DR. KOVÁCS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. KOVÁCS ZOLTÁN
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Mondhatnám azt is, mint az egykori képviselő, nem vagyok egy poliészter, hogy mindenhez értek, de szeretném a tisztelt Országgyűlés figyelmét felhívni és egyben megköszönni azt a támogató hozzáállást, amely a törvényjavaslat általános vitáját kísérte. Köszönjük szépen, hogy mindenki megértette azt, hogy ezt a talán egy kicsit túl későn előrehozott, de mégis fontos társadalmi problémát… - amelyet, a hátrányokat sajnálatos módon az idő múlását követően jó néhány embernél nem sikerült kompenzálni akár anyagilag, akár erkölcsileg is a törvényjavaslat benyújtásával, de akik még élnek, és méltatlanul meghurcolták őket, számukra gondoljuk azt, hogy ez segítséget nyújt.
Úgy érzékeltem, hogy minden párt ezt az előterjesztett javaslatot, amelyet Lázár János miniszter úr, L. Simon László államtitkártársam, valamint jómagam nyújtottunk be, támogatni fogják. Kérem, ezt a hozzáállásukat tartsák meg az elkövetkezendőkben is. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem