DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! „Mi változott az egészségügyben?” - ezt az egysoros címet adta a felszólalásának a képviselő úr. Ha csak a mentőszolgálatot és a mentőautók beszerzését nézem, mi célul tűztük ki, hogy mindenhova vagy az ország 90-95 százalékára 15 percen belül érkezzenek ki a mentőautók, a mentőegységek, ezért van szükség arra, hogy jó pár, kéttucatnyi mentőállomást építsünk, és 60 mentőállomást felújítsunk - ezt ugye, szaknyelven úgy hívják, hogy dinamizáljunk -, pontosan azért, hogy ez a vállalásunk, a 15 perces kiérés minél hamarabb megvalósuljon.
De mellette ugyanígy fontos a mentőautók vásárlása. Ön is tudja, hogy az elmúlt időszakban 2 milliárd forint pluszforrást fordítottunk arra, hogy megpróbáljuk azokat a mentőautókat pótolni, amelyeket 2008-ban, 2009-ben és 2010-ben nem vásároltak meg. Nekünk négy év alatt hétévnyi mentőautót kellett vásárolni, hiszen ahogy évről évre az üzemben tartási ideje lejár ezeknek a mentőautóknak, és nem kerültek pótlásra, most dupla sebességgel kellett új mentőautókat venni. Pontosan azért indítottuk el ezeket a programokat, mert ahogy ön is mondta, voltak olyan mentőállomások, ahol nem vállalható állapotban voltak akár a munkakörülmények, akár maguk a mentőautók, ezért kellett ezen fejleszteni.
De ugyanígy ezért volt fontos az egészségügyben dolgozók bérének a javítása. Ön is tudja, hogy a túlmunka díját, tehát akik tényleg a betegágy mellett dolgoznak, akár több műszakban dolgoznak, az övékét sikerült idén július 1-jétől megemelni, erre 5,3 milliárd forintot fordítunk, és jövőre pedig ennek a dupláját, hogy azok, akik a legnagyobb áldozatot vállalják, tényleg a legtöbbször műszakozva, és ott vannak a betegek mellett, ők kapjanak az idei évben egy kicsit nagyobb támogatást, mint a többiek. Az ő korábban, két-három évvel ezelőtt befagyasztott bérrészüket engedtük így ki, és ezáltal azért jó pár milliárd forinttal többet sikerül szerencsére fordítanunk ezen a téren is az egészségügyben dolgozók bérére.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem