem más, mint az a demográfiai helyzet, amelyikben ugyan javulóban vannak a mutatók örvendetes módon, de még mindig azt vetítik előre, hogy ha a magyarság létszámában továbbra is így fogy, akkor az a vízió, amit a reformkorban filozófusok, gondolkodók felfestettek, nem is olyan valószerűtlen.
Azonban kormányunk megtesz mindent annak érdekében, hogy ez ne következzék be, és ennek egyik bizonyítéka az az intézkedéssorozat, amit 2010 óta a második, majd a harmadik Orbán-kormány következetesen tesz, és ebben a törvényjavaslatban is visszaköszön. Ez pedig nem más, mint hogy intézményes kereteket és pénzügyi forrásokat teremt ahhoz a gyermek- és családpolitikához, amely a népszaporulatot és a gyermekek egészséges fejlődését magasabb színvonalon, nagyobb eredményességgel tudja biztosítani, mint tette azt a megelőző időszakokban.
Ennek a törvényjavaslatnak számos részletében felmutatható sok-sok erény. Ha a legnagyobbat kellene kiemelnem, talán mégis azt emelném ki, amely szerves kapcsolatban áll a kormányunk politikájával, hogy a gyermekvédelmet, a gyermekek ellátását, a családpolitikát, a szociálpolitikát, idesorolnám még a köznevelés egyes elemeit is, egy egységnek tekinti, annak kezeli, bizonyítván, hogy ezt a nagyon fontos feladatát a kormányzat csak összehangolt, egységes intézkedéssorozattal és ahogy Selmeczi Gabriella képviselő asszony fogalmazott, holisztikus látásmóddal és holisztikus intézkedéssel lehet javítani.
Én tehát örömmel olvastam mindezt a törvényjavaslatban. És annak is örülök, hogy a médiumokban most már napok óta nagyon sok híradást lehet arról hallani, hogy milyen változásokat hoz ez a törvényjavaslat, és ha van törvény, amely megérdemli ezt a nagy médianyilvánosságot, akkor ez éppen ez, hiszen nagyon sok embert érint, és nagyon fontos, hogy tudjanak róla.
Én nem fogok végigmenni a törvényjavaslat összes passzusán, amit természetesen a Kereszténydemokrata Néppárt, amelynek politikájában a család és a gyermek kiemelt helyet foglal el, mi több, elsődleges szerepet játszik, természetesen teljes mellszélességgel támogatja, és a kidolgozásában különböző módon és különböző időpontokban részt vett. Mégis szeretném néhány összefüggését felvillantani ennek az intézkedéssorozatnak. Mint mondtam, 2010 óta folytatja a második, majd később a harmadik Orbán-kormány azt a politikát, amely azt szolgálja, hogy a családok, benne pedig a gyerekek helyzete lényegesen javuljon.
(15.10)
Hiszen a gyerek a családban érzi a legjobban magát. Ezért is függnek össze a dolgok.
Mint tudjuk, 2011-ben a köznevelési törvényben született meg a Kereszténydemokrata Néppárt javaslatára az az intézkedés, hogy hároméves kortól járjon minden gyermek óvodába. Ez 2015 szeptemberétől megvalósult. Ez most ebben a törvényjavaslatban kiegészül azzal, hogy az óvodába járó gyermekeknek igen jelentős százaléka ingyenes ellátást fog kapni. A hároméves kortól való óvodába járás pedagógiai, fejlődéslélektani szempontból alapvető fontosságú. Picit elszomorodtam az első ellenzéki hozzászólás hallgatása közben, mert nem nagyon sok gondolat volt az elhangzottak mögött a tekintetben, hogy a gyerek egészséges lelki, testi, érzelmi, erkölcsi fejlődésén van a hangsúly, hanem a számokkal való manipulációnak valami zavaros fejtegetését hallottuk. Ennek során arra kellett megint csak rájönnöm, hogy vannak olyan politikai erők, vannak olyan gondolkodók, akiknek a fejében a világ csak materiális összefüggésekből áll, statisztikai adatokból, amelyeket lehet csűrni-csavarni a mindenkori pártérdekeik szerint.
Azon vitatkozni, hogy most a 4,5 milliárd forint sok vagy kevés, vagy elég, vagy hogy honnan kerül elő, az egy törvény megalkotása során felesleges, hiszen nincsenek meg még a tapasztalati adatok. Az elmúlt években is végigélhettük azt, hogy előre huhogunk, hogy honnan lesz valamire pénz, ezt hallottam az előttem szólótól most is, hogy nem tudni, milyen költségvetési támogatást fognak kapni ezek az intézmények, amelyek létrejönnek. Kérem szépen, régóta tudjuk, hogy ezeket nem az alaptörvények szokták meghatározni, hanem a költségvetési törvény, a végrehajtási rendeletek. Olyan még nem volt az elmúlt öt és fél évben, hogy a törvény rendelkezik valamilyen feladatról, és az azért nem tud teljesülni, mert nem teremtődnek elő hozzá a források. Ezért nem erre a jajgatásra lenne szükség, hanem az a feletti öröm kinyilvánítására, hogy tényleg számos olyan intézkedés van ebben a törvényben és született már meg a múltban és elővételezi a törvény 2016-ra, ’17-re, amely azt vetíti előre, hogy a gyermekeink helyzete lényegesen javulni fog.
A gyermekétkeztetésről szólnék néhány szót. Igen, nincs pontosan, nem is kell egy törvényben, isten ments, hogy pontosan szabályozzuk azokat a technikai részleteket, hogy hogyan és miként kell a családoknak igényelni a szünidei étkeztetést. Nagyon helyes, hogy csak akkor jár a gyereknek, ha a család ezt igényli. A magyar családok igen jelentőse része azért - itt pontos számot nem tudok mondani, de látom a környezetemben, a falumban, ahol lakom - vagy elmegy nyaralni, vagy a kivett szabadság idején otthon maradnak, megfőzik azt az ebédet, és nem tartanak igényt gyermekétkeztetésre. Ott nem tart még ez az ország, hogy az ablakon kidobjunk összegeket olyan tevékenységre, amelyre nincs is igény. A másik oldalról viszont helyesli a Kereszténydemokrata Néppárt is természetesen, hogy a szegény sorsú gyermekek, akiknek elég sok hátrányt kell elszenvedniük az életben, legalább a napi egyszeri meleg étkeztetést megkapják. Bízzunk benne, hogy az ország fejlődése majd oda fog vezetni, hogy erre az intézkedésre egy évtized vagy jó néhány év távlatában nem lesz szükség.
Bölcsődei ellátás. Jelentős része ennek a törvénynek a kisgyermekkori nevelés, illetve az úgynevezett nappali ellátás. Talán nem kerülte el a képviselőtársaim figyelmét, hogy nappali ellátást mondtam. Ez talán az egyetlen olyan pont, ahol picit kritizálom a törvényt, mert a „napközbeni” a magyar nyelv szabályainak nem felel meg, és mint tanárember, mint képviselő nem nagyon örülök neki, amikor helytelen kifejezéseket hallok. Javaslom, ha lehet, még változtassuk át nappali ellátásra, mert az egy helyes magyar szó. Attól, mert ez már bevett, mert sokszor mondtuk, még nem kell a helytelent rögzíteni.
De térjünk vissza a nappali ellátásra bölcsődéskorban! Hallottuk kritikaként, hogy milyen óriási bűn, hogy a barcelonai 35 százalékos bölcsődei ellátottságot a kormány 25 százalékra csökkentette. Ha jól tudom, most a gyerekek 17 százaléka jár bölcsődébe. Most az a célunk, hogy 35 százalékuk valóban bölcsődébe járjon? Az a cél, amit Selmeczi Gabriella képviselőtől hallottunk, hogy minden család, minden szülő szabadon dönthessen arról, hogy vissza akar-e menni a gyermek hároméves kora előtt dolgozni az anyuka, tehát szükség van-e bölcsődére vagy sem. És ha ez lesz, akkor a 25 százalékot meghaladhatjuk, de azért a statisztikai folyamatoknak van egy törvényszerűsége, valamint ismerve a magyar szociális intézkedések sorozatát, abból, ami most 17 százalékos, mesterségesen nem kell 35 százalékot csinálni csak azért, mert Barcelonában elhatározták. A hangsúly azon van, hogy aki dolgozni akar, és nincs más megoldása, az helyezhesse el bölcsődében a gyermekét.
Már csak azért sem kell forszírozni a 35 százalékot, mert nagyon jól tudjuk, és ezt nagyon sokan átéltük, amikor a gyermekeink kicsik voltak, hogy a bölcsődei életkor bizony olyan, amikor a gyerek nagyon hamar megbetegszik, amikor az egészségének, a fejlődésének árt esetleg az, hogy közösségben van, mert az immunrendszere még nem teszi alkalmassá arra, hogy elviselje a fertőzéseket. Személyes élettapasztalatom is azt mutatja, hogy bizony nagyon sokszor nem sikerült bölcsődébe vinni a gyereket, mert többet volt beteg, mint amennyit bölcsődébe tudott járni. Körülbelül hároméves korára erősödik meg nagyon sok gyerek annyira, hogy már nyugodtan közösségbe járhat. Ezért fontos azt a szempontot hangsúlyozni - megismétlem -, hogy ahol a családnak ez az óhaja, kívánsága, akarata, hogy az édesanya dolgozhassék, és nincs más megoldás, mint hogy bölcsődébe járjon a gyerek, ott teremtse meg a kormány és az önkormányzat együttesen a bölcsődébe járás feltételét. De ne tűzzünk ki ilyen abszolút célokat, mert ez engem kísértetiesen emlékeztet arra a szocializmus kezdetén meghirdetett sok-sok jelszóra, hogy „asszonyok a bányába”, „asszonyok a traktorhoz”. Azért van az életnek egy természetes rendje, ami ellen nem kell mesterségesen fellépni, csak azért, mert a világban ez olyan nagyon divatos lett.
Örömmel fogadtam azt a változtatást, hogy a hároméves kortól kötelező óvoda nem teljesíthető a családi napköziben. Ez bizony egy olyan pont volt, ahol a saját párttöbbségemmel is szembemenve sosem támogatottam ezt az elgondolást. Örömömre szolgál, hogy a törvényalkotók most megtették ezt a lépést. Nem mintha a családi napközire akkor nem lett volna szükség, de az mégiscsak egy másfajta intézmény, mint az óvoda, és ha mindenkinek kötelező, akkor az állami és önkormányzati óvodákat kell támogatni. Munkahelyi óvodáról ugyan nincs szó a tervezetben, de munkahelyi bölcsődéről igen. Nagyon támogatja a Kereszténydemokrata Néppárt, hiszen a kisgyerekeknek a hosszú utaztatás is problémát jelenthet. A munkahelyi bölcsőde pedig nagyon sokszor az egyik szülő munkahelye közelében vagy éppen ott van, ezzel is a gyerekek egészségét kímélni lehet. Örvendetes, hogy a bölcsődei felsőfokú végzettséggel rendelkező dolgozók besorakoznak a pedagógus-életpályába a béreket illetően. Ez megint pontosan és jól mutatja azt a koncepciózus, évekre előre tervezett és fokozatosan ütemezett politikát és intézkedéssorozatot, amelyet a humánszféráért felelős minisztérium és a kormány gyakorol. Jól emlékszem, amikor a pedagógus-életpálya elindult, mennyi huhogás volt az ellenzéki padsorokból, először hogy nem kell, utána hogy honnan lesz erre pénz, utána meg a sürgetés, hogy de igen, még ezt is, meg azt is, meg amazt is. Bár olyan helyzetben lenne Magyarország, hogy egyszerre mindenkinek óriási béremeléseket lehetne adni, de annyi tényt lehet felsorakoztatni az elmúlt évekből arra, hogy a kormány az ígéreteit teljesíti, és nem hagy az út szélén senkit, fokozatosan, ahogy ereje engedi, emeli a béreket, hogy ez mindenképpen örvendetes és bizalomra ad okot.
(15.20)
Befejezésül egy elég fontos gondolat, amit nagyon keveset hallok a kommunikációban is és a politikusok szájából is. Az nagyon jó, hogy gyermekeket ingyenesen étkeztetünk, nagyon jó, hogy gondoskodunk róluk, hogy felügyeljük a gyerekeket, de azért ne feledkezzünk meg arról, hogy a gyermek táplálása, felnevelése, a róla való gondoskodás alapvetően a családok feladata, a szülőké, akik a gyermeknevelés örömeire vállalkoztak, és tudják, hogy ez persze a piacon pénzbe kerül. De ha mindig azt a mentalitást folytatjuk, hogy az állam majd segít mindenkinek, akkor kialakul egy olyan gondolkodás az emberekben, hogy a gyerekvállalás nem a szülők ügye.
Ha a jövedelemszint emelkedik, ha a munkahelyek száma emelkedni fog, bízhatunk abban, hogy mind több család lesz abban a helyzetben, hogy ezt természetes erkölcsi kötelességének tekinti, és nem az államtól vagy az önkormányzattól vár olyan segítséget (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), amelyre történetesen rá sincs szorulva. Elnézést kérek és köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
