DR. RÉPÁSSY RÓBERT

Teljes szövegű keresés

DR. RÉPÁSSY RÓBERT
DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Nem kívánom hosszasan rabolni az idejüket, de éreztem Bárándy képviselő úr hozzászólásából, hogy egy fontos információ számára a költségek biztosításának a kérdése, és gondoltam, hogy még mielőtt lezárjuk a vitát, előtte szeretném tisztázni a helyzetet.
Tehát azok a szervezetek, amelyeket a törvény érint, azok a szervezetek mind a Belügyminisztérium felügyelete vagy irányítása alá tartoznak, és ez az előterjesztés az Igazságügyi Minisztérium előterjesztése. Nyilván ez nem azt jelenti, hogy a Belügyminisztérium ne tudna erről az előterjesztésről, sőt a közigazgatási egyeztetés során részben kezdeményezője volt a törvényjavaslat benyújtásának, részben pedig egyet is értett a törvényjavaslattal. Tehát én azt feltételezem, hogy mivel - ahogy ön is mondta, képviselő úr - megfelelő hatásvizsgálat vagy költségigények feltérképezése sorra került a jogszabály-előkészítés során, és a Belügyminisztérium egyetért ezzel az indítvánnyal, ezért azt feltételezem, hogy a Belügyminisztérium költségvetésében biztosítható lesz ez az összeg.
Az való igaz, hogy ez nem túl nagy összeg, de azt ne felejtse el, hogy ez csak az egyik indoka a törvényjavaslatnak. A másik indoka: nyilván azok a magánszemélyek vagy elkövetők vagy potenciális elkövetők, akik a nyilvántartásban szerepelnek, nekik szükségtelen a személyes adatoknak vagy biometrikus adatoknak a megismétlése, azoknak az újragyártása, ez is egy fontos szempont.
Tehát itt két szempont találkozik, valóban részben költségcsökkentésből vagy munkateher-csökken-tésből, részben pedig a személyes adatokkal való - hogy mondjam - jobb gazdálkodás, a személyes adatok jobb védelme indokolja a törvényjavaslatot.
Kérem, hogy mind a két szempontot vegye figyelembe. Köszönöm a szót, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem