DR. VARGA LÁSZLÓ
DR. VARGA LÁSZLÓ
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szó esett itt több visszaélésről, olyan problémáról, olyan problémás ügyekről, amelyek itt az elmúlt öt évben meghatározták a hétköznapokat az agráriumban. Ezekre csak részben kaptak válaszokat azok a képviselők, akik ezeket felvetették. És ezek is fontos dolgok egy ilyen vitanapnál, hogy ezek elhangozzanak. Én inkább kitérnék arra, hogy elmondanám a vitanap címét, és aztán arról próbálnék néhány gondolatot mondani, hogy ennek kapcsán mit gondolok én Borsod-Abaúj-Zemplén megyeiként és egy kelet-magyarországi egyéni választókörzet képviselőjeként.
A cím nem más, mint hogy az állami tulajdonban levő termőföldek magántulajdonba adásáról. Abban reménykedtem, hogy ez fogja meghatározni majd ezt a vitanapot. Nyilván sok más is elhangozhat. Ennek kapcsán próbáltam összeszedni a gondolataimat és az emlékeimet arról, hogy mi történt vidéken, mifelénk a ’90-es évek eleje óta. Merthogy sok mindent gondolhatunk arról, hogy milyen volt ’90 előtt a vidék élete. Természetesen örülünk annak, örülhetünk annak mindannyian, hogy már demokráciában élhetünk, de azt tudjuk mindannyian, hogy bizony egyszerűbben és könnyebben tervezhetőek voltak a hétköznapok tízezrek, százezrek számára a vidék Magyarországán és a falvakban.
Ennek mifelénk több oka volt, hiszen nemcsak az agráriumnak volt eltartóereje, hanem adott esetben a térségi központokban ipari létesítményekben tudtak dolgozni, a nehéziparban tudtak dolgozni, hogy most visszautaljak erre. A ’90-es évek elején néhány év alatt szétesett például Borsod megyében a nehézipar, tízezrek váltak munkanélkülivé. Idehozhatnám a bányászatot is, ami eltartóképességet jelentett, de folyamatosan szűntek meg a bányák, és egyre-másra lettek munkanélkülivé az emberek.
A harmadik nagy láb ilyen szempontból, ami a legkisebb faluban is megélhetést nyújthatott, az nyilván a termelőszövetkezetek, amelyek nemcsak munkát adtak az embereknek, hanem egyébként a közösséget szervezték, illetve a kulturális és sportéletben is meghatározó szerepük volt. A ’90-es évek elején egyértelmű volt az akkor jobboldali kormány álláspontja, mást akart, le akarta bontani a termelőszövetkezeteket, és nem nagyon volt kitalálva az, hogy mi történjen utána.
(19.10)
Ezt csak azért mondom, mert én azt tapasztalom, hogy ezek helyére a közösségszervezés tekintetében és a foglalkoztatás tekintetében nem nagyon lépett semmi. Tehát a helyzet végül is az, hogy szerintem ma, 25 évvel a rendszerváltás után az lenne a feladatunk, hogy a megmaradt állami, önkormányzati, közösségi földvagyonnal azon gondolkozzunk, hogy milyen megélhetést lehet teremteni a vidék Magyarországán a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben. Szerintem ezen kell gondolkozni.
Azt szeretném mondani önöknek, hogy a kilencvenes évek elején is volt egy komoly kiürülési folyamat Kelet-Magyarországon és nyilván a Dél-Dunán-túl egy részén is - hiszen hasonló problémákkal küzdenek ott -, de ez a folyamat az elmúlt öt évben elképesztő méreteket öltött. Ennek sok oka van - nyilván a szabad európai munkaerőpiac és nagyon sok minden más -, de egy dolog biztos: ha nem fogunk nagyon gyorsan tenni valamit azért, hogy ezeken a területeken a vidék eltartóképessége helyreálljon, akkor hatalmas problémák lesznek, komplett országrészek fognak majdnem teljesen kiürülni.
Én azt gondolom, hogy erre a jó válasz például a szociális szövetkezés, na nem úgy, ahogy az Eszosz-ügy történt. Voltak jó példák a környékünkön 2010 előtt is - például Igrici jut eszembe, amikor szociális szövetkezésről beszélek -, ezt a folyamatot kéne serkenteni. Többször voltak ebben egyéni javaslatok, kezdeményezések - pont Harangozó Gábor képviselőtársamra nézek, aki nagy támogatója az ilyen típusú programoknak -, ebben érdemes volna előrelépni.
De azt kell mondjam, hogy vannak olyan települések - és a választókerületemben is tudok több ilyen települést idézni, akár Sajólászlófalvát, Parasznyát -, ahol tényleg azon gondolkodnak a polgármesterek, hogy egyébként hogyan lehetne a közfoglalkoztatásban rejlő lehetőségeket akár a közösségi tulajdonban lévő földekkel kiegészítve élelmiszer-termelést folytatni, amit a helyi közétkeztetésbe is vissza lehet forgatni, és sorolhatnám. Tehát azt gondolom, hogy ebben a tekintetben is van előrelépési lehetőség. Ezt kéne valahogy központilag jobban koordinálni, és akkor a közösségi földek eltartóképességet jelenthetnének vidéken. Nemcsak egy-két jó példa kéne, hanem számos, de ehhez az kéne, hogy közösségi tulajdonban maradjanak a földek, mert én azt látom - és nem nagyon hangzottak el ezzel ellentétes megállapítások az önök részéről -, hogy ez a rendszer, amit önök egy kormányhatározattal, mindenféle, akár sarkalatos törvényeknek ellentmondva próbálnak felépíteni, keveseknek fog lehetőséget biztosítani.
Persze, sok jóérzésű, tiszta gondolatú gazdának is lehetőséget fog biztosítani, ezt nem zárom ki, de lehetőséget adnak majd ezek a kiírások a spekulációra sok olyan embernek is, aki hirtelen lett gazda, és egyébként tömegek fognak kiszorulni mindenféle lehetőségből vidéken. Vagyis hát nem kiszorulni, mert egy lehetőség marad, illetve kettő: vagy a kivándorlás, ami azért elég komoly méreteket ölt, vagy a napszám mindenféle földtulajdonlás, mindenféle önálló perspektíva nélkül a vidéken élők tízezreinek. Tehát lehet, hogy lesznek gazdák, akik ezzel jól élnek majd, amit önök csinálnak, de mégiscsak a vidéki lakosság nagyon nagy része fog kiszorulni ebből a történetből és már a lehetőségéből is annak, hogy a közösségi földekkel jól gazdálkodva, tisztességesen meg tudjanak élni. Ez a legnagyobb hibája ennek a történetnek.
Lehet mindenféle sarkalatos jogszabályokra hivatkozni, hogy természetesen vagyongyarapításra lehet a bevételeket használni, de ne haragudjanak, a magánnyugdíjpénztárak kapcsán is törvényt fogadott el az Országgyűlés az egyéni számlákról meg én nem tudom, miről - mert volt a vitának egy ilyen szakasza is, ami ezt a két ügyet hasonlította össze -, és nemrég történt egy beismerés az egyik miniszterük részéről, hogy tulajdonképpen egy nagy kamu volt ez az egész történet, a magánnyugdíjpénztári vagyont bizony felélte az önök által vezetett kormány, és tulajdonképpen eltapsolta az emberek pénzét, egyéni számlára sem számíthatnak. Ezt csak azért mondom, hogy amikor azt mondják, hogy ilyen garanciák vannak a földek eladásából származó bevételek tekintetében, akkor ne haragudjanak, ez minket nem nyugtat meg olyan túlzottan.
Én azt mondom önöknek, hogy újra kell ezt a történetet gondolni, és nem feltétlen jó az, ha egy politikus álláspontját az üléspontja határozza meg, mert itt szerintem sokkal többről van szó, és ciklusokon átívelő megoldások kellenének arra, ami a magyar vidéken történik.
Én egy idézetet mondanék önöknek - aztán lehet, hogy meglepődnek, hogy ki mondta -, ezzel zárnám a felszólalásomat. „A vidéken élők számára visszafordíthatatlan, végzetes következménnyel járna, ha az állami földeket eladná a kormány.” Mi ezt mondjuk, ebben hiszünk, azért is mondjuk, hogy ne tegyék ezt, mert szerintünk ez a vidék utolsó eltartóképességét verné szét. A meglepő azonban az, hogy nem más mondta ezt a mai álláspontjával ellentétes mondatot - aki most ezt az önök javaslatát lelkesen támogatja -, mint Jakab István 2007 júliusában. Én azt hiszem, hogy érdemes következetesnek lenni.
Én a sokféle vitán túlmutatva annyit kérnék önöktől, legyenek következetesek, és tartsák meg állami kézben a magyar földvagyont, ezt a részét, amit önök most értékesíteni kívánnak. Higgyék el, ez a legkomolyabb garancia arra is, hogy nem kerül külföldiek kezébe. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
