DR. BITAY MÁRTON ÖRS

Teljes szövegű keresés

DR. BITAY MÁRTON ÖRS
DR. BITAY MÁRTON ÖRS földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! A vidék elárulása, már maga a cím és amit elmondott, egy kicsit posztkádári hangvételű felszólalás volt. De amit igazán nem értek: mintha önnek kiesett volna a 2010 előtti időszak, mintha teljes egészében eltűnt volna az az időszak. Vidéki depresszióról, elvándorlásról és munkanélküliségről beszélni akkor, amikor a vidéki munkahelyek száma nő - de ezt most csak zárójelben jegyzem meg -, amikor önök bezárták az összes feldolgozóipart, kedves képviselő úr… (Zaj az MSZP soraiban.) Nyugodjanak meg, én is végighallgattam önöket, és azt javasolnám, hogy hallgassuk meg egymást, mert ebből tud kialakulni talán valami párbeszéd.
(11.30)
Hát hány vágóhidat zártak be, kedves képviselő úr? Hány cukorgyárat zártak be? Hány szőlőt vágtak ki? (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból.) Hát ne vicceljen, hogy föláll, és azt mondja nekünk, hogy a vidéki munkahelyekkel probléma van, meg a vidék megtartó képességén fejleszteni kell! Elképesztő! Önök a nagyüzemeket támogatták folyamatosan. Megállás nélkül nagyüzemi gazdálkodásban gondolkodtak. Jellemzően szántóföldi nagyüzemi gazdálkodásban gondolkodtak.
Ha már itt tartunk, a földről is néhány gondolat. A földet jellemzően pályázat nélkül adták haszonbérbe. (Gőgös Zoltán: Nem igaz.) Csak 2009-ben… Megértem Gőgös képviselő urat, hogy egy picit ideges, mert nekem sem esne jól, ha ezt hánytorgatnák föl. 2009-ben önök több tízezer hektárt hosszabbítottak meg mindenféle pályázat nélkül. Van olyan szerencsés személy, akinek egy papíron, egy hosszabbítással 2029-ig 15 ezer hektárt adtak haszonbérbe, pályáztatás nélkül! (Gőgös Zoltán: És mennyit fizettek érte?)
Kedves Képviselő Úr! Nem írtak elő munkahelyeket, semmilyen munkahelyet nem írtak elő. Egyszerűen odaadták egy sajtpapíron ezeket a földeket. És azt mondják nekünk, hogy mi nem fejlesztjük a vidéki munkahelyeket, amikor előírtuk az állattartási kötelezettséget minden földpályázatnál?! Önök korlátlanul adtak földet a szoci nagyhaverjaiknak, több ezer, több tízezer hektáron gazdálkodtak. Mi leszállítottuk a támogathatóságát ezeknek a területeknek; ugye, területalapú támogatást 1200 hektár fölött nem tud igénybe venni. Pont, amit ön mondott, hogy egyes nagyüzemek nagy tételben kapnak uniós támogatást, azt mi szüntettük meg.
Bezártuk a felülről teljesen nyitott földszerzési, illetőleg földhasználati korlátokat, szabályokat. Ugye, ez korábban is megvolt 2500 hektárban, ezt most levittük 1200 hektárra, speciális esetben 1800 hektárra. Megjegyzem, ezt önök nem szavazták meg a földforgalmi törvényben. És a 2500 hektár felülről teljesen nyitott volt, mert a saját föld nem számított bele, meg az államtól bérelt föld sem számított bele. Így alakulhattak ki több tízezer hektáros nagybirtokok Magyarországon. Nem írtak elő semmilyen állattartási kötelezettséget, senkinek. (Gőgös Zoltán folyamatosan közbeszól.) Nem volt arról szó, hogy bármilyen munkahelyet szeretnének teremteni. Arról volt szó, hogy sajtpapírokon odaadták a földet a haveroknak, miközben bezárták és tönkretették a feldolgozóipart. Lengyelországban, nézzék meg, az alapvető különbség az agrárgazdaságaink között, hogy van valamilyen feldolgozóipar, amire támaszkodni tudnak, amivel legalább a saját piacaikat el tudják látni.
Kedves Képviselő Úr! Amikor önök kormányoztak, akkor az volt a divat Magyarországon az élelmiszerláncokban, a pultoknál, hogy a külföldi termékeket hirdették, azt keresték a vásárlók, hogyan tudnának venni külföldi terméket. Azért települtek nagy multinacionális befektetések, hogy a külföldön megtermelt, közepes minőségű - nem akarok megbántatni senkit - élelmiszernek legyen piaca, amit itt eladnak.
Most menjen be, legyen kedves, egy ilyen multinacionális üzletláncba, és nézze meg, saját magát azzal hirdeti, hogy a frisszöldség- vagy húskészletének hány százaléka az, ami magyar áru! Hát ne vicceljünk egymással!
Önök folyamatosan keresztbefeküdtek annak, hogy a magyar gazdák megkapják a földet. Nem szavazták meg a földforgalmi törvényt, mert nem szerették volna kizárni a jogi személyeket meg a külföldi spekulánsokat. (Gőgös Zoltán: Nem igaz.) Nem támogatják a földértékesítési programot, amivel hosszú távon lehetne biztosítani a gazdáknak, hogy a magyar földet megszerezzék, és folyamatosan támadják azt a „földet a gazdáknak” programot, ahol egyébként a korábbi 600 bérlőt kicseréltük most már több mint 7500-ra. Megtízszereztük az állami földet használók számát.
És, kedves képviselő úr, csak egy fontos dolgot szeretnék még önnek kiemelni. Egy egész balatonnyi méretű területet, majdnem 60 ezer hektárnál járunk már, csak fiatal gazdák kaptak. Csak fiatal gazdák, pályakezdő gazdák kaptak 20 éves használatra, pont arra, hogy ők és családjaik megéljenek vidéken. Ezt a programot szeretnénk tovább folytatni, és ehhez kérjük az önök támogatását.
Egyben tisztelettel szeretném javasolni, hogy figyeljék meg akár Lengyelországot is, hogy az a baloldali populista politika, amit önök folytatnak, hová vezet manapság. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban. - Gőgös Zoltán odamegy dr. Bitay Márton Örshöz, és egy papírt mutat neki, majd hangosan vitatkoznak.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem