GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Úgy gondoltam, hogy nem kell, de mégiscsak kell - (Közbeszólás a Jobbik soraiban.) de mégiscsak kell -, mert úgy látom, hogy Szilágyi képviselőtársam most nem tudja önmagát elhelyezni, hogy valójában még a Jobbik padsoraiban ül, vagy már kacsingat, hogy esetleg felkérik egy helyettes államtitkári pozícióba. (Közbeszólás a Jobbik soraiban.) Nem, nem, azt felejtsük el, hogy hova alakul, mert itt is egy botlása volt a képviselőtársamnak, mert amikor beszél itt 6-8 százalékról, akkor nem tudom, hogy a saját jövőjüket vizionálja, vagy miről beszél.
Egy a lényeg, képviselőtársam: a politika szintjén vagy szakítani tudnak úgymond a gyökereikkel és a közös zászló lobogtatásával - tudja, amit csinálnak folyamatában -, és akkor önálló utat járnak, Fidesz-Jobbik, Jobbik-Fidesz, ahogy tetszik önöknek; vagy azt az utat járják - el kell dönteniük -, amelyik arról szól, hogy kiszolgáló, loholó kiskutyaként, amikor úgy gondolják, akkor kielégítik a nagytestvér igényeit. (Közbeszólás a Jobbik soraiban.) Önök nyilván politikai értelemben döntenek, de sokáig nem lehet játszani ezt a történetet, hogy egyszer így, egyszer úgy, egyszer önálló vagyok, megmutatom önmagam, egyszer meg befekszem, és eleget teszek mindenfajta kívánságnak.
Komolyabbra fordítva a történetet - ezt a néhány gondolatot csak azért mondtam el, mert inspiráló volt Szilágyi képviselőtársam megszólalása -, ami ettől sokkal komolyabb: képviselőtársaim, Európában van egy nagy érték szerintem, az a négy szabadság, amelyikből az egyik nekünk szerintem félelmetesen fontos, az hogy az élő munkaerő szabadon áramolhat Európában, nyilván az európai tagállamok viszonyrendszerében. Ezzel tisztában vagyunk. Szerintem mindig végig kell gondolni mindenfajta döntésünk meghozatalánál - legyen az menekültkérdés, migránskérdés, ki hogy áll a dologhoz -, hogy van-e olyan értelmű kihatással a mi viseltetésünk a tekintetben, hogy egy későbbi időszakban esetleg azok a gazdasági menekültek, az a 600 ezer magyar, aki Európában máshol keresi meg a családja kenyerét, fogja-e tudni ezt tenni. Én nem örülök annak, hogy ez a 600 ezer ember nem itthon keresi meg a kenyerét. Én annak örülnék, ha itthon keresné meg. De ez a kormány (A Jobbik képviselői felé:) az önök segédletével is adott esetben olyan helyzetet teremtett, hogy az elmúlt öt esztendőben félmillió ember kényszeredett módon elhagyta ezt az országot, gazdasági menekültté vált. Ön is beszél menekültekről meg gazdasági menekültekről, azért mondom: félmillió ember kényszeredett módon el kellett hogy hagyja ezt az országot. (Közbeszólás a Jobbik soraiban.) Azért fordulok ide, mert részben segítőtársként jelen voltak ebben a folyamatban. (Közbeszólások és derültség a Jobbik soraiban.)
Egy a lényeg: ezek az emberek - minden felmérés ezt alapozza meg - sajnos hosszú távon úgy tervezik az életüket, hogy nem kívánnak hazajönni Magyarországra. Én ennek nem örülök. Sokkal jobb lenne, ha itthon dolgoznának, itthon lennének adófizetők, gyarapítanák, erősítenék a gazdaságot, és járulékbefizetőként is, mondjuk, a nyugdíjkasszát erősítenék. De ez a helyzet nem így van ma.
Egy szó, mint száz, a két kérdés egymáshoz kapcsolását csak úgy akarom megtenni, hogy ha és amennyiben mi soha nem tudjuk önmagunkat túllépni, azt gondoljuk, hogy csak saját magunk minden kérdést meg tudunk oldani - csak Magyarországra gondolok - Európa színpadán, szerintem nem jutunk sehova. Nem azt mondom, hogy csak európai és közös megoldások vannak, hanem azt mondom, hogy van olyan, amiben nekünk is külön hozzá kell tenni, meg van olyan, ami bizony több Európát is kíván e tekintetben.
Szóval, szerintem nem lehet semmilyen vonatkozásban csak haszonélvezője lenni valaminek, másik oldalról pedig elzárkózni mindentől. Én azt gondolom - lehet, hogy hibásan az önök véleménye szerint, de én azt gondolom -, hogy nekünk ezekben a kérdésekben is, tehát a menekültügyi, a migránskérdésekben is vannak olyan közös felületű ügyeink Európában, amelyekben igenis kikényszerítő magatartást is életre kell tudnunk hívni, meg elfogadó jellegűt is érvényesíteni kell.
Egy szó, mint száz, megint csak azt mondom, hogy ha ezeket a pontokat nem találja meg a kormány - mert a kormány van helyzetben -, akkor veszteségeket könyvelünk el. Ha mindig - csúnya a hasonlat, de - csak úgy megy az ember a kocsmába, hogy berúgja az ajtót, és nem akarok még csúnyábbat mondani, hogy beköp az ajtón, az sehova nem vezet. Én azt akarom mondani, hogy nekünk akár a külpolitikánk, akár bármi más tekintetében szerintem olyan politikát kell folytatni, ami mások szemében is a minimum elfogadhatóság kategóriáját magában hordozza, annak a lehetőségét magában hordozza.
De a lényege ennek az egész történetnek az az én gondolkodásomban, hogy ha Magyarországot nem az európai színpadról, hanem a harmadik világ keretei közül sokan „meglátogatják” - idézőjelbe tetten - vagy éppen mennek rajta keresztül, akkor az önös érdekünket is, a magyarországi emberek érdekét is az szolgálja szerintem, hogy minél kevesebb gonddal és problémával kelljen szembenéznünk. Épp ebből fakadóan, ha a szűréseket, egészségügyi vizsgálatokat vagy épp az arra fordított forrásokat nem tesszük meg - ami persze nehéz, hogy ezt erre kell fordítani, és nem tudjuk, mondjuk, a gazdaság erősítésére, gyarapítására fordítani -, ha erre nem áldozunk, akkor sokkal nagyobb kockázatokkal kell szembenéznünk.
(17.30)
Tehát én azt gondolom, hogy igenis szükségszerű, hogy áldozzunk. Persze a józan ész diktálta módon meg kell találni azokat az optimális mértékeket, amelyek egyrészt a probléma kezelésére is elégségesek, másrészt pedig nyilván megnyugtató jelleggel azt a helyzetet szülik, hogy tényleg ne kelljen valós, létező problémák sokaságával szembenézni.
Én nem gondolom azt, hogy két hónap múlva vége ennek a történetnek. Én nem gondolom azt, hogy nem lesz menekültáradat, most nem feltétlen csak Magyarország és csak Európa viszonylatában, de abban a világban, ahol 30-40 millió menekült keresi a helyét… (Z. Kárpát Dániel: 59,5.) Különféle számítások vannak, igen. Én tegnap éjszaka, mikor olvasgattam, akkor 30-40 milliós nagyságrend... Mindegy. Ha 50, 50. De ez a nagyságrend egy olyan léptékű, mértékű nagyságrend, ami már kézzelfogható. Európa lakossága 500 millió durván, 500 millió. Ha minden menekült Európában kötne ki, az 50 millió ember - mondjuk, fogadjuk el ezt a számot -, az a 10 százaléka lenne Európa lakosságának. És nem megyek tovább népesedéspolitikai és egyéb más kérdésekbe. De nyilván nem így van a dolog.
Tehát lehet fetisizálni, lehet sok mindent csinálni, meg lehet eltagadni és lehet - hogy mondjam - súlytalanítani is ezeket a kérdéseket. Szerintem egyik se jó. Szerintem az a jó, ha normálisan megpróbálunk ebben a helyzetünkben úgy gondolkodni, hogy a probléma attól, hogy mi nem akarjuk, van meg lesz. A problémának a valamilyen szintű kezelését kell megtalálnunk, a megoldásokat kell megtalálnunk erre a történetre.
Komolyan mondom, nekem az a meggyőződésem e tekintetben, hogy önmagában Magyarország, mi önmagunkban nem fogjuk tudni ezt a kérdést kezelni, nem tudjuk, mert hiszen egy 10 milliós nagyságrendű ország, hogy ha - tételezzük fel azt a számot, ami az előbb elhangzott - 50 milliós menekültáradattal néz szembe, akkor az kezelhetetlenné teszi a történetet. Nyilvánvaló, hogy nem is nekünk kell ezt kezelni. De hogy részeseinek kell lenni ennek a történetnek, ebben biztos vagyok. De nem akarok túl messzire menni ebben a dologban, vissza akarok térni magához ehhez a törvényjavaslathoz.
Ennek a törvényjavaslatnak a kapcsán pedig nem tudok mást mondani, csak azt tudom mondani, hogy ha regisztrálunk… Most hogy regisztrálunk vagy nem regisztrálunk… De ha regisztrálunk, akkor nem engedhetjük meg önmagunknak szerintem azt, hogy a regisztráltak körében, ahol az esélye felsejlik annak, hogy bármilyen típusú egészségügyi problémával, most mindegy, hogy hepatitis-, HIV-, bármilyen típusú szűréssel megállapítható problémával kell szembenézni, ott ne tegyük meg a szembenézést.
És akkor még jön a következő kérdés, hogy mi van a kezelés tekintetében. Persze, hogyne, Szilágyi képviselőtársam, abban egyetértünk, hogy ezek mind-mind pénzügyi kérdések. De szerintem, úgy gondolom, azt hiszem, helyesen, hogy jobb a prevenció, a megelőzés, még ha forrást áldozunk is, mint az, ha bármilyen típusú olyan mélységű problémákkal kell szembenézni, amelyek utána sokkal nagyobb katasztrofális helyzetek kialakulását hozhatják magukkal.
És ráadásul, hogyha ennek a történetnek a megvalósításához még európai uniós források bevonását is meg tudjuk tenni, és nem a magyar költségvetésből kell azokat a pénzeket elővarázsolni, amit mondtam, hogy ha kell, akkor itt most levezetem, hogy hol és hogyan lehetne egy felelősségteljes kormányzati viseltetéssel megteremteni ennek a hátterét, nem ennek, ennek a sokszorosának a hátterét, de ha még európai források bevonását is meg tudjuk tenni, akkor meg azt gondolom, hogy még inkább érdemes mindent megtenni olyan értelemben, ami a Magyarországon élő emberek érdekeit szolgálja. Én erről beszélek akkor, amikor azt mondom, hogy a mi álláspontunk az, hogy ilyen értelemben, e tekintetben és a magyar emberek érdekét szem előtt tartva és egy humánus kezelést megvalósítva próbáljunk meg ezekben a kérdésekben eljárni.
Még két dolog röviden. Az egyik. Én a törvényességről olyan értelemben beszélek, hogy teljesen mindegy az én számomra, hogy milyen színezetű kormány. De ha van egy alkotmánya, egy alaptörvénye, akkor az alapján. Ha van egy más törvénye, amely rendelkezésre áll, akkor persze aszerint. De ha nincs, akkor a törvénytelenség színpadára senki nem léphet. Ha maga a kormány megy el olyan irányba, hogy az Alaptörvényétől eltérő megoldásokat próbál alkalmazni egy nehéz helyzetben, az sem megengedhető, mert a törvénytelenség senki számára nem megengedhető. És most nem feltétlen csak ebben a konkrét esetben gondolkodva mondom ezt, hanem általánosságban is.
Tehát azt akarom mondani, hogy nyilván, ha egy fél évvel ezelőtt, amikor plakáthegyek sokaságát pakolták ki, merthogy volt információjuk, valószínűleg több, mint nekünk, sima parlamenti képviselőknek, hogy körülbelül mi várható és mi lesz, ha akkor azokat a forrásokat nem arra használják, hogy kicsi feszültség, kicsi káosz, kicsi ez, kicsi az szülessen, hanem arra, hogy a prevenció tekintetében mit kell tenni, akkor kevesebb és kisebb problémával nézünk szembe, mint amennyivel most adott esetben szembe kell nézni.
Az utolsó két gondolatom pedig arról szól, Z. Kárpát Dániel képviselőtársam, amikor a „hagyják” kategória, tehát hogy nem küldték, nem vitték, hagyják, az szerintem egy elemi bűn. A kormánynak nem az a feladata, hogy hagyja, hanem az a feladata, hogy megoldja. Ezért kormányoz. Ha nem oldja meg, akkor az a kormány felelőssége, mert az ő feladata.
Az ellenzéknek, önöknek is, nekünk is, mindenki másnak meg szerintem az a feladatunk, hogy egyrészt, ha tudunk, akkor konstruktívan próbáljunk meg segíteni, másrészt meg számon kérjük azt, hogy megoldották-e vagy nem. Ugyanúgy, ahogy mondtam a konkrét példát a magyar embereket érintő, mondjuk, egy éven belül második tüdőszűrés tekintetében. Szóval, nonszensz. Pont olyan ügyekben, pont olyan réteget érintően ilyen költségteher-viselést elvárni, akik adott esetben létező problémákkal megáldva elmennének egy szűrésre akkor, ha nem kellene érte fizetni, de mivel még ez a kicsi pénz is nagy pénz neki a mindennapi megélhetés tekintetében, nem fogja megtenni. És ezzel mit hív életre? Annak a kockázatát hívja életre, hogy a környezetében lévő emberek tekintetében a fertőzésveszély esélyét hordozza magában és ennek a lehetőségét hordozza magában.
Nem beszélek többet a dologról. Csak azt akarom mondani még egyszer és ismételve, nekem személy szerint, de nyugodt lelkülettel mondhatom, a Magyar Szocialista Pártnak még egyszer, egyértelműen az az álláspontja ebben a dologban, hogy lehetőség szerint mindig a magyar emberek érdekeit szem előtt tartva, humánus megoldással és - kiegészítem még egy mondattal - a törvényesség színpadán eszerint próbáljuk meg tenni a dolgunkat, politikai hitvallástól függetlenül. Köszönöm szépen. (Dr. Józsa István: Igaza van! - Taps az MSZP padsoraiból.)
