DR. GYÜRE CSABA

Teljes szövegű keresés

DR. GYÜRE CSABA
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Álláspontunk szerint ez egy nagyon fontos országgyűlési javaslat, amit beterjesztettünk Staudt Gábor képviselőtársammal, hiszen a közpénzek elköltéséről szóló szerződések nyilvánossá tételéről szól.
Nem olyan régen a Jobbik egy tematikus napot tartott itt a parlamentben, amikor minden hozzászólásunk gyakorlatilag arról szólt, hogy a korrupció mennyire aláássa az állam működését, mennyire aláássa azt a bizalmat, amit az emberek belevetnek a kormányba, belevetnek az Országgyűlésbe, és minden közhatalmat betöltő személybe. S itt beszéljünk az önkormányzatokról is, hiszen azok is idetartoznak. Ezért tartjuk nagyon fontosnak az átláthatóságot és a korrupciómentességet. Ez az országgyűlési határozat éppen ezt írná elő.
Három fontos dologra térünk ki ebben a javaslatban; egyrészt arra, hogy kötelező és automatikus legyen a nyilvánosságra hozatal. Mind a két szó nagyon fontos, hogy kötelező is legyen, és automatikusan jelenjenek meg ezek a szerződések. S még azt is javasoljuk, hogy a nyilvánosságra hozatal érvényességi kelléke legyen egy szerződésnek, anélkül érvénytelen legyen a szerződés, arra a későbbiek során bárki határidő nélkül hivatkozhasson, hogy nem hozták nyilvánosságra, ezért az a szerződés érvénytelen, hiszen ez a korrupció melegágya lehet. Tehát az lenne az egyik fontos kitétel, hogy érvényességi kellék legyen.
A másik fontos kitétel pedig az, hogy az új polgári törvénykönyvbe is kerüljön be, ahogy a régiben is benne volt, az, hogy üzleti titokra hivatkozással ne lehessen eltitkolni a közpénzek célját, hogy hova jutott, hova került, milyen szerződéseket kötöttek, a közvagyonnal, a közpénzzel hogyan gazdálkodik az állam, hogyan gazdálkodik az önkormányzat. Ezt ne lehessen eldugni.
A harmadik rész pedig az, hogy egy internetes felület álljon rendelkezésre, amit minden magyar állampolgár megtekinthet, amire, mondjuk, egy 30 napos határidőn belül, amikortól a szerződést aláírták, kötelező legyen, hogy megjelenjen az internetes hírportálon, és ezen minden lényeges kellék szerepeljen, ne legyen benne olyan, hogy az összeget nem tesszük oda, a szerződés lényeges pontjait nem tesszük oda, mert valakinek az üzleti titkait sérti - tehát ilyen ne legyen. A régi polgári törvénykönyv teljesen egyértelműen fogalmazott, és azt gondoljuk, hogy a régi ebből a szempontból előrébb mutató, hiszen az átláthatóságot volt hivatott biztosítani. A régi, az 1959. évi IV. törvény kimondta, hogy nem minősül üzleti titoknak az állami és az önkormányzati költségvetés, illetve az európai közösségi támogatás felhasználásával vagy az állami és önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos adat.
Ez benne volt a régi Ptk.-ban, de az új polgári törvénykönyvből sajnos valamiért kimaradt. Illetve bizonyos helyeken szabályozva van, hiszen az Alaptörvény és az információszabadságról szóló törvény is érinti ezt a témát. A lényegesebb az Alaptörvény VI. cikk (2) bekezdése, amely szerint mindenkinek joga van a közérdekű adatok megismeréséhez, és a 39. cikk (2) bekezdése, amely kimondja, hogy a közpénzekkel gazdálkodó minden szervezet köteles a nyilvánosság előtt elszámolni a közpénzekre vonatkozó gazdálkodásával, a közpénzeket és a nemzeti vagyont az átláthatóság és a közélet tisztaságának elve szerint kell kezelni, a közpénzre és a nemzeti vagyonra vonatkozó adatok pedig közérdekű adatok.
Ez nagyon fontos, aminek a polgári törvénykönyvben is meg kellene jelennie, illetve érvényességi kelléknek kellene lennie a nyilvánosságra hozatalnak, hiszen mint mondtam, a korrupció melegágya az átláthatatlanság. S azt gondolom, ha önmagában nem kerül fel valami a honlapra, nem kerül nyilvánosságra, akkor az emberek elkezdenek gondolkodni, azt gondolják, hogy ez azért nem került fel, mert az valakiknek az üzlete, aránytalanul kötötték meg a szerződést, túl drága az a szerződés, valakiknek fizetik belőle a 10, 20, 30, 40, 50 százalékos részeket. Ezt gondolják az emberek.
Én azt gondolom, egy kormányzatnak is az a döntő érdeke, hogy minden átlátható legyen, hogy az ő esetében fel se merüljön a korrupció. Sajnos azt láttuk, hogy az elmúlt öt évben folyamatosan olyan jogszabályok születtek itt a parlamentben, amelyeket a négyévi kétharmados fideszes többséggel keresztül tudtak vinni, amelyek bizony tovább erősítik a korrupciót. Azért lenne szükség arra, hogy ez a határozati javaslat elfogadásra kerüljön, hogy végre átláthatóbb legyen a közpénzek menete. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem