DR. SCHIFFER ANDRÁS,
DR. SCHIFFER ANDRÁS,
DR. SCHIFFER ANDRÁS, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az a furcsa helyzet állt elő, hogy Tuzson képviselő úr vezérszónokijának jelentős részével én tökéletesen egyetértek. Csak akkor nem tudom, hogy miért van itt ez, aminek egyébként nem itt kéne lennie. Ennek a szövegnek először is az Európa Néppárt asztalán kéne lenni. Tehát nem először vagyunk annak tanúi, hogy a Fidesz a pártkongresszus vagy az európai pártcsalád gyűlését összetéveszti a Magyar Országgyűléssel. Így tettek akkor is, amikor a Magyar Országgyűléssel mondattak ki egy politikai nyilatkozatot, hogy védjük meg a rezsicsökkentést Európában.
Szerintem egy kormány vagy egy miniszterelnök, hogyha a komolyanvehetőségét nem akarja elveszíteni, akkor ilyen eszközökhöz nem nyúl. Nem az a kérdés, hogy mennyiben van igazságalapja annak, ami ebben a határozati javaslatban van, arról van szó, hogy egy válsághelyzetben egy felelős miniszterelnök, egy felelős kormányerő nem viselkedhet így.
Ha feltételezem, hogy mindenben igazuk van, akkor is ezt az igazságot nem egy határozati javaslatban kell képviselni, hanem ki kéne menni Berlinbe, Brüsszelbe, Washingtonba, és ott kell elmondani. Nem utolsósorban nem az asztalt kell verni, hanem tárgyalni kéne például arról, hogy Magyarország mikor kap legalább közelítőleg annyi uniós támogatást a schengeni határ őrizetére, mint mondjuk, az olaszok meg a görögök. Jelenleg ez a magyar emberek érdeke, nem pedig az, hogy Orbán Viktor határozati javaslatokkal hetvenkedik, és kommunikációs trükköket vet be a tisztelt Házban.
Ez az indoka annak, amiért a végszavazásban az LMP frakciója nem fog részt venni, mi ehhez a bábszínházhoz nyilvánvalóan nem fogunk asszisztálni a szavazatunkkal. Hiszen a kérdés nem úgy vetődik föl, hogy az, ami a határozati javaslatban van, az igaz-e vagy sem, hanem hogy ennek nem egy országgyűlési határozati javaslatban van helye. Ennek a tárgyalóasztal mellett van helye.
Természetesen önöknek persze abban is van igazságuk, ezt én magam is elmondtam a vezérszónokiban, a délelőtti törvényjavaslat vitájában, jó lenne, hogyha Magyarország egy olyan állásponttal állna ki Brüsszelben, az uniós színpadon, ami egy többpárti megegyezést tud maga mögött. De ehhez önöknek kéne megtenni a kezdő lépést. Nem egy fideszes kommunikációs húzással kéne idejönni, hanem egy ötpárti egyeztetést kezdeményezni arról, hogy mi a nemzeti érdek, amit Brüsszelben képviselni kéne.
Ezt kellett volna megtenni, és nem pedig a Habony-művekből kitolt különböző határozati javaslatokkal itt szórakozni.
Ami a tartalmat illeti, illetve amit Tuzson képviselő úr elmondott, én a következőket szeretném hozzáfűzni. Szerintem világosan látni kell azt, hogy a szabad kereskedelemre épülő globális kapitalizmus időszakában - ezt elmondtuk legutóbb a szabadkereskedelmi egyezményről tartott vitanapon is - a döntés és a globális folyamatok eldöntésének joga egyre inkább átcsúszik különböző globális nagyvállalatok térfelére. Sok esetben a nagyhatalmak sem a választópolgárok, hanem különböző multinacionális cégek, globális nagyvállalatok érdekeit képviselik.
(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Ezért jutottunk el oda, hogy az, amit ma Európai Uniónak hívnak, és az, amit sokszor könnyfakasztó mondatokban értékközösségként aposztrofálnak, sajnálatos módon nem több, mint régebben egy közös piac. Egy közös piac, amit a szabad kereskedelem, a magországok, illetve a magországokhoz kötődő globális nagyvállalatok önző profitérdekei vezetnek. Lehullott a lepel idén a történetnek a természetéről, ezt mutatta a görög válság, ezt mutatta az, ahogy a görög népet és a görög kormányt megalázták, és ezt mutatja az a tehetetlenkedés, ami a bevándorláspolitikában van.
És persze Tuzson Bencének van igazsága abban is, amit itt a civilizációk összeütközéséről elmond, csak ehhez is hozzá kell azt tenni, hogy ez az összeütközés is nagymértékben ered abból, hogy az a technokrata világrend, amit ezek a globális nagyvállalatok kiépítettek vagy kiépíteni óhajtanak, ez nem ismeri el a sokféleséget. Egy ökopolitikai pártnak nyilvánvalóan az egyik legfontosabb értéke a sokféleség tisztelete.
Az a technokrata nyomulás, amivel szemben állunk, és az a technokrata nyomulás, amelyik a maga képére rajzolta föl az Európai Uniót és a világpolitikát, az nem ismeri el a sokféleséget. Nem ismeri el a sokféleséget, és éppen ezért az egyik fedőideológia, a demokrácia terjesztése mögött nincsen más, mint hogy uniformizálni akarja gyakorlatilag az egész bolygót. Ennek vetnek alá másféle civilizációkat, ennek vetnek alá különböző őshonos népeket, és ennek vetik alá a természeti erőforrásokat. Azt gondolom, hogy ezzel állunk szemben. Ez a technokrata világrend nem tűri el a sokféleséget, uniformizálni akar, és a konfliktus, az a civilizációs konfliktus, amiről Tuzson képviselő úr beszélt, az álláspontom szerint ebből fakad.
Akkor, amikor az Európai Unió tehetetlenségéről beszélünk, Dublin III.-nak a kudarcáról beszélünk, akkor arról is beszélni kell, hogy ez a szabad kereskedelemre épülő Európa természetszerűleg alkalmatlan arra, hogy azokban a kérdésekben, ami viszont az európai emberek érdekét szolgálná, hatékony lépéseket tudjon tenni - nem erre jött létre. A Szén- és Acélközösség a mai napig egy közös piacként, szabadkereskedelmi, neoliberális dogmákon működik.
Éppen ezért intéztem egyenes kérdést a magyar miniszterelnökhöz tavasszal, hogy mikor veti föl Magyarország mint egy félperifériális ország, amelyik ma már nagyrészt elszenvedője a centrumországok önzésének, hogy az Európai Unió alapszerződését tessék újratárgyalni. Mikor veti ezt fel a magyar kormány? Orbán Viktor megkerülte erre a kérdésre a választ. Hiszen éppen a félperifériának, a peremországoknak, Kelet-Európa és Dél-Európa államainak lenne létérdeke, amint látjuk, egész egyszerűen földrajzi fekvése miatt is és a gazdasági egyenlőtlenségek miatt is, hogy kinyissuk végre a kérdést, hogy tegyük ki az asztalra, hogy az Európai Unió nem lehet egyenlő a peremországok kizsákmányolásával, a magországok, a multicégek piacrablásával.
Egy olyan Európában, egy olyan másik Európában vagyunk érdekeltek, ami az emberek Európája. Egy ilyen Európában elképzelhető egy közös bevándorláspolitika, mint ahogy elképzelhető egy közös munka törvénykönyve, egy közös környezetpolitika. A jelenlegi Európai Unió nem erről szól. De ebben Magyarország is felelős. Felelős az a magyar kormány, amelyik 2011-ben ellátta a soros elnökséget, semmiféle épkézláb javaslata nem volt, sőt sok esetben éppen Orbán Viktor politikája volt az egyik bot a küllők között, hogy például egy egységes adójogról, egy egységes munkajogról lehessen beszélni Európában.
Tehát azt is látni kell, hogy ami miatt önök részben jogosan korholják egyébként az Európai Uniót, annak önök vagy a magyar miniszterelnök is részese. Nemcsak azért, amiért nem küzd meg, nem bokszol meg Brüsszelben, hanem azért is, amíg az Európai Unió, az Európa Tanács egyik tagja, a magyar miniszterelnök azt mondja, hogy Magyarország meg akarja nyerni a lefelé tartó ár- és bérversenyt, addig ugyanarra a neoliberális dogmára mond valójában igent, amelyik a jelenlegi krízishelyzetbe sodorta az Európai Uniót. Tehát éppen ezért közvetve-közvetlenül a magyar kormány, a jelenlegi magyar miniszterelnök több ponton is felelős az Európai Unió tehetetlenségéért.
A másik tétel viszont az, hogy ennek a jelenlegi világrendnek, a globális kapitalizmus jelenlegi természetéhez az is hozzátartozik, hogy a világpolitikai színpadon ezért a krízisért, ami most elért minket, az egyik fő felelős, igen, az Amerikai Egyesült Államok. Hát, ha már üzengetnek, ezt ne Brüsszellel tegyék pusztán vagy ne Brüsszellel tegyék, ahol Magyarország is elvileg döntéshozó, nem lehet megkerülni az Amerikai Egyesült Államok felelősségét. Sem abban, ami Észak-Afrikában történt, sem ami a Közel-Keleten történt, és egyáltalán, nem lehet megkerülni az Amerikai Egyesült Államok és a NATO felelősségét abban, hogy a demokrácia terjesztése címén gyakorlatilag nézzük meg, mi történt Irakban: a globális nagyvállalatok profitérdekeit szolgálták ki. Ez történt.
A háború mindig nagyvállalatok önző érdekeit szolgálja ki. Ez történt az elmúlt 15-20 évben. Erről kéne végre egyszer őszintén, tisztességesen beszélni. És a különböző magyar kormányok, leginkább itt a Medgyessy-kormányt lehet említeni, de ezt önök is támogatták, szolgaian kiszolgálta ezt az imperialista politikát. Ezzel mikor néznek szembe?
Az Európai Unióhoz nem leveleket kell küldözgetni. Magyarország tagállam, a magyar miniszterelnök ott ül az Európa Tanács ülésein, maga kezdeményez csúcstalálkozót, tudja ott verni az asztalt. Mikor vetjük azt föl, hogy nincs következmények nélküli megsértése a nemzetközi jognak? Hogyha egyszer a Nyugat, Amerika megtehette azt, hogy a nemzetközi jog normáit lábbal tiporva beavatkozik Irakban, akkor utána mit csodálkozunk azon, hogy a legalapvetőbb nemzetközi jogi normákat a földkerekség különböző pontjain megszegik ilyen-olyan diktátorok?
Tehát én arra szeretném kérni Tuzson képviselő urat, illetve az előterjesztőket, hogy egyrészt vonják vissza az előterjesztésüket, üljünk le egy ötpárti egyeztetésre arról, hogy mi a magyar nemzeti érdek a jelenlegi bevándorlási krízisben, mi ebben partnerek vagyunk.
(18.00)
S ha már egy közös politikai álláspontot meg akarunk fogalmazni, abból nem lehet kifelejteni az Amerikai Egyesült Államokat, már csak azért sem, mert az Európai Unió legtöbb tagállamához hasonlóan mi is részesei vagyunk annak a katonai szövetségnek, amelynek az Egyesült Államok és Kanada. Történetesen ennek a katonai szövetségnek részese Törökország, és ez megint csak nem egy lényegtelen momentum. Ha a jelenlegi bevándorlási krízisről beszélünk, arról is szólni kell, hogy a közös katonai szövetségnek részese egy olyan ország, amely ma kétmillió menekültet lát el - menekültet és nem gazdasági bevándorlót - Törökország keleti részén, és ma a török kormány folyamatos vészjelzéseket ad, hogy nem kap elégséges támogatást ezeknek az embereknek az ellátásához.
Van a magyar kormánynak, a magyar szolgálatoknak információjuk arról - én az előző vitában is ezt próbáltam felvetni, amikor Hende miniszter úr még itt ült -, hogy hány olyan bevándorló kopogtat a magyar határon, akik történetesen a török táborokból indultak el az ottani helyzet, illetve az ottani nehézségek miatt? Nem az lenne az elemi magyar érdek, hogy egyszer már tartalommal töltsük meg az euroatlanti szolidaritást, hogy vesse föl az euroatlanti fórumokon, a NATO-ban, hogy esetleg Törökország számára a megfelelő logisztikai, pénzügyi támogatást meg kéne adni ahhoz - hiszen az lenne a legtermészetesebb hely a szíriai menekültek ellátására -, hogy tisztességgel, a nemzetközi jogi normákat, humanitárius elveket betartva tudja ellátni a Törökországba érkező szíriai, esetleg afgán menekülteket? Nem ez lenne elemi érdeke egyébként Magyarországnak is?
És ha az európai döntésképtelenségről beszélünk, akkor azért szerintem úgy lett volna korrekt, ha a magyar kormány, illetve a magyar kormánypárt képviselői leteszik a parlament asztalára, hogy a magyar kormánynak egyébként milyen konkrét javaslatai voltak akár a bevándorláspolitikában, akár más ügyekben az elmúlt években, amiket ha megfogad az Európai Unió, akkor ma másként nézne ki a történet. Nem véletlenül nem szerepelnek itt ilyen javaslatok, mert ilyenek nem nagyon voltak, vagy legalábbis ezekkel nem jöttek eddig elő.
Látni kell azt, hogy nem pusztán a bevándorláspolitikában látunk tehetetlenséget. Az a görög krízis, az a görög tragikomédia, aminek tanúi lehettünk az elmúlt hónapokban, pontosan azt mutatja, hogy addig, amíg pénzügyi érdekekről van szó, az Európai Unió kőkemény, de abban a pillanatban, amint az emberek érdekéről, a természet érdekéről van szó, az Európai Unió nem működik. Ezt bizonyította a görög krízis, mert ennek a világrendnek a természetéből az következik, hogy a végeken, a periférián, a félperiférián vagy egy megszorító politikát kizsarolnak a különböző kormányokból, vagy tönkreteszik ezeket az országokat. Ennek a végeredményét látjuk egyébként Afrikában, Ázsiában, hozzáteszem. Tessék megnézni, hogy azok a harmadik világbeli országok, amelyek a 90-es években az IMF tanácsait megfogadták és követték, ma hol tartanak! Tessék megnézni, hogy hol tart ma Mexikó, amely részese lett az észak-amerikai szabadkereskedelmi övezetnek! Ezeket a kérdéseket lenne érdemes végre fölvetni és kitenni az asztalra.
Nem véletlenül beszéltünk a mai vitában is arról, hogy az, ami ma körülöttünk történik, bizony szoros összefüggésben van azzal, amiről egyébként zöldmozgalmak, globalizációkritikus mozgalmak több évtizede beszélnek, hogy nem lehet a természetet sem következmények nélkül kizsákmányolni. Ott, ahol krónikus vízhiány lép fel, ott, ahol a földek művelhetetlenné válnak, ott, ahol a klímaváltozás miatt élhetetlenné válik az élővilág addigi területe, menetrendszerűen konfliktusok lesznek és menekültek lesznek. És most egy helyzet van, amit kezelni kell, de ha ezzel a mélyebb globális krízissel nem vetünk számot, vagy azt gondoljuk, hogy mi kis ország vagyunk, és ez nem ránk tartozik, előbb-utóbb úgy fogunk még nagyobb katasztrófákkal szembesülni, hogy ráadásul tükörbe se tudunk nézni, mert meg se tettük azt mi, magyarok itt mindannyian, amit egyébként saját erőnkből, saját pozíciónkból a különböző nemzetközi fórumokon és az Európai Unió tagállamaként megtehettünk volna.
Szerintem a történet valójában erről szól, és nem propagandaszövegekkel kéne idejönni, hanem egy világos tárgyalási pozícióról kéne megállapodni a bevándorláspolitika ügyében valamennyi magyar parlamenti pártnak. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)
