DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kemény kijelentés bizony címként azt állítani, hogy „A magyar beteg”, vagy a „magyar” beteg, azonban e kijelentés mégsem lehet légből kapott. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az angol nevén OECD egy olyan globális szervezet, amely folyamatosan figyeli a tagállamok gazdasági és szociális mutatóit és az ezek mögött rejlő folyamatokat. Nos, ez a szervezet az, amely az emberek egészségügyi állapotát, az erre vonatkozó mutatókat, indikátorokat, illetve az állam által fenntartott és működtetett valamennyi egészségügyi mutatót feltérképezi, nyomon követi és erről alkot egy véleményt.
Ez a szervezet az elmúlt hetekben jelentetett meg egy olyan kiadványt, amely górcső alá vette nemcsak Magyarország, hanem valamennyi tagállamának egészségügyi rendszerét, és fontos, hogy arról beszéljünk, milyen megállapítások voltak benne, hiszen nem lehet csak egy legyintéssel a közérdeklődésben, de akár a politika szereplőinek elmenni mellette. A „Health at a Glance” elnevezésű dokumentum sorra vette a kormányzati kiadásokat, az emberek egészségügyi állapotát, a halálokokat, a gyermekhalálozást, de a káros szokásokat is, amelyek az egészségi állapotunkra kihatással lehetnek. A kiadvány nem éppen hízelgő képet festett Magyarországról és igazából még úgy is, hogy nem Ugandával, illetve Tahitivel méri össze hazánkat, hanem olyan fejlett államokkal, amelyek az OECD tagállamai.
Egyébként ezzel kapcsolatosan az OECD-hez rendelt magyar nagykövet, Cséfalvay Zoltán korábbi államtitkár úr nyilatkozott, hogy az egészségügyi ráfordításokban pozitív trendváltás következett be Magyarországon, és ennek az iránynak az erősítésére, elmélyítésére van szükség. Én mégis úgy gondolom, hogy nem lehet osztani azt az örömet, amellyel a korábbi Fidesz-kormánytag látszólag függetlennek tűnően kijelentette, hogy minden rendben van.
De nézzünk néhány kulcspéldát, hiszen ezen keresztül érthető meg! Nézzük a születéskor várható élettartamot Magyarországon: ez a 80,5 évhez képest hazánkban 75,7 év, majdnem 76 év a születéskor várható átlagos élettartam. Ezzel Kínával, Kolumbiával, Brazíliával vagyunk egy mezőnyben, és messze előz minket Szlovénia, Csehország, a listát egyébként Japán, illetve Spanyolország vezeti. De a magyar élettartamnál még rosszabb a férfiak átlagos élettartama, amely 72,2 év. És ha a magyar statisztikák mögé kukucskálunk, akkor láthatjuk, hogy Északkelet-Magyarországon vannak olyan megyék, olyan járások, ahol alig haladja meg az 55 évet a születéskor várható élettartam a férfiaknál.
Nézzük a keringési betegségeket! Nagyon jól mutatja, hogy országunk az isémiás szívbetegségekben - ezek koszorúér-szűkületből származó, jellemzően szívizom-vérellátási problémák - Magyarország toronymagasan az utolsó helyen áll 260 eset/100 ezer halálesettel, amely a tízmilliós Magyarországon 26 ezer halálesetet követel. Összehasonlítva: ugyanez a szám a velünk nagyjából azonos lakosú Portugáliában csak 5200 fő. De azt mondhatjuk, hogy szintén ugyanekkora problémát jelent a kardiovaszkuláris, tehát úgymond az egész testet érintő keringési betegségek okozta haláleset is. Ebben is sajnos Magyarország az élmezőnyben van. Egy másik nagyon súlyos és ezzel összefüggő kategória a túlsúlyosság, a kóros kövérség kérdése, amelyben 28,5 százaléka a magyar lakosságnak érintett, egyébként csak Mexikót, Új-Zélandot és Amerikát maga mögött tudva meglehetősen rossz mutatókkal rendelkezik. De még rosszabb és még sajnálatra méltóbb a rákincidencia aránya, amelyben a férfiak messze-messze kiugróan teljesítenek. Sajnos, a szégyenlistára, szégyenpadra kerültünk. Bár voltak a prosztatarákban, illetve méhnyakrákban jó megelőzési módszerek, amelyekkel sikerült csökkenti a megbetegedéseket, mégsem sikerült összességében előrelépnünk.
Szintén érdekes a közkiadások kérdése. Azt látjuk, hogy Magyarországnak nemcsak az állam által ráfordított, de még az úgymond out of pocket, tehát a saját zsebből fizetett finanszírozással sem sikerül megugrania a magyar egészségügyi kiadások vonatkozásában az OECD-átlagot. Messze-messze alulmaradunk, és gyakorlatilag mind Chile, mind Szlovákia, mind Csehország előttünk van, pedig Chiléről, azt hiszem, nem gondolná senki, hogy nagyobb egészségügyi közkiadással rendelkezik, mint mi. Érdekes lenne ezt megvitatni egy teljes vitanapban akár, hogy a felcsúti kisvasutak és stadionok országában miért pont az egészségügyre nem költ az állam. A gyógyszerkassza egyébként hasonló trendet mutat.
Még egy utolsó aspektus: az egészségügyi dolgozók erőforrása, illetve bérkérdésében a magyar ápolók, a magyar dolgozók átlagfizetése dollárra átszámítva, de vásárlóerő-paritáson is messze a legutolsó helyen áll. Tehát a magyar ápolók keresnek a legrosszabbul. Úgy gondolom, ezeket az adatokat, amelyeket elmondtam, igazolják - és ezek OECD-adatok -, hogy a magyar beteg, és hogy a kormány nem tudja vagy talán nem is akarja a nyavalyáinkat gyógyítani.
Kérem a kormányt, fontolja meg, milyen előrelépéseket lehet tenni az egészségügyi finanszírozásban, hogy végre ne az OECD szégyenpadján legyünk egészségügyi mutatókban. Köszönöm szépen a türelmet, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
