TÓTH CSABA

Teljes szövegű keresés

TÓTH CSABA
TÓTH CSABA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! A kormány két évvel ezelőtt az M4-es autópálya Fegyvernek és Abony közötti szakaszának építését még uniós forrásból akarta megoldani. Hosszú huzavona után aztán kiderült, hogy az Unió ezt a projektet nem fogja támogatni, a Bizottság ezt a projektet soha nem fogadta be, és Magyarország vissza is vonta az erre vonatkozó kérelmet.
Idén áprilisban a kormány leállította az autópálya ezen szakaszának építését az Európai Bizottság kartellgyanújára hivatkozva. Akkor a tárca fejlesztéspolitikáért, kommunikációért felelős helyettes államtitkára azt nyilatkozta, hogy a következő hónapban a Miniszterelnökség átnézi a projekt dokumentumait, a közbeszerzés kiírásától a győztes kihirdetéséig, és ha arra jutnak, hogy az építkezésben részt vevő cégek kartelleztek, akkor megteszik a szükséges lépéseket. Ezután a Miniszterelnökség bejelentést tett a Gazdasági Versenyhivatalnál, majd egy internetes hírportál kérdésére azt válaszolták, hogy tudomásuk szerint a Versenyhivatal megindította az eljárást az M4-es autópálya építésével kapcsolatban.
A Gazdasági Versenyhivatal a bejelentést törvényi határidőn belül elbírálta, és megállapította, hogy a versenyfelügyeleti eljárás megindításának feltételei nem állnak fenn. Külön kiemelték azt is, hogy a bejelentéses eljárást lefolytatták, de nem találtak semmilyen okot arra, hogy versenyfelügyeleti eljárást indítsanak ez ügyben. Ezzel gyakorlatilag megcáfolták a Miniszterelnökség korábbi, kartellgyanúra tett kijelentését.
Ezekre való tekintettel kérdezem államtitkár asszonyt, milyen vizsgálatot folytatott le a Miniszterelnökség, ami alapján bejelentést tettek a Gazdasági Versenyhivatalnál. Mire alapozták a kartellgyanúra tett kijelentéseket? Kaptak-e az Európai Bizottságtól erre vonatkozóan bármilyen írásos észrevételt? Várom válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem