DR. STAUDT GÁBOR,
DR. STAUDT GÁBOR,
DR. STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő javaslat valóban támogatható, támogatandó. Én ki fogok térni egyrészt azokra a pontokra, amelyeket kifejezetten jónak tartunk, hogy bekerülnek a magyar törvényekbe, és sajnos néhány olyan problémát is fel kell vessek, amelyet - bár többször is kezdeményeztük - a kormány nem oldott meg, és a sértetti jogokkal kapcsolatosak. Ezt nem tudom megkerülni, ha már egy ilyen nagy formátumú javaslat van előttünk.
De akkor először nézzük azokat a pontokat, amelyek az előttünk fekvő törvénymódosításból támogathatóak és külön kiemelendőek. Ott kezdeném ellenzéki képviselőként a kritikát, ami elsőre nekem szemet szúrt, hogy egy 2012. október 25-ei irányelvnek az átültetéséről beszélünk, és a büntetés-végrehajtási törvényt 2013-ban fogadtuk el. Tehát lehet, hogy van erre indok, hogy miért most kerül átültetésre, a határidő esetleg most jár-e le - államtitkár úr ebben nyilván tájékozottabb, mint én -, de én sokszor elmondtam, hogy ha egyébként támogatandó célokat fogalmaznak meg az EU-s irányelvek - ebben az esetben erről van szó -, akkor azt minél előbb vagy akár az új törvényekbe is jó lenne átültetni. Nem tudom, hogy a minisztérium működése inkább a véghatáridő betartására van-e kódolva - eddig sajnos inkább ezt láttuk -, ha ez így van, jobb lenne átállni egy olyan rendszerre, hogy amikor megjelenik egy új EU-s joganyag, ami egyébként olyan kötelezettséget ír elő, ami fejleszti a magyar joganyagot, akkor azt már úgy kezelni, hogy azt mielőbb beépíthetővé kell tenni a büntetőtörvényekbe; jelen esetben a büntetőtörvényekbe ráadásul úgy, hogy bizonyos törvényeket utána fogadtunk el. De ez csak egy kezdő felvetés volt.
A második szakaszhoz, ami a tájékoztatás kérésének lehetősége a sértett részéről: nemcsak a sértett, hanem a sértett jogait gyakoroló személy is kérheti azt, hogy ha elítélnek valakit bűncselekményben, és ennek ő a sértettje, ha börtönbe zárják az elkövetőt vagy kényszergyógykezelésnek - erre ki fogok térni -, tehát kényszerintézkedéseknek vetik alá, akkor abban az esetben, ha szabadul vagy szökik az elkövető, tájékoztassák a sértettet vagy a sértett jogait gyakorló személyt. Ez a magyar büntetőjogban eddig csak bizonyos bűncselekmények esetében létezett, és az sem olyan régen, hozzá kell tennem, tehát az is nem olyan régen került beemelésre a büntetőtörvényekbe. Már akkor is mondtuk, hogy lehet, hogy ezt ki kellene bővíteni. Sok esetben megnyugtató az, hogy tudhatja a sértett, hogy még mindig börtönben van az elkövető, vagy fel tud készülni az ő szabadulására olyan értelemben, hogy - sajnálatos módon azt kell mondjam - jobban odafigyel, és úgy kell élje az életét, hogy már nem a börtön falai között van az elkövető. Persze az lenne a jó, ha nem kellene ettől tartania, de legalább a tájékoztatást - mivel nem kerül semmibe - megteremti a javaslat. Ahogy mondtam, ez az előzetes letartozásra is vonatkozik, az egyéb, tehát kényszergyógykezelésre, ideiglenes kényszergyógykezelt elkövetőkre is vagy akár a javítóintézeti nevelésre - nevezzük nevelésnek, itt inkább fiatalkorúak elzárásáról beszélhetünk -, ebben az esetben is külön jó, hogy nemcsak a börtönök, hanem a javítóintézetek esetén is bekerül a törvénybe.
A sértett és a terhelt szükségtelen találkozásának az elkerülése tekintetében, bár Bárándy Gergely érveivel is bizonyos szempontból egyet tudok érteni, de a legtöbb esetben mégsem arról van szó, hogy az elkövető az a fél, akinek az érdekeit kellene ebben a formában védeni, sok esetben a sértett az, aki traumát élt át. Tehát én egyet tudok érteni vele, hogy az alapesetnek annak kell lennie, hogy ha máshogy bizonyítható a bűncselekmény, akkor ezt el kellene kerülni. Örülök annak is, hogy a büntetőeljárásról szóló törvény a bíróságok, ügyészségek, nyomozó hatóságok számára ezt már előírja, illetve a 14. életévét be nem töltött személyt eleve különleges bánásmódot igénylő sértettnek kell tekinteni. Önmagában ezzel is maximálisan egyet lehet érteni.
Egyetértünk azzal a rendelkezéssel is, hogy a feljelentő vagy a sértett meghallgatásán is egy támogató nagykorú személy részt vehet. Természetesen vannak olyan esetek, amikor a nyomozás érdekeire való tekintettel ez kizárható, de sok esetben ez egy olyan lehetőség, amivel, úgy gondolom, sok esetben élni is fognak a sértettek. Sokszor pont a feljelentőnek vagy a sértettnek van szüksége arra, hogy valaki támogassa abban, hogy bizonyos lépéseket megtegyen, hogy a hatóság elé tárja a tudomását vagy az őt ért sérelmeket.
(16.40)
Sok esetben azt láttuk, hogy ez bizony indokolt. A 21. §-ban megfogalmazott zárt tárgyalásra vonatkozó passzusok is támogatandóak, és itt a különleges bánásmódot igénylő sértettek, tehát ez a 14. életévüket be nem töltöttek esetében automatikusan és afölött is bizonyos esetekben már a tanú érdeke védelmében is a zárt tárgyalást elrendelhetővé teszi. Ez is abszolút támogatható.
Természetesen átvezetésre kerül a büntetés-végrehajtásról szóló törvénybe is a tájékoztatási kérés. Itt egyébként annak idején, amikor a bv. törvénybe ennek a csírája bekerült, akkor felhívtuk a figyelmet: egyébként arra, hogy tájékoztatást kérhet a sértett, a számára mindenképpen, minden esetben fel kellene hívni a figyelmét, mert ha ez elsikkad, és esetleg ő nem tudja, hogy ehhez joga van, akkor lehet, hogy nem fog ezzel élni. Tehát ezek a javaslatok abszolút jók, támogathatóak, viszont ki kell térnem arra, amit újra csak államtitkár úrnak el kell mondjak, mert sokszor elmondtuk e ház falai között és bizottsági ülésen is, hogy mi az, ami hiányzik.
A Jobbiknak több javaslata volt arra vonatkozóan, hogy a sértetti jogokat kiterjesztőbben kellene értelmezni. Hiszen itt nem arról van csak szó, hogy az eljárás alatt milyen jogok illetik meg a sértettet, vagy hogy milyen pártfogói segítséget kap, milyen jogi tanácsadást vagy pártfogó ügyvédi támogatást tud nyújtani az állam, hanem bizony arról is szó van, hogy mondjuk, az a kártérítés, amit megítélnek neki az elkövetett bűncselekménnyel kapcsolatosan, az behajtható-e az elkövetőktől, illetőleg az állam bűnügyi költségének az igénye minden esetben megelőzi ezeket az igényeket. Ez egy olyan valós probléma, amit a Btk. elfogadása során is előterjesztettünk, aztán külön Btk.-módosító javaslatunk is volt erre. Sajnos az Igazságügyi bizottságban ez leszavazásra került. Hoztuk ide, az Országgyűlés elé is, sajnos hasonló eredményt értünk el - az „eredményt” itt idézőjelben kell érteni -, és a költségvetési törvénynél is módosító javaslatot terjesztettünk be akkor egy megfelelő keretösszeg biztosítására, sajnos akkor is reménytelenül és esélytelenül.
Miről van szó? Arról van szó, hogy - most mondom a hatályos szabályt - a bűnügyi költségek elengedését jelen pillanatban csak az elkövető kérheti. Tehát az elkövető kérheti azt, hogy őt mentesítsék különböző indokok alapján a bűnügyi költségek, az állam részére megfizetendő bűnügyi költségek megfizetése alól, de ugyanezt nem kérheti a sértett, arra hivatkozással, hogy ha az állam a lefoglalt vagyont, amit az elkövetőtől lefoglalt, elviszi a bűnügyi költségekre, akkor neki nem marad semmi, még ha jogerősen meg is ítéltek neki kártérítést.
Ez egy mérhetetlenül jogtalan helyzet. Úgy gondoljuk, hogy legalább a miniszternek, mondjuk - tehát nem kértünk túl sokat -, a miniszternek legalább joga kellene hogy legyen, hogy elbírálja ezeket a kérvényeket, és a miniszternek jogot kellene adni, hogy dönthessen úgy, hogy a bűnügyi költségeket elengedi, hogy a sértett számára megfizethető legyen, kielégíthető legyen a követelés.
Aztán kértük azt is, hogy a kielégítési sorrenden változtassanak. Tehát ha az állam nem akarja elengedni a bűnügyi költségeket, ez is egy megoldás, akkor legalább várjon a sorára, és ne előzze meg a sértettet. Ráadásul ezt is úgy terjesztettük elő, hogy itt is egy miniszteri kérvény alapján lehetne gyakorolni ezt a jogot, tehát nem automatizmus lenne, de vannak olyan esetek, amikor komoly, több tízmilliós értékű ingatlanokat, gépjárműveket foglaltak le az elkövetőktől, de még arra sincs lehetőség, hogy először a sértettek vagy túlélő hozzátartozóik juthassanak jogos jussukhoz; az állam nem vár a sorára, elvisz mindent, és nem marad semmi a sértetteknek.
A kormányt még az sem hatotta meg sajnos, hogy a médiában is több ilyen - hogy a nagyobb ügyeket emeljem ki -, a Cozma- és a Szögi-ügyben is elmondható, de még ezer más ügyet lehetne mondani, hogy hiába ítéltek meg jogerősen kártérítést, hiába volt az elkövetőknek, mondjuk, a Cozma-ügyben bizonyosan tudom mondani, jelentős vagyona, az állam besöpri a pénzt, és semmi nem marad a sok esetben nyomorúságos módon hátramaradt, és akár a családfenntartót, vagy mint a Cozma-ügyben a támogató gyermekét elvesztő családnak, nekik semmi nem marad. Van egy ítéletük, amivel nem tudnak semmit kezdeni, nem tudják behajtani. Tehát az állam még azt sem teszi, hogy majd ő behajtja 20-30 év alatt az elkövetőkön, hogy legalább a lefoglalt javakból kielégíthető legyen a követelés, és akkor majd valahogy az állam, ki tudja, hogyan, de szép lassan, akár a rabmunkával, amit beígértek, és a rabmunkából való letiltásokkal, akár ha kijönnek a börtönből valamikor ezek az elkövetők, akkor szép lassan levonogatni ezeket az összegeket; erre sem voltak hajlandóak.
Ez annál is fájóbb, mert a helyzettel valamit kezdeni kell, és ha azt mondják, hogy pénzről van szó, a költségvetésbe pont ezért tettünk egy módosító javaslatot, hogy erre egy alapot hozzunk létre. Hogy az összeg mekkora, ezt el kell dönteni; hogy ki bírálja el ezeket az igényeket, el kell dönteni, de hogy valaminek történnie kell, mert ez a helyzet teljesen igazságtalan, az is biztos. Hogy tovább fokozzam az elmúlt idők eseményeinek a felemlegetését, annak idején a cigánygyilkosságok ügyében, ami szintén ugyanolyan elítélendő, mint a többi eset, ott egy külön kormányrendelettel elégítették ki, tehát fizettek a sértetteknek, ami még rendben is lenne, csak akkor a többi esetben, akár a két másik ügyben, a Cozma- és a Szögi-ügyben erre nem került sor. És nem jó, ha egy rendszert kormányrendeletekre vagy kormányhatározatokra kell bízni, és az kaphat támogatást egy súlyos bűncselekmény esetében is, aki mondjuk, eléri a kormány ingerküszöbét, és ki tudja harcolni, hogy valami jusson neki. Ez is áldozatsegítés, ez is a sértetteknek vagy a túlélő hozzátartozóiknak a segítése, mert ha csak eljárásjogi garanciákat építünk be, és csak… - és természetesen az is nagyon jó, hogy az eljárásjogi védelem és a garancia megvan, de utána, ha börtönbe kerül az elkövető, és mondjuk, ott marad egy család családfő nélkül, és ők egy jogos követelésükhöz nem jutnak hozzá, akkor ez nem járja.
Ráadásul azért sem, és ezt zárszóként gondolom elmondani, mert az állami erőszak-monopólium esetében a kormány mindig kiemeli, hogy ez egy fontos dolog, és ez az államnál van. Ha viszont az államnál van, az államnak kutya kötelessége megvédeni az állampolgárait. Ha az állam ezt nem teszi, és nem hagyja egyébként, hogy az állampolgárok megvédjék magukat - hiszen nem az amerikai modellt követjük, ahol az állampolgárok megvédhetik magukat, fegyverkezhetnek -, tehát az állam azt mondja, hogy majd én megvédelek téged, kedves állampolgárom, az erőszak-monopólium az enyém, de ezt nem teszi, elmulasztja, képtelen megvédeni az állampolgárait, akkor utána legalább olyan felelősséggel bír, hogy azoknak, akik súlyos bűncselekmény áldozatai lesznek, vagy a túlélő családjuknak segítséget nyújt.
A segítség lehet az is, hogy az elkövetők vagyonából, a lefoglalt vagyonából legalább vár a sorára, és a bűnügyi költségeket nem elsőként bezsebelve, semmit nem hagyva a sértetteknek, jár el. Ez az eljárásmód egy inkorrekt, gusztustalan dolog az állam részéről. Tudom, hogy az állami gépezetet beindítani nehéz, de szeretnénk, ha az ingerküszöböt ez végre elérné, és bármilyen javaslatot, de előterjesztenének a közeljövőben. Ameddig ez nem történik meg, addig mi ezeket a javaslatokat elő fogjuk terjeszteni. Bízunk benne, hogy nem kell éveket várni, hogy valami történjen. Elnök úr, köszönöm szépen szót. (Taps a Jobbik soraiban.)
