Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Teljes szövegű keresés

Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Magam is értetlenül állok az előtt, hogy ha a kormányzat végre letesz egy jó irányú javaslatot az asztalra, akkor miért nem hajlandó támogatni, befogadni vagy akár plagizálva a saját neve alatt benyújtani egy ugyanolyan tartalmú módosító javaslatot, mint amivel rendezni szeretnénk egy elképesztően komoly helyzetet. Tehát azt szeretnénk elérni, hogy fedezetlenül önhibáján kívül ne maradhasson senki.
Adott a kérdés egyébként, hogy kié a felelősség ebben az egész kérdéskörben, hiszen pont amikor kodifikációs vezető munkatársainkkal beszélgettünk a témáról, nyílt titok, hogy fél éve cikkezik a sajtó arról, ami az Astra Biztosítónál és egyáltalán ebben a szegmensben készül, és az is nyílt titok, hogy a Magyar Nemzeti Bankhoz kerülő fogyasztóvédelmi jogosítványok tudatában elvárható lett volna az, hogy az amúgy tönkrevert fogyasztóvédelem valamilyen úton-módon valamilyen eszközrendszerrel fellépjen. Tehát nemcsak az szimbolikus, hogy önök megszüntették az önálló Fogyasztóvédelmi bizottságot, amit beintegráltak a Gazdasági bizottságba, ezáltal a terület súlyát a szimbolizmus jegyében is csökkentették, de sajnos a fogyasztóvédelem egész rendszere gyengül, sorvad, azok a részei is, amelyek az MNB alá kerültek be.
Itt muszáj egy szóval megemlítenünk az MNB-nek azt a politikáját, amely adott esetben látszólagos befektetésekkel, ingatlanvásárlásokkal operál, és újfent fel kell hívunk a figyelmet arra, hogy mennyire katasztrofális politika ez hosszú távon, hiszen ha prociklikus hozzáállással gondolkodunk, a recesszió idején, amikor a tartalékokból kellene valamit visszatennie az MNB-nek, akkor mi az, ami a legnagyobb értékvesztést éri el. Hát pontosan az ingatlan, pontosan azok a típusú beruházások, amelyekbe önök most bepakolják ezeket a pénzeket, és amelyekhez a legnehezebb hozzányúlni a szükség óráján.
Ezért most is arra szólítjuk fel önöket, hogy ne az alternatív tevékenységek felé vigyék el az MNB-t, inkább a fogyasztóvédelem rendszere fölé egyfajta védőernyőt biztosítsanak, és építsék újjá azt, amit az utóbbi években leromboltak. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)
(12.30)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem