DR. SZÉL BERNADETT

Teljes szövegű keresés

DR. SZÉL BERNADETT
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Köszönjük a jelentését, ahogyan ön fogalmazott, de visszautalnék én egy korábbi beszédre is, amit miniszterelnök úrtól nem is olyan rég hallottunk, és megtudhattuk azt, hogy a magyar kormány először kívánja kezelni a problémát, majd utána valamikor, egyszer, majd később a megoldáson is hajlandó gondolkodni. Számomra úgy tűnik, hogy azok az emberek beszélnek így, akik nem érzik magukat kellően felkészültnek arra, hogy valós megoldásokban gondolkodjanak.
Tisztelt Miniszter Úr! Ez egy olyan helyzet, amiben Európa van, amelyben a nem komplex megoldások nem fognak működni. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a pótcselekvések ideje lejárt. Azt gondolom, hogy ha önök ezt így folytatják tovább, még viszonylag sokszor fognak különböző kormánytagok az Országgyűlés és az ország színe előtt állni és magyarázni a bizonyítványukat, hogy miért nem tudunk kikecmeregni ebből a kátyúból.
Az igaz, hogy a kvóta, mint olyan, önmagában nem megoldás, de szeretném, ha tudná, hogy a kerítés sem az. Igazából a magyar kormány a válság elmúlt hónapjaiban semmi mást nem tudott felmutatni, mint egy, majd még egy kerítést. Ez nyilván egy abszurd helyzet. Gondoljanak csak bele, ha mindenki Európában a magyar kormány megoldását másolná, hogyan nézne ki az Európai Közösség. Kerítések lennének köztünk, határokon túlnyúlóan, de - és ez a lényeg - a probléma ugyanúgy megmaradna.
A pótcselekvések tehát nem fognak működni, de ha a megoldásokról akarunk beszélni - és ebben mindenképpen partnerek vagyunk -, három alapvetést tisztázni kell. Az egyik az, hogy úgy nem lesz európai megoldás, ha a tagállamok mindenre nemet mondanak. Együttműködésre szükség van, ahogy miniszter úr is mondta, de nem elég mondani, csinálni is kell. A második alapvetés az, amit az LMP vár az Európai Uniótól - beleértve a magyar kormányt is, hiszen önök is bejáratosak a tárgyalóasztalokhoz -, az az, hogy kidolgozott, megalapozott, és az országok különböző teherbíró képességére érzékeny, valós megoldásokat szolgáltassanak. Az is tény, hogy ez idáig ilyen nem született.
Tisztelt Külügyminiszter Úr! Még egy kérés az ön irányába. Magyarország hosszú távú érdeke az, hogy a szomszédos országainkkal civilizált módon beszéljünk. Kérem, fogadja meg ezt a tanácsot! (Taps az LMP soraiban. - Szórványos taps az MSZP soraiban.)
(13.10)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem