VERESNÉ NOVÁK KATALIN,

Teljes szövegű keresés

VERESNÉ NOVÁK KATALIN,
VERESNÉ NOVÁK KATALIN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Jó, hogy végre szó van ezekről a kérdésekről. Jó, hogy végre szó van a demográfiáról, az előttünk álló demográfiai kihívásokról, amelyek Európa számára, mindannyiunk számára aggasztóak. Azt gondolom, hogy nem hunyhatjuk be a szemünket, nem tehetünk úgy, mintha az úgynevezett természetes fogyás valóban egy természetes folyamat lenne. Nem tehetünk úgy, mintha nem lenne aggasztó az, hogy Európa demográfiai súlya folyamatosan csökken, de csak két számot mondanék: 1960-ban az európai népesség a világ népességének 13,4 százalékát tette ki, 2013-ban ugyanez a szám 7,1 százalék. Azt hiszem, ez a szám is mutatja, milyen fontos az, hogy az előttünk álló demográfiai kérdésekről beszéljünk.
Ezért döntött úgy a kormány, hogy a demográfiai kérdéseket napirendre tűzi és folyamatosan napirenden is fogja tartani Európában. Ezekre az előttünk álló kihívásokra minden ország keresi a maga válaszát. Keressük együtt ezeket a válaszokat, és aztán találja meg mindenki a maga-maga válaszait!
A budapesti demográfiai fórum alcíme az volt: „Fókuszban a család”. Nem véletlen választottuk ezt az alcímet, hiszen mi azt gondoljuk, hogy a családok erejében kell bízni. Mi a magyar családok erejében bízunk. Meggyőződésünk az, hogy bármilyen csá-bító-an egyszerűnek tűnő megoldás is a demográfiai kihívásokra a tömeges bevándorlás, mi nem ezt a megoldást választjuk, mi a belső erőforrásainkra hagyatkozunk, és ezeknek az erősítésével szeretnénk a demográfiai kihívásokra választ adni.
A budapesti demográfiai fórumra több mint 18 ország képviselői jöttek el. A szentatya személyesen küldte el üzenetét, ugyanúgy üzenetet küldött a lengyel köztársasági elnök is; miniszterek, államtitkárok, politikusok, szakértők, tudósok, a civil szervezetek és az egyházak képviselői is elmondták a véleményüket. A budapesti demográfiai fórum lezárását követően azt állapíthatjuk meg, hogy van értel-me családközpontú válaszokat keresni az előttünk álló demográfiai kihívásokra. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem