DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ
DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Amit Bangóné Borbély Ildikó képviselőtársam elmondott, azt a számok nyelvén, a költségvetés alapján szeretném alátámasztani. Nagy vitánk volt ebből a Költségvetési bizottságban is.
Megbeszéltük azt - itt igazából ennek az évnek az utolsó harmadáról és a következő évről beszélünk, két költségvetésünk van pillanatnyilag elfogadva, és ennek az évnek az utolsó harmadára, szeptembertől decemberig 3,6 milliárd forintot terjesztett elő a kormány; a legóvatosabb és a legvisszafogottabb szakértői becslések is 7,3-7,5 milliárd forintot mondtak, hogy az az, ami elfogadható. A következő évre 19 milliárd forintot állított be a kormány a költségvetésbe, szavazott meg a többség, és ennek nem a duplája, az igaz, de nagyjában-egészében 29-30 milliárd forint a szakértők szerint az a költség, ami elfogadható, és ebből rászorultság alapján annak, akiknek jár, tudtunk volna adni. Úgy gondolom, még van rá idő, van rá fedezet és van rá lehetőség, hogy ezen a fajta gondolkodásmódon változtassanak.
Én nem szeretem azt, amikor országrészek vagy bármi, akárcsak települések azzal kerülnek be a hírekbe, hogy kérem szépen, gyermekek éheznek, és a vasárnapi ebéd kölcsön zsíros kenyérből van. Úgy gondolom, ez megoldható dolog, hiszen ebben a 17 ezer milliárd forintos költségvetésben 19 vagy 30 milliárdot adni arra, ami a legfontosabb, úgy gondolom, nem baj. Ha ez alapján, hogy egy gyermek éhezik, meg akarják ítélni a képviselőjüket, az önkormányzatukat, a polgármesterüket, a szüleiket, az tegye, akinek ehhez van gusztusa! Ahhoz nekünk, politikusoknak szerintem semmi közünk, mert nekünk ahhoz van közünk, hogy az a gyerek, aki teljesen mindegy, hogy kinek a hibájából éhezik, ne éhezzen. Mi ezért tudunk tenni, és ezért nyújtottuk be ezt a javaslatot. Hibáztassanak, akit akarnak, de úgy gondolom, ezt mégis érdemes támogatni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem