ANDER BALÁZS
ANDER BALÁZS
ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Bármennyire is közhelyszerű, mégiscsak el kell fogadjuk annak az évezredes bölcsességet hordozó mondásnak a helytállóságát, amely szerint az oktatás tétje nem más, mint a jövő. Pedagóguskollégáim egyöntetű véleménye szerint az egyik legfőbb gond, hogy a társadalom alapsejtje, a család nem tud többé megfelelő nevelő környezetet biztosítani a gyerekeknek.
A rendszerváltástól máig eltelt két és fél évtized minden eddiginél nagyobb társadalmi válságot hozott, és a családi közösségek nevelő-oktató funkciója meggyengült. A válások száma, a csonka családok, az egyszülős családok, az instabilabb élettársi kapcsolatok aránya emelkedik. A magatartásmintákat már nem a kortárs közösségek közvetítik… Illetve bocsánat, pontosan az a nagy probléma, hogy ezek közvetítik, de milyen módon? Olyan módon, hogy ezeknek a programvezérlését a média vállalta magára, a média diktálja nekik.
Mindezzel párhuzamosan a külső viszonyok is egyre mostohábbá váltak, így az iskolarendszer is egyre gyengébben tudja teljesíteni a tőle elvárt feladatokat. Különösen a szakiskolai tanárok részéről tekinthetők általánosnak azok a panaszok, amelyek az agresszió, a durva beszéd, az udvariatlanság, a fegyelmezetlenség elharapózását sorolják. Az érzelmi kultúra elsivárosodása és a funkcionális analfabéták számának növekedése már-már korjelenségnek tekinthető.
Tetézi ezt a munkaerőpiaci folyamatokat elemző statisztikákban pregnánsan kidomborodó azon adat, amely szerint a fiatalkorú munkanélküliek között a csupán szakiskolai végzettséggel rendelkezők a számarányuknál is jóval magasabb szinttel képviseltetik magukat. De csoda-e mindez, ha egyes vidékeken és intézményekben, mint például abban a vidéki szakképző iskolában is, ahol magam is tíz évig tanítottam, a kétharmadot is eléri a hátrányos vagy a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók aránya?
Szintén fontos alapigazság lenne az a tétel, amely szerint a XXI. század egyik legfontosabb kérdése az integráció, illetve az annak hiányából fakadó, előre megjósolható katasztrófa lesz. A nyugati világban az eltérő kultúrkörből származó bevándorlók, illetve az ő, akár már sokadik generációs leszármazottaik beillesztése a többségi társadalomba, míg Közép-Európa és benne természetesen hazánk esetében az évszázadok óta itt élő és egyre növekvő létszámú és arányú cigányság integrációja állítja egyre nagyobb kihívások elé a politikai döntéshozókat.
Ahogyan azt a fejüket a fene tudja, hova dugó, politikailag korrekt struccukon kívül mindenki látja és tudja, a neoliberális doktrínák által meghatározott multikulturális társadalom koncepciója megbukott. Óriási visszhangot váltott ki, amikor 2010 őszén, a mostani öngyilkos ámokfutásával szemben még a német kancellár, Angela Merkel is ennek a szociológiai konstrukciónak a csődjéről beszélt. Némileg szakítva a politikailag korrekt beszédmóddal, rávilágított, hogy sokan nem is akarnak integrálódni az európai társadalmakba, megőrzik nyelvi, vallási, hagyo-mánybéli teljes különállásukat, és zárványt képeznek a többségi társadalmon belül.
De a Harvard Egyetem világhírű szociológusa, Robert Putnam is sérthetetlennek hitt liberális dogmákat döntögetett, amikor tanulmányában bizonyította, hogy a másság, a párhuzamos társadalmak jelenléte egy közösségben mennyire kikezdi a társadalmi tőke alapjait, és így az eddig értéknek tartott multikulturalizmus milyen negatívan befolyásolja a szociális folyamatokat, miként nő az elszigetelődés, hogyan romlanak a bizalmi és boldogsági indexek.
(15.10)
Sokszor megfogalmazott kijelentés: a cigányság felzárkóztatása az elkövetkezendő évtizedek nemzeti sorskérdésévé fog válni. Sokáig hittek abban, hogy az iskola felgyorsítja az integráció folyamatát, de a Durkheim és Bourdieu óta eltelt időszak bebizonyította: elvben ugyan az iskola feladatai közé tartozik az oktatás mellett egy sor társadalmi funkció is, mint például a szocializáció vagy a mobilitás biztosítása, de a gyakorlatban sokszor pont az egyenlőtlenségek konzerválódnak. Márpedig, ahogy Százdi Antal és szerzőtársa fogalmaztak egy tanulmányukban, egyáltalán nem mindegy, hogy a jövő generáció tagjai milyen arányban lesznek adófizetők vagy segélyezettek. És ez még a jobbik eset, hiszen a szociokulturális nyomor egyben a bűnözés melegágya is, és a permanens demográfiai robbanás, valamint a folyamatos társadalmi dezintegráció hihetetlenül veszélyes gyúelegyet alkot.
De hadd idézzek a fent említett szerzőpárostól: „A közeljövő társadalmi nyugalma a hátrányokkal küzdő, problémás gyerekek helyes szocializálásán, felzárkóztatásán, megfelelő nevelésén, oktatásán múlik. Az igazi probléma tehát itt van, és ha figyelembe vesszük, hogy a cigány tanulók száma húsz év alatt az általános iskolában megduplázódott, akkor bizony mielőbb tennünk kell valamit.” - olvasható a fenyegető jövőt felvillantó cikkükben.
Hogy mi mit is teszünk Magyarországon, majd a következőkben beszámolok róla. Nagyon szépen köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
