VARJU LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

VARJU LÁSZLÓ
VARJU LÁSZLÓ (Független): Köszönöm szépen. Nézzük itt, hogy kiket sikerült rendesen felbosszantani azzal az igazsággal, őszinteséggel és következetes bírálattal, amit önök itt elmondtak. Tisztelt képviselőtársaim, jelzem, ez nem az ötvenes évek beszéde, hanem ez a világos, tiszta beszéd, nem pedig az az érdekalapú, amiről önök beszélnek.
Legyen egyértelmű, hogy az igazgatásügy keretében lezajlott, bíróhoz való irányítás, ügyterelgetés igenis befolyásolja politikai szándékot érvényesítve, igenis akarja és befolyással illeti mindazt, ami a kimenetet illeti.
Éppen ezért elfogadhatatlan az, ami történik, és ez abból is következik, hogy az Alkotmánybíróság a többség által meghozott szabályzást eltörölte, megszüntette, hat hónapig volt összesen érvényben, bár ezt az időszakot önök pont arra akarják felhasználni, hogy egyébként politikai leszámolást végezzenek azokkal, akik önöknek nem tetszenek. Ez abban az esetben is így van, ha Schiffer képviselőtársam nagyon ideges attól, hogy az egész pártja létrejöttének egyik fontos eleme megdőlt, hazugság úgy, ahogy van, és éppen ezért az is, amit mondott.
Ebből kifolyólag természetesen én csak az Alkotmánybíróságot tudom idézni, és azokat a szakembereket, akik ebben megnyilvánultak: éppen ezért a pártatlanság objektív követelménye ugyanis csak akkor teljesül, ha a szabályozás kellő garanciát biztosít minden kétely kizárásához. Önök itt ennek a kitételnek semmilyen módon nem felelnek meg, se garanciák, se pedig pártatlanság nem létezik abban, ahogy a bírói hivatal és ahogy az elnök asszony működik. Köszönöm szépen a figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem