DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Először is a két államtitkár tekintetében szeretném ezt a nívótlan felszólalását visszautasítani, képviselő úr. Először is Zombor Gábornak szerintem meg kell hogy köszönjük azt, amit az elmúlt egy évben tett az egészségügy területén (Taps a kormánypártok soraiban.), ha akár a kórházak adósságállományára gondol, akár a megyei irányítás megszervezésére gondol, akár a mentők számára biztosított pluszforrásra, vagy lehetne még sok mindent mondani, az ő nevéhez is kötődik az 500 milliárdos fejlesztés befejezése, lezárása. Azt hiszem, ez nagyon szép teljesítmény volt tőle egy év alatt, és sokat veszítünk azzal, hogy nyilván ő a saját egészségét is őrzendő ezt a személyes döntést hozta, de azt hiszem, nagyon-nagyon eredményes egy év van mögötte.
(Mirkóczki Ádámot a jegyzői székben Hegedűs Lorántné váltja fel.)
Azt különösen szeretném visszautasítani, már csak az emberi méltóság alapján is, amit a sportállamtitkár asszonyra mondott. Azt hiszem, ilyen ízléstelen megjegyzéseknek nincsen helye itt a magyar Országgyűlés épületében.
Az pedig nekem furcsa, hogy interpellációként ön ilyen kis személyi találgatásokat, kis kibickedést tett fel. A Fidesz-KDNP el fogja dönteni, hogy ki lesz az egészségügyi államtitkár, ez Balog Zoltán miniszterre, a miniszterelnök úrra tartozik, közösen meg fogják hozni ezt a döntést, a köztársasági elnök úr ki fogja nevezni. Remélem, sohasem lesz olyan, hogy a Jobbik fog egészségügyi államtitkárt vagy egészségügyi minisztert adni Magyarországnak, de addig az ilyesfajta személyi találgatásokat őrizzék meg frakción belül. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem