NAGY ISTVÁN
NAGY ISTVÁN
NAGY ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Az 1930-as évek elején bekövetkezett gazdasági válság és a munkanélküliség ráirányította a figyelmet a szociális kérdések megoldására. Munkához, földhöz, életlehetőséghez kell juttatni az elszegényedett magyar családokat. Megrekedt a falusi lakosság terjeszkedésének lehetősége, körülzárta a nagybirtok. Vidéken nem voltak gyárak. Napszámosnak, részes aratónak sem mehetett el mindenki a saját falujában. Sok vita után megszületett az elgondolás: az elszegényedett családokat oda kell telepíteni, ahol találnak munkát, és van földbérletre vagy földtulajdonszerzésre, részletfizetésre lehetőség. A telepítés célja az volt, hogy a szegény családokat jobb életkörülményekhez juttassák, másrészt a ritkán lakott területeket benépesítsék. Az ország legritkábban lakott területe az 1930-as években Moson megye volt. Míg az országos átlagos népsűrűség 94 fő volt, Moson megyében 40 fő volt négyzetkilométerenként.
Jelképszerűnek érzem, hogy pontosan 75 évvel ezelőtt gördült be a böszörményiek vonata, hogy arról lemálházva Rónafőpusztára szekerezzenek, s foglalják el házaikat, vegyék birtokba az új hazát. S még inkább meghat, hogy 75 évvel ezelőtti elődeim, a Földművelési Minisztérium telepítési osztályáról vitéz dr. Vass Elek minisztériumi osztályfőnök és dr. Hajdu István miniszteri osztálytanácsos aktívan közreműködött az áttelepítésben; s hogy a magyaróvári állomás fogadóbizottságában is jelen volt a minisztérium képviseletében Koszta Ferenc dr. telepítési forgalmazó.
„Különvonattal érkeztek a telepesek a vasút elnökigazgatóságának megértő támogatásával. Felvirágozott kocsik hozták őket hétfő óta a messze Nagyalföldről.” - írta a korabeli Mosonvármegye, amelyik „Megszállották a hajduk Rónafőt” címmel közöl kéthasábos írást a címlapon. S Ruff Andor, a lap főszerkesztője, aki maga is ott volt a fogadóbizottságban, így folytatja: „Az érkezők szemeiben még ott csillogott a búcsúzás könnye, hisz őseik rögeitől szakadtak el, de már ott csillogott szemükben, ott nevetett ajkukon az új élet bizalma és reménysége is.”
Magyarország rossz birtokmegoszlásából számtalan probléma fakadt, nem meglepő, hogy az akkori kormány megpróbált ezen a helyzeten valamelyest javítani. Az ellentmondások feloldásának egyik lehetséges megoldásaként kínálkozott, amikor 1936-ban a parlament többsége, Darányi Ignác „földmí-velésügyi miniszter” előterjesztésében elfogadta azt a törvényt, amely a telepítésekről és más földbirtokpolitikai intézkedésekről rendelkezett.
A törvény céljának megvalósítására létrejött egy telepítési alap, amely a földmívelésügyi miniszter kezelése alá tartozik. A telepítési alapból fedezi az állam az ingatlanok megszerzésének költségeit, ebből nyújt a birtokszerzők részére építési kölcsönöket, fedezik a műszaki és igazgatási munkálatok, különböző beruházások költségeit.
Ennek a programnak a keretében kerültek végül Rónafőre böszörményiek. Hogy miért pont onnét? Ennek Csizmadia Károly református lelkész a tudója, akinek elbeszélése szerint: „Felutaztam Budapestre a Földmívelésügyi Minisztériumba, és a telepítési osztályon dr. Vass Elek tanácsosnak elmondtam, hogy Rónafőn van eladó birtok, közel a nyugati határhoz. Alkalmas lenne telepítési célra. Magyar családokat lehetne a birtokra telepíteni.”
Csizmadia Károly munkája során kapcsolatba került a hajdúböszörményi születésű Kovács Péterrel, aki ebben az időben a Keresztyén Ifjúsági Egyesület országos titkára, külföldön is elismert képviselője volt. Kovács és Csizmadia közös erővel láttak hozzá a nem kis feladathoz. A KIE-titkár böszörményi származása miatt esett a választásuk a hajdúsági városra, a szervezőmunka pedig mihamar elindult.
(18.20)
A minisztériumból 1940. április 3-án Szalay Jenő jogtanácsos a következő telefonrendeletet adta le: Hajdúböszörmény városából 50-60 családos embert akarnak áttelepíteni Rónafőre, az érdeklődők folyó hó 6-án reggel 8 órára a városházára összehívandók. A jogtanácsos pedig április 5-én Hajdúböszörménybe fog utazni, hogy másnap tájékoztassa a lehetőségekről az az iránt érdeklődőket. A hirdetményben közölték még, hogy mi mennyibe fog kerülni.
A korabeli dokumentumokból és visszajelzésekből kiderül, hogy a hajdúböszörményi telepesnek jelentkezők többsége rendelkezett házzal, szántóval, lóval, tehénnel. Áprilisban úgynevezett „földkóstoló bizottság” érkezett Rónafőre Böszörményből, s annak tagjai megállapították, hogy alkalmas a felajánlott terület benépesítésre. A Földmívelésügyi Minisztérium nyilvántartása alapján összesen 72 böszörményi lakos kérte, hogy áttelepülhessen ide. Az első telepescsoport áttelepülése korántsem számított egyszeri alkalomnak, 1940 októbere után ugyanis még több alkalommal is költöztek Rónafőre hajdúböszörményi családok.
Végezetül lapozzuk fel ismét (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a korabeli Moson vármegyét! Ruff Andor már említett cikkéből sugárzik a betelepülők iránti szeretet. Az esemény rangját emeli, hogy a fogadóbizottság már említett képviselői mellett jelen volt a vasútállomáson Csizmadia Károly református lelkész, vitéz dr. Sátory Jenőné, a Református Nőszövetség vezetőségi tagja, vitéz Bíró Gyula akadémiai tanár, Krolopp Alfrédné, a Nőszövetség elnöknője, Proszonits István főhercegi uradalmi intéző.
A lap imígyen fejezi be írását: „A rónafői telepes községgel vármegyénk telepes községeinek száma négyre gyarapodott, Jessemajor - Pünkösdvásár -, Kisnyilas mint vitézi telepek, Újudvar és most Rónafő. Mindmegannyi egy-egy új szép és virágzó magyar község magva itt, a gyéren lakott végvidéken, ahol az istenáldotta föld még sok családot tud eltartani, sok dolgos kezet tud foglalkoztatni. Mindmegannyi új ígéret, új erő és új forrás a jövő számára.”
Isten nagy kegyelme, hogy 75 évet megélt e település. Isten tartsa meg az elkövetkező időkben is! Legyen egyik tartóoszlopa és védőbástyája itt, a nyugati végen élő magyarság számára! Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiból.)
