TUZSON BENCE

Teljes szövegű keresés

TUZSON BENCE
TUZSON BENCE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés mostani kétnapos ülésnapján a bevándorlás kérdésével foglalkozik. Nagyon nagy nyomás van Magyarországon, mint azt mindannyian tudjuk, és ennek a problémának a kezelése, a gyors, lehető leggyorsabb megoldása a mi feladatunk. De azon túl, hogy döntünk ebben a kérdésben és kezeljük ezt a mostani problémát, hosszú távú döntéseket is hozunk, hiszen azzal a döntéssel, hogy milyen irányba megy tovább Magyarország, milyen irányba megy tovább Európa, nemcsak egy-két évre határozzuk meg Európa sorsát, hanem hosszú távon, évtizedekre, akár évszázadokra is. Tehát történelmi távlatokról beszélünk.
Európában már régóta vita van arról, hogy milyen Európát szeretnénk. És ez a vita most egyre inkább a felszínre kerül. Legyen egy olyan Európa, amely egységes, minden felett álló Európa, amelyben feloldódnak a nemzetek, feloldódnak a magyarok, feloldódnak a szlovákok, a románok, a franciák és egy egységesség alakul ki, vagy megőrizzük Európa sokszínűségét, Európa nemzeteit, és erős nemzetekre alapított módon, erős szövetségben egy erős Európa jöjjön létre? Ez a vita zajlik most Európában, és mi - elég határozott módon - az utóbbi pártján állunk. Mi azt szeretnénk, hogy erős nemzetekre épülő, erős szövetségben működő erős Európa jöjjön létre. Ezért fontos az, hogy a továbbiakban olyan lépéseket tegyünk meg, hogy védjük meg az Európai Unió határait, védjük meg Magyarország határait.
Az a védelem, amit a következő időszakban elfogadott jogszabályok jelentenek, nemcsak azt jelenti, hogy azokat az embereket védjük meg, akik Magyarországon élnek és Magyarországon vannak, nemcsak azt jelenti, hogy Magyarország kultúráját védjük meg, hanem azt is jelenti, hogy emberek százezreinek, millióinak életét is megmentjük azzal, hogy nem táplálunk hamis reményeket, nem hívjuk fel az embereket arra, hogy bedőlve bizonyos bűnözői csoportoknak, amelyek arra ösztönzik őket, hogy jöjjenek be Európába, hamis elvárásokkal érkezzenek ide, nem tápláljuk ezeket a reményeket. Mert akik ezeket a reményeket táplálják, bizony osztoznak abban a felelősségben, ami azt jelenti, hogy ezek az emberek kiszolgáltatottá válnak, nyomorogni fognak, adott esetben ezért az illúzióért az életükkel fizetnek. Ezért fontos tehát az, hogy a lehető leggyorsabban erősítsük meg a magyar rendőrséget, hozzunk olyan szabályokat, amelyek lehetővé teszik azt, hogy a honvédség is képes legyen fellépni, képes legyen csatlakozni ahhoz, hogy a védelmi rendszer a magyar határon fennálljon.
Nagyon fontosak ezek a kérdések, és nagyon szomorú az, hogy a legutóbbi időpontban, a tegnapi napon, amikor az Országgyűlés határozott ebben a kérdésben, volt 41 olyan országgyűlési képviselő, aki ez ellen szavazott. 41 olyan országgyűlési képviselő volt, aki úgy gondolta, hogy ezek nem sürgős feladatok, nem fontos az, hogy megvédjük Magyarországot és megvédjük azokat az embereket is, akik esetleg bejönnének ide, Magyarországra, és nem táplálunk illúziót ezekben az emberekben, felesleges illúziókat.
Ezért itt tartom a kezemben ennek a 41 embernek a listáját (Felmutatja.), amit az információs rendszerből le lehet kérni. (Dr. Harangozó Tamás: Végre egy lista!) Nagyon szomorú az, hogy ez Magyarországon előfordult (Dr. Harangozó Tamás: Gulágra velük!), hiszen katasztrófák történnek meg, emberek halnak meg e miatt az illúzió miatt, amit Európa keltett ezekben az emberekben, és vannak, akik táplálják tovább ezt az illúziót. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Szégyelld magad!) Bűncselekmények zajlanak le (Dr. Harangozó Tamás: Az!), és ebben a felelősségben egyesek osztozni fognak. (Dr. Harangozó Tamás: Ti asszisztáltok! - Az elnök csenget.) Osztozni kell azoknak az embereknek is abban a felelősségben, akik ilyen módon viselkednek (Közbeszólás az MSZP soraiból: Szégyelld magad!), és nem segítenek abban, hogy Magyarország határait megvédjük. Osztozni kell egyenként és személyenként is. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Hagyd abba! Szégyelld magad!)
Köszönöm szépen, elnök úr. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Mit képzelsz?! - Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem