DR. VEJKEY IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. VEJKEY IMRE
DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Tisztelt elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A kereszténydemokraták úgy látják, hogy bár az elmúlt hónapokban hazánk volt az egyetlen tagország, amely komolyan vette az EU közös szabályait, de mégis bennünket bírálnak. Ezért az egyik eldöntendő kérdés az, hogy egyáltalán érvényben vannak-e még az európai egyezmények. Ha a válasz igen, akkor szigorúan betartva a szabályokat meg kell védeni az EU külső határait és Magyarország határait is, ellenkező esetben mindannyian megfizetjük az árát.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nem lehet a nemzetközi közösség célja az, hogy minden szíriai elhagyja Szíriát. A kereszténydemokraták álláspontja az, hogy politikai síkon arra kell törekednünk, hogy Szíria újra élhető hely legyen, és arról kell beszélnünk, hogyan lehet megállítani a menekültinváziót. A menekültáradat fenyegeti az európai identitást, mert a migránsok Európában jobb életkörülményeket látnak, de nem akarják megváltoztatni a beállítottságukat és a kultúrájukat. A tény az, hogy a nyugati kormányok közel fél évszázados erőfeszítései ellenére párhuzamos társadalmak alakultak ki, mert nem sikerült integrálniuk a bevándorolt közösségeket.
(15.40)
A bevándorlók és az európai őshonos lakosság közötti demográfiai különbség pedig akkora, hogy amennyiben korlátlanul beengedjük őket a kontinensre, hamarosan többen lesznek, mint mi, keresztények. Utánpótlásuk pedig korlátlan. A kereszténydemokraták nem iszlámellenesek. Sőt, úgy tartjuk, hogy a hazánkban élő muszlim közösség tagjai értékes emberek. Azt szeretnénk, hogy Magyarország a saját ezeréves útját járva továbbra is keresztény nemzet maradjon, a multikulturalizmus pedig csak a volt gyarmattartók sajátja legyen.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mindezek alapján a kereszténydemokraták támogatják a T/5985. számú törvényjavaslatot. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem