LÁZÁR JÁNOS,

Teljes szövegű keresés

LÁZÁR JÁNOS,
LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm szépen a lehetőséget. Próbálok, ahogy ön mondta, egzakt módon válaszolni a kérdésére.
Először is kezdjük a végével! Személyesen tájékoztattam Hamvas vezérigazgató urat a sorsáról, szemtől szembe, amit a menedzsment egy jelentős részének jelenlétében tettem. Személyesen tájékoztattam a három szakszervezeti vezetőt a vezérigazgatóval kapcsolatos döntésről, és ugyanezt megtettem mintegy negyven polgármesterrel is, köztük Paks város vezetésével. Ennek a teremben jelen lévő képviselőtársunk is fültanúja volt.
Az első kérdésére a válasz: igen, a kormány döntést hozott, változás lesz a paksi menedzsment személyében. Igen, a kormány kiválasztotta azt a német menedzsert, akit a legrövidebbi határidőn belül meg fog bízni a Paksi Atomerőmű vezetésével. Teszi ezt mindazért, mert úgy gondoljuk, hogy Magyarország számára tartósan csak a Paksi Atomerőmű tud olcsó áramot biztosítani, ezért az a célunk, hogy a Paksi Atomerőmű minél hatékonyabban, minél biztonságosabb körülmények között és ezzel együtt minél átláthatóbb föltételek mellett legyen képes ezt megtenni.
Tekintettel arra, hogy Magyarországon a MOL vezetésében és a Magyar Telekom vezetésében, amely mind a kettő hatalmas cég - a MOL árbevétele huszonhétszer akkora, mint a Paksi Atomerőműé -, külföldi menedzserek is részt vesznek. Nem tartom példa nélkülinek, sőt követendő példának tekintem, hogy magyar nemzeti érdekkörben lévő vállalatok esetében, akár állami vagy magántulajdonban vannak, külföldi menedzserek szaktudását is igénybe vegyük, hogyha ez az adott helyzetben szükséges.
A célunk Paks I. átlátható üzemeltetése, Paks I. racionális üzemeltetése, az olcsó áram biztosítása, és előkészítése annak, hogy Paks I. lesz Paks II. üzemeltetője, amiről szintén döntött a kormány.
Ez válasz minden ott dolgozónak; 60 évre megvan a munkahelyük. (Taps a kormánypárti sorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem