DR. NAGY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. NAGY ISTVÁN
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Varga képviselő úr szavaira szeretnék reagálni, aki azért aggódik, hogy a jelenleg tárgyalt földértékesítések a szociális szövetkezetek kárára fognak menni, és hogy nem lesz lehetőség arra, hogy a szociális szövetkezetek tudjanak bővülni vagy tudjanak életben maradni.
Szeretnénk ismét jelezni azt, hogy ezek a területek, amelyek jelen pillanatban érintettek a földeladással kapcsolatosan, abszolút túl vannak vagy kívül vannak a szociális szövetkezeti földek körén. A kormány abszolút támogatja azokat a kezdeményezéseket, amelyek nagyon jól működnek nagyon hátrányos helyzetű területeken, ahol megélhetést, keresetkiegészítést jelent az emberek számára, ahol az önkormányzat működését is segíti az a terület, hiszen az intézményi ellátást, a szociális intézmények vagy iskolák ellátását meg tudják oldani termesztéssel, de nekem nem ezért fontos a szociális szövetkezet. Azért fontos, mert ismeretet ad az embereknek. Ugyanis az a tudás elveszett egy csomó emberből, hogy hogyan kell a saját kertemet megművelni, a saját földemből hogyan tudok én élelmiszert magamnak csinálni. Ezen emberek nagy része ezeken a területeken tanulja meg, hogy hogy kell elültetni a krumplit vagy a dughagymát, vagy mit kell egyáltalán azzal kezdeni. És ha megtanulja ott, és utána saját maga otthon elveti esetleg abból a vetőmagból, amit kap majd ebből a programból, akkor máris nagyot teszünk afelé, hogy megszüntetjük a szegénység egy formáját, mert önellátást tudunk az emberek számára biztosítani.
Kedves Képviselő Úr! Egyet garantálhatok önöknek, hogy a kormány erre nagyon odafigyel. Mindazon területeken, ahol szociális földprogram van vagy szociális szövetkezet vagy olyan közmunkaprogram-kezdeményezés van, ahol állami földet használnak és kaptak ezekre a programokra, az érintetlenül megmarad, és továbbra is ezt a célt szolgálja, hogy segítsük az emberek megélhetését, önellátását, fejlődését ebben a korban.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem