KARA ÁKOS

Teljes szövegű keresés

KARA ÁKOS
KARA ÁKOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Csak nagyon röviden szeretnék most szólni. Elébe szeretnék menni annak a típusú vitának, amely bizottsági ülésen magam is ott voltam, a Törvényalkotási bizottság ülésén, amely egyébként érdekes meg fontos témákat feszegetett, de nem a módosító indítványhoz, nem ehhez a javaslathoz tartoztak. Arra szeretném emlékeztetni önöket, hogy egyrészt ez a javaslat az energetikai tárgyú törvények módosításán belül a bányászatról szóló törvény módosításával kapcsolatban a normaszöveg pontosítására irányul, az atomenergiáról szóló törvénnyel kapcsolatban szintén ilyen jellegű pontosítás, jogtechnikai jellegű pontosítások, a villamos energiáról szóló törvénymódosítások elsősorban a jogharmonizációs célok teljesítésére irányulnak.
(22.50)
Illetve a villamosenergia- és földgázellátásról szóló törvény pedig nyelvhelyességi, a jogszabály belső koherenciáját szolgáló javaslatokat tartalmaz. Az energiahatékonyságról szóló törvény módosításának célja pedig az energetikai auditálással kapcsolatos szabályozások egységes értelmezését jelenti.
Azt gondoltam, hogy ezt most elmondom röviden, és utalok arra, hogy valóban, a Törvényalkotási bizottságban hosszan, kimerítően, sokfajta szempontból közelítették meg képviselőtársaim Magyarország jelenét, illetve jövőjét a témában, de a módosítások ilyen jellegű javaslatokat tartalmaznak, amiket mondtam. Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem