L. SIMON LÁSZLÓ,

Teljes szövegű keresés

L. SIMON LÁSZLÓ,
L. SIMON LÁSZLÓ, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen. Tehát ez mindösszesen 495 100 fő növekedés. A munkanélküliségi ráta, tisztelt képviselő úr, 2010-ben 11,2 százalék volt, ma 6,8 százalék. Ez 4,4 százaléknyi csökkenés. A munkanélküliek száma az önök kormányzásának a végén 470 700 fő volt, jelen pillanatban 306 000 fő, azaz ez 164 700 fővel való csökkenés. Az állásban lévők belső megoszlását figyelembe véve a versenyszférában 2010-ben a kormányváltáskor 2 millió 941 ezren dolgoztak, jelen pillanatban 3 millió 891 ezren, tehát ezt a javulást önök még csak véletlenül sem írhatják a közmunka javára. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Ez sem igaz!) A közfoglalkoztatásban 99 300-an dolgoztak 2010-ben, jelen pillanatban 222 ezren. Ezek a számok önmagukért beszélnek, tisztelt képviselő úr. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Jézusom!)
Ugyanakkor nagy-nagy csodálkozással hallgatom azt, hogy önök a Honvédelmi Minisztériumnak szeretnék adni azt a forrást, amely egyébként a „rendkívüli kormányzati intézkedések” keretet fogja erősíteni annak érdekében, hogy a kormány oda tudjon egy-egy döntésével azonnal forrást adni, ahol szükség van rá. Néhány héttel ezelőtt önök még az egész sajtót telekürtölték azzal, hogy a Honvédelmi Minisztériumot, illetve a honvédséget ennek a válságnak a kezelésébe nem kell bevonni. Önök nem szavazták meg azt a törvényjavaslatot, hanem sumák módon tartózkodtak itt a Házban (Derültség és moraj az MSZP soraiból.), amely egyébként a honvédségnek az országhatár védelmében való szerepvállalását garantálja. Most pedig azt kérik önök rajtunk számon, hogy miért nem közvetlenül a honvédségnek adjuk a forrásokat. (Közbeszólások az MSZP soraiból: A barackmagról beszélj!) Némi ellentmondás van itt, tisztelt képviselő úr. Ne felejtsük el, mindösszesen ez idáig több mint 34 milliárd forintot fordítottunk idén többletköltségként a migráns-válsághelyzet kezelésére, év végéig, ha így marad, ahogyan most van, akkor is több mint 30 milliárd forintot kell még ráfordítanunk. Ez a 60 milliárd forint egy puffer, ami azért kell, hogy a rendkívüli kormányzati intézkedések keretet bővítse, hogy a kormány el tudja dönteni, hogy abból éppen majd mennyire lesz szükség a válság kezelésénél.
A köztévével kapcsolatosan önöknek azt tudom mondani, tisztelt képviselő úr, nem tartanánk itt, ha annak idején önök nem adják el a tévészékházat itt a Belvárosban, nem tartanánk itt, ha önök a világ leggyalázatosabb PPP projektjében (Lukács Zoltán: Fociakadémia!) nem csinálják meg a Kunigunda utcai új televíziós székházat, nem tartanánk itt, ha nem ment volna rá az elmúlt öt évünk is arra, hogy az önök által itt hagyott romokat takarítsuk el. (Közbeszólások az MSZP soraiból: 80 milliárd? Nem 80 volt, hanem 100!)
Ön itt, tisztelt képviselő úr, hírhamisításról beszél, miközben az önök pártalapítványa által támogatott Népszabadság hamisította meg a Teller-levelet; emlékszünk rá mindannyian. Ön itt ma hírhamisításról beszél és ráadásul hazugsággyárról beszél, miközben újabb és újabb tévécsatornák indultak, és bizony, amikor ön itt a számokkal előhozakodik, akkor úgy csinál, mintha az az összköltségvetési összeg, ami a magyar közmédiarendszer finanszírozásába belemegy, az nem finanszírozná a hírközlést, nem finanszírozná a Távirati Irodát (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), nem finanszírozná a rádiókat és a televíziókat is. Ha valaki nem mond igazat, az éppen ön, képviselő úr. (Taps a kormánypárti padsorokban. - Közbeszólások az MSZP soraiból: Nagyon gyenge volt! - Lukács Zoltán: Hát, szerintem te is mész, nem csak a Robi! - Dr. Répássy Róbert: Csak szeretnéd, de nem te döntöd el!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem